Vágólapra másolva!
Már majdnem harminc éve van ott megszakítás nélkül a profi teniszvilágban, de már évek óta leáldozóban van. Venus Williams egyéniben 7, párosban 14, vegyes párosban 2 Grand Slam-trófeát nyert, továbbá minden idők legeredményesebb olimpikonjává vált a teniszezők között. Az amerikai teniszező még 2017-ben is játszott két GS-döntőt, azóta viszont meccset is alig nyer. Ennek ellenére 43 évesen is próbálkozik, a visszavonulásról a folyamatos sérülései ellenére hallani sem akar – így viszont, noha a kitartása elismerésre méltó, a saját életművét folyamatosan veri szét.

Venus Williams 1994 őszén, 14 éves korában vált profivá, és már akkor látszott, hogy a női mezőny többi tagjához viszonyítva mekkora ereje van az adogatásainak, a tenyereseinek és a fonákjainak egyaránt. Három évvel később így aztán el is jutott a hazai Grand Slamén, a US Openen a döntőig, ott azonban Martina Hingis legyőzte őt. Az első nagy sikeréig emiatt 1998-ig kellett várni, amikor két GS-et nyert vegyes párosban, továbbá a Grand Slam Kupa is az övé lett. 1999-ben pedig meglett az első Williams-győzelem egyéni major tenisztornán is – ám azt a nála bő egy évvel fiatalabb húga, Serena nyerte a US Openen, éppen Hingis ellen. Közösen is értek el sikereket ebben az évben, hiszen az Egyesült Államokat győzelemre vezették a Fed-kupában, valamint párosban két Grand Slamen is diadalmaskodtak. Serena Williams és Venus Williams később még 12 GS-döntőt játszottak együtt párosban, és mind a 12-t meg is nyerték. Ahogy mindhárom olimpiai döntőjüket is.

tenisz, Venus Williams, 2000, Wimbledon
Venus Williams első győzelme egyéniben: 2000-ben, Wimbledonban nyerte az első Grand Slam-trófeáját
Fotó: GERRY PENNY / AFP)

Egyéniben összesen 9 GS-torna fináléjában csaptak össze egymás ellen – kétszer Venus nyert, hétszer a húga. Összességében is a szintén négyszeres olimpiai bajnok Serena Williams volt a sikeresebb, hiszen ő open éra-rekordot jelentő 23 egyéni trófeával zárta le a karrierjét 2022-ben, miközben

Venus Williams öt wimbledoni- és két US Open-trófát gyűjtött össze eddig. 

Hozzá kell tenni, hogy "eddig", hiszen az ő (egyéni) pályafutása még aktív, 43 évesen is várni kell arra, hogy Venus Williams visszavonul a páros után az egyénitől is. A visszavonulás ugyanis még évekre lehet, ha az amerikai teniszező a folytatásban is megússza nagyobb sérülés nélkül.

Nincs tenisz Venus Williams nélkül?

Az elmúlt harminc évben elkerülhetetlenül is elérték Venus Williamset a sérülések, de igazán hosszú időt sosem kellett kihagynia, inkább sokszor hagyott ki kevés időt. A korábbi világelső először 2006 végén esett vissza jelentősebben a ranglistán, amikor csuklósérülés hátráltatta, de 2007-ben és 2008-ban az újabb wimbledoni sikereivel ismét visszakerült az élvonalba.

2011-ben Sjögren-szindrómát – egy fáradtságot, valamint izom- és ízületi fájdalmakat okozó autoimmun betegséget – diagnosztizáltak nála, 

részben ennek köszönhetően pályafutása során először egyetlen Grand Slam-tornán sem jutott el a negyeddöntőig az év során, és kicsúszott a top 100-ból a világranglistán. Ez a rossz széria folytatódott, hiszen ugyan 2012-ben megszerezte a negyedik olimpiai aranyérmét, Venus Williams 2011 és 2014 között egyetlen tornát sem nyert, és egyetlen GS-negyeddöntőt sem játszott. Ezért is volt hihetetlen, hogy túl a 35. életévén ismét bekerült a legjobb tízbe az amerikai teniszező, 2016-ban wimbledoni elődöntőt játszott és olimpiai ezüstérmet szerzett, 2017-ben pedig az Australian Openen és Wimbledonban is eljutott a fináléig – előbbi tornán húga győzte le őt, amely Serena Williams utolsó Grand Slam-címe lett.

tenisz, Venus Williams, Serena Williams
Venus Williams 2017-ben, Melbourne-ben kikapott a húgától az Australian Open döntőjében
Fotó: Greg WOOD / AFP

Venus Williams 2017 végén még bejutott a nem hivatalos tenisz-világbajnokság döntőjébe is, ahol szintén kikapott, onnantól kezdve pedig az akkori eredményeit meg sem tudja közelíteni. A következő két évben még volt egy-egy kisebb tornákon történő fellángolása,

2020 óta viszont – részben a kisebb sérülései miatt – egyetlen olyan verseny sem volt, amelyen eljutott a harmadik fordulóig az amerikai teniszező. 

Tavaly Wimbledonban, ahová a világranglista 558. helyezettjeként szabadkártyával hívták meg, térdsérülést szenvedett az Elina Szvitolina elleni meccse elején. A vesztes találkozó utáni sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a sérüléseit "érzelmileg, mentálisan és fizikailag nehéz feldolgozni a pályán". Ennek ellenére a tavalyi US Openen – szintén szabadkártyával – rekordot jelentő 93. alkalommal vett részt egy Grand Slam-torna főtábláján. Ott azonban az első fordulóban, pályafutása 100. US Open-mérkőzésén mindössze két gémet tudott nyerni.

A New York-i volt az utolsó mérkőzése idén márciusig, amikor is újabb két tornára hívták meg, és szerepelhetett főtáblán szabadkártyával. Ám Venus Williamsnek Indian Wellsben Hibino Nao,

e hét kedden, Miamiban pedig a 19 éves Diana Shnaider ellen nem volt esélye a győzelemre. 

Így is beállított egy rekordot a tenisz amerikai csillaga, hiszen a WTA 1000-es tornák 2009-es megalakulása óta lejátszotta a 176. főtáblás meccsét ezeken, amellyel holtversenyben a lista élére ugrott – szinte természetes, hogy a húgával, Serena Williamsszel együtt áll az első helyen. A rekordon kívül azonban sok másnak nem örülhet a teniszpályán az elmúlt években: 

a világranglistán jelenleg 457. helyen álló Venus Williams 2020 eleje óta 37 egyéni tétmérkőzést játszott különböző kategóriájú versenyeken, és ebből 30-at elveszített.

2024 Miami Open, tenisz, Venus Williams
A nála 24 évvel fiatalabb Diana Shnaider 79 perc alatt, 6:3, 6:3-ra győzte le Venus Williamset Miamiban, 2024. március 19-én
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

Mikor jön el a visszavonulás?

Az egyéni női világranglista első 200 helyezettje között jelenleg nincsen 36 évnél idősebb játékos, és az első 500-ban is Venus Williams mögött a korábbi kétszeres Grand Slam-döntős, 39 éves Vera Zvonarjova a legidősebb teniszező. Ez azt jelenti, hogy Venus Williams legalább négy évvel idősebb bárkinél, aki a profik élmezőnyében szerepel. A férfiaknál is hasonló a jelenlegi helyzet, az első 200 között a háromszoros GS-bajnok Stan Wawrinka a legidősebb, aki a napokban ünnepli a 39. születésnapját, de az első 500 helyezett között sincsen nála korábban született teniszező. Azaz a két nemet együttesen figyelve – Serena Williams, Roger Federer és Feliciano López közelmúltbeli visszavonulása óta –

Venus Williams az egyetlen játékos a top 1000-ben, aki 40 éves kora felett is aktív, ő ráadásul hamarosan már 44 éves lesz.

Szavazzon, és kövesse nyomon a szavazás állását!

Ön mit tenne Venus Williams helyében?

Ám a visszavonulásával kapcsolatos kérdésére még tavaly, a wimbledoni sérülését követően is határozottan felelt, és felvetődött, hogy akár 50 évesen is aktív lehet még.

Ilyet még soha nem csinált senki, de ha van valaki, aki megtehetné, az én vagyok" 

nyilatkozta júliusban Venus Williams. Az amerikain kívül a tenisz világában még egy olyan legendás játékos van, aki a közelmúltbeli sérülései és sikertelenségei miatt nagyon szenved az elmúlt években, de mégsem akar visszavonulni: a kétszeres olimpiai bajnok és háromszoros Grand Slam-győztes, 36 éves Andy Murray. (Noha Murray, akárcsak Rafael Nadal, már elhintette, hogy talán a mostani lesz az utolsó éve.) Ám a szintén GS-bajnok, 2012-ben (30 évesen) visszavonult Andy Roddick nemrég a védelmébe vette őket.

Andy Murray, Venus Williams, tenisz
Andy Murray és Venus Williams is aranyérmes lett a 2012-es olimpián. Kevesen gondolták akkor, hogy még 12 évvel később is aktív teniszezők lesznek
Fotó: ANDREW COWIE / AFP

„Aki azt mondja, hogy »ó, nekik már nem kellene játszaniuk«, az fogja be a száját! Venus minden jogot kiérdemelt a játékra. Andy Murray szintén minden jogot kiérdemelt a játékra. Nem ok nélkül ők a nagyok:

talán már nincsenek azon a szinten, mint fénykorukban, de a sikeres pillanatokért teniszeznek" 

mondta Andy Roddick tavaly nyáron.

Az már más kérdés, hogy Roddick mondatai elegendő teniszdrukkert győznek-e meg arról, hogy Venus Williamset (és Andy Murrayt) becsülni kell a kitartásáért, nem pedig sajnálni, amiért a korábbi formájuktól mérföldekre elmaradva sorra gyűjtik be a vereségeket. Elvégre vannak, akik a csúcson hagyják abba a sportágukat, és vannak, akik utána még évekig játszanak, mert annyira szeretik, amit csinálnak. Csak ne csodálkozzanak, ha ezek után nem a világraszóló sikereik miatt, hanem a karrierjük teljes leíveléséről maradnak meg a szurkolók emlékezetében.

Kapcsolódó cikkek