Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Van valamilyen személyes élménye Major Tamással, a színház akkori igazgatójával kapcsolatban?
Egy szót sem váltottunk.
És Gobbi Hildával? Ő 1960-ig, amíg Major ki nem rúgta – állítólag az volt vele a fő gondja, hogy a színésznő a saját neméhez vonzódik – vezető színésznő volt a színháznál.
Vele akkor találkoztam többször is, amikor már diplomázva leszerződtetett a Petőfi Színház. Együtt öltöztünk, és jó haverok voltunk Temessy Hédivel, akkori élettársával. Hilda a premierekre mindig óriási virágcsokrokat hozott Hédinek. Nagy dumás volt, és virág ide, vagy oda, olykor tapintatlan. Szokása szerint sebbel-lobbal nyitott be egyszer az öltözőbe, ahol Hédi éppen egy szép, sárga pulóvert kötött. Hilda kérdezte: „Mi ez a...?" – majd egy nem igazán nyomdaképes szót használt. Máig előttem van, ahogy Hédi egyetlen mozdulattal lefejti az egészet, és közben azt feleli: „Neked kötöttem."
Miként ítélték meg akkoriban a köztük lévő kapcsolatot?
Nem volt gond ezzel. Szegedi Molnár Géza az egykor közismert színész, parodista is az egyik legjobb haverom volt. Géza sem a nőket szerette, ahogy a másik cimborám Antal Imre sem. Ugyanakkor – nincs ezen, mit titkolni – azokkal értek egyet, akik azt mondják: ez magánügy, amit nem kell hirdetni. Ebben konzervatív vagyok, ahogy a migránskérdésben is. Mindannak alapján, amit Olaszországban tapasztalok, nem tartom haszontalannak az országhatárt védő kerítést. Egyébként, nem tudom emlékszik-e még valaki, de Szegedi Molnár Géza azt követően került kerekesszékbe, hogy palesztin terroristák kézigránátot dobtak Bécsben az izraeli járatra várakozó utasok közé.
Brutális merénylet volt. Maradjunk a színház világánál: akkoriban, amikor diplomázott, még kötelező volt a vidéki pályakezdés. Ön mégis a Simon Zsuzsa igazgatta budapesti Petőfi Színházban debütált.
Pedig félig-meddig már rendben volt a szerződésem a Szendrő József vezette debreceni színházzal. Ám még nem írtam alá, amikor a Fészek Művészklubban hallottam valakitől, hogy Simon Zsuzsa megemlítette: szívesen leszerződtetne a Petőfi Színházhoz. A Fészekből rohantam a teátrumába, és lélekszakadva kértem: „Simon elvtársnő, tessék engem szerződtetni!" Azt mondta, megpróbál intézkedni. Sikerült. Különben nem kellett sokáig elvtársnőzni, a diploma banketten megengedte, hogy tegezzük.
Miként éltek akkoriban ifjú, pályakezdő színészként? A Fészek volt a törzshelyük?
A Fészek, a Rátkai Klub, majd a Fiatal Művészek Klubja. Utóbbi nagyon inspiratív hely volt, sokan jártak oda képzőművészek is. Onnan ismerem Melocco Miklóst is, akitől még egy képet is kaptam. Már nem voltam a pályán, de éppen haza látogattam, amikor Latinovits halála után Miklós lement Szemesre, ahol szeretett volna halotti maszkot készíteni Zoliról, de nem lehetett.
Ön találkozott Latinovits Zoltánnal?
Különös történet. Tizennégy éves korom óta volt egy bolondériám. Nagy rajongója voltam Gábor Miklósnak, plátói szerelmet is említhetnék. Színjátszók versenyén vettem egyszer részt a Tüker csoporttal. Az indulók között volt az akkor még egyetemista Latinovits Zoltán, és mások mellett Hofi Géza, Tordy Géza. Amikor megtudtam, hogy Latinovits azt a jelmezt viseli, amelyet Gábor Miklós a Szelistyei asszonyokban Mátyás királyként, megkértem Zolit: had érintsem meg a jelmezt. Zoli finoman szólva is lehülyézett, világos volt, hogy ő nem rajongója Gábor Miklósnak. Akkor még nem tudta, hogy Miklós felesége, Ruttkai Éva lesz élete szerelme.
Gábor Miklóssal beszélt valaha a rajongásról?
Amikor pályára kerültem forgatásokon is találkoztunk, de ő a felvételek között mindig félrehúzódott, általában olvasott. Egyszer kerültem vele szűk, közös térbe, amikor a Trabantommal átvittem az Irodalmi Színpadról a Magyar Rádióba. Zavaromban végig be volt húzva a kézifék, de nem tette szóvá.
Ha nem veszi tapintatlanságnak: a főiskolás évei alatt volt komoly szerelme?
Ott nem. De miután leszerződtem a Petőfi Színházhoz, hamarosan férjhez is mentem.
Kollégában talált párra?
Inke László volt az első férjem. Az ő első felesége Ambrus Edit volt, akkoriban ugyancsak a Petőfi Színház tagja, és jó barátnőm. Inkével akkor jöttünk össze, amikor a Mesébe illik című szörnyűséges darabot adtuk elő a budapesti Csehszlovák követségen. Csákányi László, Agárdi Gábor is benne volt, szegények. Miután kiderült a köztünk lévő vonzalom, Inke László a lakásunkból hívta fel Editet és elmondta: „Ne haragudj, de szerelmes vagyok a barátnődbe." Edit minden indulat nélkül felelte: „Éljetek boldogan!" Máig jó barátnőm. Münchenben él, taxi vállalatot vezetett, ma már kilencvenhárom éves, de okos, vág az esze, isteni nő.
Inke szülei könnyen befogadták?
Ők akkor már nem éltek. Azt persze tudtam, hogy anno Aradon volt színházuk, az édesanyja ott volt színésznő, Laci ott is született. Kilenc évig voltunk együtt, hol közelebb, hol távolabb egymástól. Ő szeretett jobbra-balra „eljárogatni", én is elkaptam tőle ezt a kórt.
Öniróniáját, humorát, általában saját személyiségét mennyire építette bele egykori szerepeibe?
Ha adta magát a lehetőség, akkor ösztönösen beleépültek. Külhoni szerző darabjában játszottam egyszer egy kellemetlen nőt, aki nem kedveli az anyósát és ezt nem is titkolja. Simon Zsuzsa rendezte és a kritikák szerint még életemben nem voltam olyan jó. Bizonyára hozzátett a szerepemhez, hogy az anyósomat Dayka Margit alakította, akivel nem igazán találtuk meg a hangot a társulaton belül. Igaz, nem is nagyon kerestük.
A dán Ottó L. Fischer Kimenő című művéről van szó, amelyet 1959-ben mutattak be. Antal Gábor írta önről az Esti Hírlapban: „Böröndy Kati egy undorító flegma fiatalasszony szerepében olyan jó volt, amilyennek még nem láttuk eddig." Nem csak Görgey Gábor írásaiból gyűjtöttem szemelvényeket, hanem egyéb színházi, filmes, televíziós kritikákból is. Elmarasztalót nem találtam. Önnek melyik kedvére való, egykori feladata ugrik be kapásból?
A televíziós rendező, Horváth Ádám osztotta rám Örzsét a Háry Jánosban. Színészileg szép feladat volt, még úgyis, hogy a dalokhoz Tiszay Magda, operaénekesnő kölcsönözte a hangját. Kodály Zoltánnal is találkoztam, aki igazán hitelesnek találta a karakteremet. Persze több színházi és egyéb munkát is említhetnék, de ma már mi végre?
1963-ban az akkor már Thália Színház néven működő társulat minden érintett tagja nívódíjat kapott Fejes Endre Rozsdatemető című művének színreviteléért, melyet Kazimir Károly rendezett, ön pedig Hábetler Gizit játszotta. 1965-ben a finn író Martti Larni Negyedik csigolya című művét Gosztonyi János állította színre. Annak kapcsán írta önről Barabás Tamás az Esti Hírlapban: „Alighanem eddigi legjobb alakítását nyújtja" – úgy látszik, szerették ezt időről időre leírni önről – „a női főszereplő, Böröndy Kati. Vérforraló sexappealje mögül telibe találó szatírával, az eltúlzás árnyalata nélkül bontakozik ki az író elképzelte alak." Filmek kapcsán is citálhatnék dicsérő sorokat. Az érdekelne: miért adta fel a pályát?
Hiába a dicsérő sorok, én addig éreztem jól magam, amíg Simon Zsuzsa igazgatta a színházat.
Miként értesült az igazgatóváltásról?
Az 1961-es őszi évad kezdetén egyszer csak kiírták a próbatáblára: attól kezdve a színház minden dolgozójának délelőtt tízre be kell mennie a színházba, ha próbál, ha nem. Azt is elrendelték, hogy aki benne van egy készülő darabban, annak akkor is be kell ülnie próbát nézni a nézőtérre, ha csak a harmadik felvonásban van egy rövid jelenete. Nagyon jó barátom volt Rozsos István, szintén a társulat tagja, aki azt mondta: az új vezetés összetéveszti a színházat a honvédséggel, ahol az ilyen ukázokat „legénységi foglalkoztató" gyűjtőnéven emlegetik. A színház azonban nem honvédség, sokan voltunk parancsmegtagadók.
1961-ben Keres Emil lett az igazgató, Kazimir Károly pedig főrendező.
Keres Emillel jóban voltam, dolgozni is szerettem vele. Nyugodt, kiegyensúlyozott ember volt. Amúgy a pártbizottság tagja, azért is lett ő az igazgató. Kazimir Károly más tészta volt.
Sokan őt is szerették, idősebb korában néhány tanítványa kifejezetten rajongta.
Azokban az időkben én már nem voltam a pályán. A saját tapasztalataim alapján azzal értek egyet, amit Gosztonyi János írt róla a Láttalak, elmeséllek című könyvében. Gosztonyi akkoriban került rendezőként a Tháliába, amikor még én is ott voltam. Nem idézek az írásából, utána lehet nézni.
Emlékeim szerint autoriter személyiségként jellemzi, kísérletező kedvén is ironizál. Ami tény: a kilencszázhatvanas években Kazimirt dicsérte a pártsajtó, amiért szinte minden rendezésben igyekezett aktualizálni az adott művet, lehetőséget keresve az imperialisták korbácsolására, a szocializmus dicsőítésére. Egyes kritikusok már akkor is túlzásnak érezték ezt. Aztán a hetvenes években színre vitt Kalevaláját még a finnországi fellépés publikuma is ünnepelte.
Nem vagyok finn, nekem ő vette el a kedvem a hivatástól. Az indulása idején nem volt oda a szakma a színházi újításaitól. Miközben az igazsághoz tartozik, hogy az első, színházunkban megrendezett munkája összességében nem volt rossz élmény. Pagonyin Arisztokratákjában Rozsos Pista alakította Kosztya kapitányt. Annak ellenére lett nagy siker, hogy a munkatáborban játszódó vígjáték szerzője a szocialista realista műfajnak volt a híve. Kazimir újító kedve azért már abban is érződött: táborlakókként olykor a nézők lábai között kellett hevernünk. Aztán nem alakult jól a viszonya a társulat több tagjával sem. Ajtay Andor, Gordon Zsuzsa, Bánki Zsuzsa el is szerződtek. Én még nem voltam ilyen helyzetben, a magánéletem sem alakult egyszerűen. Rozsos Pista 1961-es öngyilkossága is megrendített. Kazimir Károly végül 1967-ben kirúgott.
Mivel indokolta?
Annyit mondott, hogy nincs szüksége rám.
Voltak önök között korábban szakmai beszélgetések?
Nem voltak. Nem érdemeltem meg, amit tett, de már rég nincs súlya a dolognak.
Tévedek, ha azt gondolom: önről mindvégig lerítt, hogy nem kedveli a főrendezőt?
...
Tolmácsolom, amit látok: sejtelmes mosoly. 1967-ben honi pályafutása is véget ért, holott akár Keres Emillel is beszélhetett volna a jövőjéről. Illetve sikeres színésznőként felkereshetett volna más színházigazgatókat.
A kirúgásom egybeesett a válásommal Inke Lászlótól. Külföldre akartam menni, hogy kifújjam magam.
Ez össze is jött, ami az akkori világban nem volt egyszerű. Ki segítette a távozását?
Egy nap a Fészekben ücsörögtem rosszkedvűen, amikor odajött hozzám Simonyi Magda, aki állandóan ott tanyázott. Róla Molnár Gál Péter posztumusz könyvében lehet érdekességeket megtudni. Ő lett a mentőangyalom.
Molnár Gál könyve friss emlék. Az egykori, ügynökként is foglalkoztatott kritikus Simonyi Magdáról is jelentett. Könyvében egyebek közt leírja az akkori színházi szcéna nagyasszonyáról, aki Pécsett kezdte a színészi hivatást, hogy idősebb korában a Fészek vacsoraasztala mellől szervezett kollégái számára szerelmi légyottokat. Illetve, ezt már egy másik színházi ember állította, hogy rögtönzésszerűen leánykereskedelemmel is foglalkozott, külföldről hazalátogató, könnyűvérű lányokat közvetített tapintatosan és díjazásmentesen.
Nekem azzal segített, hogy beajánlott énekesnek egy Milánóban dolgozó magyar tánccsoport mellé. Teljesen legálisan, barna szolgálati útlevéllel mentem ki. Két és fél évig fizettem a százalékot a Koncertirodának. Hozzáteszem: amikor nyugdíjba mentem kiderült, hogy ennek semmi nyoma, nem is számították be.
Hogy lett a két és fél évből olasz állampolgárság?
Eredetileg fél évre mentem, de a mikor kiderült, hogy egy év után autót is hazahozhatok, hosszabbítást kértem, amit megadtak. Olaszország után Franciaországban léptünk fel, majd Svájcban, Törökországban - még Iránban is, Teheránban, ráadásul a ramadán alatt. Csuda volt. Időközben megismerkedtem a majdani olasz férjemmel. Két és fél év után hazajöttem, elintéztem, amit kell, majd összeházasodtunk. Így lettem kettős állampolgár.
Olasz férjéről mennyi tudható?
Giuseppe már meghalt. Kereskedő volt, s az 1973-ban született lányom, Tonella Claudia édesapja. Néhány év után elváltunk, amikor a milánói magyar klubban megismerkedtem a jelenlegi férjemmel. Ő is magyar, ugyancsak kereskedő volt, de már nyugdíjas.
A lánya mivel foglalkozik?
Koncerteket szervez. Nemrég a munkája kapcsán Szaúd-Arábiában volt négy hónapig. Visszahívták, de az nem nőnek való világ.
Büszke az ön színészi múltjára?
Ismeri a történetet, de beszélni sem szeret róla. Hajdani fotóim közül csak a gyermekkori képeimet kedveli.
Olaszországban ön hol lakik?
Milánó és Svájc között, az nyugalmasabb vidék, nem a maffia dominál. A villát még az előző férjem építette, de a jelenlegi kifizette a felét. Szerencsés vagyok, mert az elmúlt évtizedekben nem kellett egzisztenciális kérdéseken töprengenem.
Hirtling Istvánnal szoros a kapcsolata?
Nagyon szeretjük egymást. Az ő édesanyja is Böröndy lány volt, az unokatestvérem. Istvánt öregapámnak hívom, ő engem kishúgomnak. Szeretek Magyarországra jönni, s amikor tehetem, megnézem a színpadon.
Soha nem töprengett azon, hogy ön meddig juthatott volna a hivatásában? A hajdani cikkekből, ma is fellelhető filmekből kiderül: visszavonulása egyben a honi színházi és filmes világ vesztesége.
Erről az Elfújta a szél filmváltozatának zárójelenete jut eszembe. Amikor Scarlett rájön, hogy valójában már régóta Rhettet szereti, s a más iránti érzelmei csak gyerekes illúzión alapultak. Rhett azonban Scarlett könnyes szerelmi vallomására csak annyit válaszol: „Őszintén szólva kedvesem, fütyülök rá." Olaszul így mondanám: Sinceramente me ne infischio.
