Vágólapra másolva!
Hétfőn kora délután kezdődik az ostravai CEV Arenában a futsal, azaz a 4+1-es teremlabdarúgás Európa-bajnoksága, s a nyolcas döntőben először szerepel a magyar válogatott.

Európai hódítóútját az 1990-es évek elején kezdte meg a futsal, így az UEFA 1996 januárjában próba-Európa-bajnokságot rendezett a spanyolországi Córdobában.

Hamarosan robbantottak a kontinens élcsapatai, a néhány hónappal később lebonyolított 3. vb-n az elődöntőbe három európai gárda került. Így nem is volt váratlan, hogy az európai szövetség végrehajtó bizottsága úgy döntött 1997 áprilisában, hogy hivatalosan is életre hívja a földrész válogatottjainak bajnokságát, vagyis az Eb-t.

Az UEFA 1996-ban felkérte három tagszövetségét (Belgium, Hollandia, Olaszország), hogy rendezze meg a próba Eb selejtezőit. A három tornán 17 együttes lépett pályára, s a három csoportelső, valamint két csoportmásodik csatlakozott a házigazdához a spanyolországi nagydöntőben. A fináléban a hazaiak 5-3-ra győzték le az oroszokat, az egyik játékvezető Piller Sándor volt. A bronzérmet a belgák szerezték meg.

Az 1998-1999-es, már hivatalos Európa-bajnokságként kiírt sorozatban ismét Spanyolország rendezhette a nagydöntőt, s megismétlődött a három évvel korábbi finálé. Granadában azonban fordult a kocka, az alapjátékidőben 3-3-as eredmény született, majd büntetőkkel az oroszok diadalmaskodtak 4-2-re. A harmadik helynek az olaszok örülhettek.

A 2000-2001-es Európa-bajnokságnak a világhírű Luzsnyiki-stadion adott otthont, de a címvédő nem jutott Moszkvában a döntőbe. A fináléban a spanyolok 2-1-re nyertek az ukránok ellen, az oroszok a bronzéremmel vigasztalódhattak.

A legutóbbi, 2002-2003-as sorozatban ismét trónfosztás történt, az olaszországi Casertában a hazaiak drámai találkozón 1-0-ra gyűrték le az ukránokat. A döntő egyik játékvezetője Török Károly volt, aki 2004 novemberében közreműködött a tajvani világbajnokságon is, s most Ostravában is szerephez jut. A bronzérmet a spanyolok vihették haza akkori világbajnokként. Érdekesség, hogy a mostani Európa-bajnokságot is a földkerekség legjobbjaként várják.