Vágólapra másolva!
Nem került be az Arsenal labdarúgócsapatának Európa-liga csoportkörös keretébe Mesut Özil, aki már hosszú ideje mellőzött a klubnál.

A döntés alátámasztani látszik azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a 31 éves világbajnok középpályás többet már nem fog pályára lépni az észak-londoniaknál.

Mesut Özil kimaradt az Arsenal Európa Liga keretéből Forrás: AFP/Ian Kington

A német futballista szerződése 2021 júniusáig szól az Arsenalnál, amelytől heti 350 ezer font (138 millió forint) fizetést kap. Özil ebben az idényben még nem lépett pályára, az előző szezonban pedig mindössze 18 bajnoki meccsen játszott.
Mikel Arteta, az Ágyúsok spanyol vezetőedzője szeptemberben azt nyilatkozta,

a csapat folyamatosan fejlődik, Özilnek pedig nehéz lesz beverekednie magát a kezdő tizenegy tagjai közé.

A német játékos kedden elnyerte a szurkolók szimpátiáját, miután felajánlotta, hogy amíg az Arsenalnál marad, addig minden hónapban állja annak a férfinak a fizetését, aki a hazai mérkőzéseken az együttes kabalafigurájának, a Gunnersaurusnak a jelmezében szórakoztatta a közönséget. A klub ugyanis felmentette a munkavégzés alól a dolgozót, mert a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani a meccseket, ezért a kabalajelmezt viselő férfi munkája feleslegessé vált.

Az Arsenal az El csoportkörében a B jelű négyesben szerepel majd a Rapid Wien, az ír Dundalk, valamint a Bajnokok Ligája-selejtező utolsó körében a Ferencváros által búcsúztatott norvég Molde társaságában.