Vágólapra másolva!
Vádat emeltek nemi erőszak elkövetése miatt Asraf Hakimi, a Paris Saint-Germain marokkói labdarúgója ellen.

A hazája válogatottjával tavaly világbajnoki negyedik védőt csütörtökön hallgatta meg a nanterre-i ügyészség, amely ezt követően vádolta őt meg, és bírósági felügyelet alá helyezte.

Az eljárás egy 24 éves nő bejelentése alapján indult meg, aki azt állította, hogy a futballista szombaton megerőszakolta.

Achraf Hakimi ellen vádalt emeltek Forrás: AFP/Jeff Pachoud

A bírósági felügyelet azt jelenti - amint azt az ügyészség közölte - hogy a vádlójával nem léphet érintkezésbe, ugyanakkor akár el is hagyhatja az országot.

Hakimi ott volt pénteken a PSG edzésén. Klubja a támogatásáról biztosította őt, és jelezte, hogy bízik az igazságszolgáltatásban. Ügyvédje zsarolási kísérletről beszélt, egyúttal hangsúlyozta, védence határozottan tagadja az ellene felhozott vádat.