Hamarosan indul az Apple idei fejlesztői konferenciája

WWDC 2021
Vágólapra másolva!
Június 7. és 10. között rendezi meg a 2021-es WWDC konferenciáját az Apple.
Vágólapra másolva!

Az Apple hivatalosan is megerősítette, hogy az idei WWDC fejlesztői konferenciáját június 7. és 10. között rendezi meg. Tavalyhoz hasonlóan idén is teljes mértékben online rendezvényről lesz szó.

WWDC 2021 Forrás: apple

Az első nap lesz a legsűrűbb, ekkor mutatják be az iOS, iPadOS, macOS, watchOS, tvOS rendszerek fejlesztéseit, és hardverek is debütálhatnak. A nyitóbeszéd az Apple oldalán keresztül lesz streamelhető, de többek között a YouTube-on keresztül is nézhető majd.

A fejlesztők számára kitalált új eszközöket, technológiákat szintén az első napon mutatja meg az Apple. A fejlesztők valódi Apple-mérnökökkel is beszélgethetnek majd a rendezvény alkalmából. Vendégelőadókra, kódolási- és dizájnversenyekre is lehet számítani, június 10-én pedig az Apple Design Awards keretében az App Store legjobbjait díjazzák.