Gólparádét rendezett a Barca
Idegenben 6-0-ra kiütötte az Alavést.
Messit és Ronaldót csak a nemzetközi kupameccseken és a válogatottnál vizsgálhatják.
Hogyan kezdett mélyrepülésbe a Valencia, és milyen megaláztatás vár még a csapatra?
Kijelölték a Valencia elleni meccs időpontját, de a Celta ellenire még várni kell.
A Sevilla két pontot vesztett, így nem tudta utolérni Messiéket pontszámban.
Még az is előfordulhat, hogy a most elhalasztott meccset csak májusban pótolják.
A Bilbao határozott legyőzésével nyílt maradt a bajnokság.
Az egyik barcelonai lap csak a bajnokságból 21 bizonyítékot talált.
Jövő nyártól alkalmaznák a videobírót a La Ligában.
Semmilyen gólvonal-technológia bevezetése nincs napirenden.
Egyértelműen szabályos góltól fosztották meg a Barcát Sevillában.
A katalánok 2004 után közel álltak ahhoz, hogy ismét kikapjanak bajnokin a Betistől.
A döntetlennek is örülhetett az Alavés ellen, megingott a BL-pozíciója.
Nyert mindkét magyar női kézicsapat a BL-ben, csodát látott a Bundesliga.
Idén először nyert, egy pontra a BL-helytől a Tengeralattjáró.
A madridi nyavalya Katalóniában is felütötte a fejét.
Mindkét Suárez betalált, és persze Messi is. De Neymarra ki számított?
Ezúttal Bilbaóban botlott Simeone legénysége. Hasít a Sevilla.