Vágólapra másolva!
Az NB I-ben gólkirály Varga Barnabás szerint a magyar labdarúgó-válogatott célja, hogy hat pontot szerezzen a Montenegró és Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtező-mérkőzéseken.

A Pakstól a bajnok Ferencvároshoz szerződött 28 éves csatár az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, a Montenegró elleni podgoricai összecsapás "nem lesz egyszerű menet", de a litvánok elleni hazai találkozó sem lesz könnyű.

A csapategység nagyon rendben van, a hangulat is jó, az edzéseken mindenki százszázalékosan odateszi magát" - adott helyzetjelentést a nemzeti csapat telki edzőtáboráról a csatár, aki 26 góllal lett az NB I legeredményesebb játékosa.

Varga Barnabás a válogatottban is bizonyíthatja tehetségét Forrás: MTI/Bús Csaba

A támadó ferencvárosi szerződésével kapcsolatban úgy fogalmazott, nagyjából másfél hónapja keresték meg, és kisebb egyeztetések után meg is állapodott új klubjával.

"Izgatott vagyok, hogyan fog sikerülni a váltás, több olyan csapatban is játszottam, ahol védekező feladataim is voltak, így ha erre kerül sor, nem hiszem, hogy probléma lesz.

Mindent meg fogok tenni, hogy minél több játékpercem legyen és a kezdőcsapatban találjam magam" - tekintett előre Varga, aki a nyári szünet után szeretne minél előbb beilleszkedni új együttesébe.

A G csoportban szereplő magyar válogatott - amely Varga márciusi debütálásakor, a bolgárok elleni 3-0-s győzelemmel kezdte az Eb-kvalifikációs sorozatot - szombaton Podgoricában lép pályára, három nappal később pedig a litvánokat fogadja a Puskás Arénában.