Izlandon szenvedett fájó vereséget a kosárlabda-válogatott
Rosszul kezdődtek az Európa-bajnoki selejtezők.
Rosszul kezdődtek az Európa-bajnoki selejtezők.
12 pontos előnnyel várhatja a negyeddöntő visszavágóját a miskolci csapat.
A miskolci csapat hazai pályán kezdi meg a negyeddöntőt a francia Villeneuve d'Ascq ellen.
A Schio magabiztosan nyerte az Olasz Kupát.
A klubvezetés szerint új impulzusokra van szükség.
A magyar válogatott kosárlabdázó csapata nyerte a Szerb Kupát.
Gyógyírt jelenthetnek a fájó sebekre a nemzetközi szövetség szakírójának elismerő szavai.
A magyar női kosárválogatott drámai veresége után a kapitány is teljesen üresnek érzi magát.
A magyar kosaras lányok szinte már kezükben érezhették a repülőjegyeket, de váratlanul összeomlott a játék, így pedig egyetlen ponttal kikapva a spanyoloktól szertefoszlott az álom.
Japán legyőzte Kanadát, és kijutott a párizsi olimpiára, míg a magyar csapatnak a spanyolok ellen kell kiharcolniuk az ötkarikás szereplés jogát.
Sopronban 2500 tomboló drukker ünnepelte Juhász Dorkáék sikerét az olimpiai ezüstérmes elleni meccs után.
A csoda kapujában álló válogatott kapitánya nem számolgat.
A magyar női kosárlabda-válogatott egy szenzációs győzelem után az olimpiai szereplés küszöbére érkezett.
A tokiói olimpián ezüstérmes Japán ellen csodálatos teljesítményt nyújtott a magyar válogatott!
A rutinos spanyolokat nem tudta felőrölni a kanadai csapat, így borzasztóan nehéz dolga lesz vasárnap a magyar csapatnak.
A női kosárlabda-válogatott tagjai biztosak benne, hogy tudnak jobban játszani, mint Kanada ellen.
A mieinknek a japánok és a spanyolok ellen lesz lehetőségük javítani, és megszerezni a párizsi kvótát.
A soproni torna első meccsén az Eb-ezüstérmes spanyoloknak esélyük sem volt a győzelemre.
Az 1984-es haannai női kosárlabda olimpiai selejtezőn a mieink a pályán kijutottak Los Angelesbe. Aztán jött a döbbenetes fordulat.
Hanga Ádám fontos hét előtt áll.
A múlt szombat óta a „Divízió I./A. világbajnoka” címet viselő magyar válogatott a tavaly Tamperében világbajnoki aranyat nyerő és idén Prágában ismétlésre készülő Kanada ellen lépett jégre kedden este az MVM Dome-ban.