A sikeres magyar színésznő, akinek a kommunizmusban ment el a kedve a színjátszástól

Böröndy Kati FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA KÉPKIVÁGÁS Közéleti személyiség foglalkozása laza arckép, portré próba SZEMÉLY színész színpadi jelenet
Budapest, 1961. február 24. Böröndi Kati Ildikó szerepében Kolozsvári Grandpierre Emil A ló két oldala című prózája próbáján. A darabot 1961. március 1-jén mutatják be Seregi László rendezésében a Jókai Színházban. MTI Fotó: Keleti Éva
Vágólapra másolva!
1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Prózai szakon kezdte tanulmányait, majd egy év után „büntetésből" került át a zenés osztályba. Ott lett hallgatótársa mások mellett Törőcsik Mari, Margitai Ági, Fülöp Zsigmond, Bodrogi Gyula. Diplomázva a Petőfi Színház tagjaként több főszerepet eljátszott, filmekben is komoly feladatokat kapott, ahogy az akkoriban induló magyar televízióban ugyancsak. Böröndy Katalin nyolc pályán töltött év után azonban úgy döntött: nem kíván többet hazai színtereken fellépni. Néhány évig külhoni turnékon szerepelt énekesként, majd főállású feleség lett és anya. Férje jogán megkapta az olasz állampolgárságot is. Azt mondja, hogy színészi működésének korszaka ma már szinte ködbe vész, s az Origónak adott interjú előtt szükség volt anyai rokona, Hirtling István színművész rábeszélő készségére is. Böröndy Katalinnak egykori hivatása kapcsán nincs hiányérzete. Ugyanakkor pályakezdésének, színházi megmutatkozásainak felidézett epizódjai segítenek árnyalni a képet arról a korról, amelyben a történések megesetek.
Vágólapra másolva!

Érettségi után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára?

Másként mentek akkoriban a dolgok. A nyolcadik általános után az eredményeim alapján tanítóképzőbe kerültem. Nem sok közöm volt a dologhoz. Két év után gondoltam egy merészet, és tizenhét évesen jelentkeztem a színművészetire, ahová – mint azt említettem -, elsősorban Básti Lajosnak köszönhetően jutottam be.
Kik voltak a meghatározó tanárai, miután Both Béla „átvezényelte" az operett osztályba?

Simon Zsuzsa volt egy darabig az osztályfőnökünk, akit én – hiába volt a rendszer híve – nagyon szerettem, ahogy ő is kedvelt engem. Ráday Imre is tanított minket, nagyon jó órákat tartott. 1956 után mindkettejüket elmozdították és Major Tamás betette hozzánk osztályfőnöknek Olty Magdát. Jó színésznő volt. Mint pedagógus: nem tudok mit mondani róla. Básti Lajos, Várkonyi Zoltán óráit is szerettem, de Gellért Endrét tiszteltük igazán. Halk szavú, mélyen bölcs ember volt, kiválóan elemezte a helyzeteket, szerepeket. Nem túlzás, hogy szentnek tartottuk. Boldog voltam, amikor megdicsért a Pygmalion vizsgámban. Világos szeme volt, tiszta tekintete, ahogy azok voltak a gondolatai is.

Ön már két éve a pályán volt, amikor Gellért Endre öngyilkos lett. Mit gondoltak a haláláról?

Amennyit az előzményekről tudhatunk, annak alapján Major Tamás vétkének tartottuk, hogy Gellért Endre ilyen végzetes döntést hozott. Majornak szinte mindenkivel konfliktusa volt. Őt szerintem idős korában szerették meg sokan, amikor már semmi hatalma nem volt, és a szerepei kapcsán kiderült, hogy remek humora van.

Budapest, 1966. január 27. Velenczei István és Böröndy Katalin színészek jelenete Blažek Vratislav Karácsonyi vőlegény című vígjátékából készülő TV-játék forgatásán. A művet Pethes György rendezte Forrás: MTI/Keleti Éva

Várkonyi Zoltánt is említette, akiről sokan elmondták: pár mondatából is sokat lehetett tanulni, ám viszonylag ritkán fordult elő a főiskolán.

Nem csak ő, Básti is igen elfoglalt művész volt. Én vezettem az osztálykönyvet, igazolni kellett a jelenlétüket, ha ott voltak, ha nem, hiszen a tanításért kapták a fizetésüket. A mai napig tudom utánozni az aláírásukat.

Milyen volt a kapcsolata egykori osztálytársaival? Beszélgetésünk elején már idéztem Görgey Gábor értékelését végzős vizsgájukról, a Koldusoperáról. A Bicska Maxit játszó, akkor még Fritz Zsigmond néven színpadra lépő Fülöp Zsigmondról például azt írta: „Fritz Zsigmond Bicska Maxija érdekes, szinte már túl rokonszenves alakítás: nem volna szabad, hogy ennyire szívünkbe zárjuk ezt a figurát. Jobban szabadon kell engednie saját egyéniségét."

Mi soha nem voltunk jóban. Egyszer meg is pofoztam, mert nagyon szemtelen volt az egyik osztálytársammal. Akkor egy kellemetlen frátert láttam benne, de én természetesen csak az évtizedekkel ezelőtti benyomásaimat tudom felidézni. Ami semmit sem vonhat le egykori osztálytársaim művészi teljesítményéből.

Nyilvánvaló, de színesíthetik a színháztörténetet, illetve mindazt, ami a múltról megtudható. Ami Görgey szerint Margitai Ági egykori Polly alakítását illeti: „Margitai Ági szertelen, tehát gazdag tehetség, dinamikájából nehéz helyzetek merész átívelésére is futja, de mint minden erény birtokában, ha bő sodrát túl szabadon engedik, neki is vigyáznia kell: a koncentráltabb játék még erőteljesebbé tenné kiváló alakító képességeit."

Margitai Ágit nagyon szerettem, az édesanyját is. A főiskolás évek alatt szinte többet voltam náluk, mint otthon. Tele volt élettel, sokan éppen ezért nem kedvelték. De milyen az emlékezet: már nem emlékszem pontosan, hogy merre is laktak. Annyi rémlik, hogy a felmenői talán libát árultak.

Néhány évvel a halála előtt írtam róla portrét, abban azt mesélte: édesapja, édesanyja papírhulladékkal kereskedett. A papát 1944-ben elvitték otthonról, sosem tért vissza. Azt is felidézte, hogy a Teleki téren nőtt fel, az elemiben kitűnő tanuló volt, valamint minta úttörő. Mindemellett nekem is rémlik egy libás epizód.

A főiskolás évek alatt hárman voltak barátaim: Margitai Ági, Fonyó József, és aki még Bodrogi Gyula mellett itt van köztünk, Perlaki István.

Görgey Gábor írta anno: "Fiatalságuk talán csak egyetlen mozzanatban jelentett gátat egy-két alakításban: nem voltak eléggé fáradtak és kiábrándultak abban az életben, mely ellen ezek az alakok lázadnak, de amelyet ugyanakkor ki is szolgálnak. Különösen vonatkozik ez Fonyó Józsefre, aki Peachum - a magyar változat szerint Peacock – alakját színesen és egyéni tehetséggel formálta meg, de nem tudta ennek a nagykapitalista koldusfőnöknek kiábrándultságát elég „érett" cinizmussal interpretálni." Kiábrándultságra, cinizmusra az a rendszer, korszak is okot adott, amelyben ifjú éveiket töltötték.

A Magyar Rádió 14-es stúdiója, Varga Imre: Az a május című rádiódrámájának felvétele. Szatmári István, Böröndy Kati, Solti Bertalan és Gábor Miklós színművészek. 1959 Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

Mi rosszat mondhatnék, amikor a hátterem ellenére felvettek a főiskolára? A lehetőség sok olyan helyzetet hozott, amelyekben nagyon jól éreztem magam. Margitai Ági volt az egyetlen, akit érdekeltek a közéleti dolgok, de köztünk nem az volt a téma.

1956-ot főiskolásként élte meg. Az akkori történéseket nem lehetett nem észrevenni.

Október 23-án Prágában voltam. Még főiskolásként is részt vettem a Tüker csoport műsoraiban, és éppen akkor volt egy fellépésünk Csehszlovákiában. Amikor a csehszlovákok megtudták, hogy Magyarországon kitört a forradalom, minket azonnal kirúgtak a szállodából. Nem volt semmi pénzünk, a svéd követséghez kopogtattunk be, hogy adjanak valamit enni. Adtak. Aztán az egész társaságot elvitték Pozsonyba, ahol hajóra raktak minket, azzal jöttünk haza. A főiskolán szünetelt a tanítás, hazamentem a Bartók Béla úti lakásunkba. A közelünkben, a Móricz Zsigmond körtéren volt a civil felkelők egyik legfontosabb ellenállási központja, ám mi a szüleimmel ki sem dugtuk a fejünket. Aztán jött, ami jött. Fiatalok voltunk, élni akartunk, pályára kerülni. Nemrég beszéltem telefonon Pepivel, Perlaki Pistával, aki azt mondta: a főiskolán élte meg élete legszebb négy évét. Igaza van, de főleg a fiatalságunk miatt élveztük az életet. Voltak persze nagyszerű tanáraink, ezt-azt elleshettünk, de a szakmát a főiskola után lehetett megtanulni.

Azért már főiskolásként is mutattak ezt-azt. Ismét Görgeyt idézem: „Bodrogi Gyula az együttes egyik legjobb alakítását nyújtotta Leprás Mátyás szerepében, a játékosság színésznél nélkülözhetetlen ösztöne s a tudatosság fegyelme jellemzi őt." Bodrogi Gyula hallgatói karaktere hasonlított valamiben Leprás Mátyás figurájához?

Volt egy bicskája, amivel marxizmus óra és oroszóra közben szalonna katonákat készített, azokat adogatta nekünk stikában a pad alatt. Gyula nagy széltoló volt, egyszer felfüggesztették miatta az osztályt, amikor a biztatására betörtünk a filmtanszék vetítőjébe.

Az miként esett?

A filmes hallgatók kiváltságos helyzetben voltak, ők megnézhették a tiltott nyugati filmeket is. Egyszer aztán Gyula vezetésével benyomtuk kívülről a vetítőtermük ajtaját, miközben egy ilyen filmet néztek. Mi is kíváncsiak voltunk rá. Ám miután az ajtó tokostul kiszakadt, felfüggesztették az egész operett osztályt. Nem mondták, hogy meddig van érvényben a felfüggesztés, azt is el tudtuk képzelni, hogy végleges. A főiskola melletti Erzsike presszóban darvadoztunk, amikor belépett Básti Lajos és visszaküldött az osztályba. Megúsztuk a nagyobb balhét.

Görgey Gábor lényegében azzal zárja hajdani recenzióját: „Szabó Ildikó, Perlaki István s az együttes külön-külön fel nem sorolt tagjai is mind tehetséggel és alázattal szolgálták az előadás sikerét." Remek osztály voltak.

Erről az jut eszembe: Szabó Ildikó többet érdemelt volna a pályától, de nem volt szerencséje azzal a szereppel, amelyet még főiskolásként játszott az Égi madár című filmben. Ő később azt nyilatkozta: még éretlen volt rá. Ám voltak, akik annak kapcsán leírták. Talán másként alakul a pályája, ha ő is olyan lehetőséget kap, mint amilyet Törőcsik Mari kapott a Körhintában.

Törőcsik Marival milyen volt a kapcsolata?

Kaptam tőle egyszer egy képet, már idősebb korunkban. Azt írta mellé: "Ugye már nem utáljuk egymást annyira?" Én úgy emlékszem, hogy alig kontaktáltunk, ő nagyon sokat filmezett, nem nagyon vett részt az életünkben.

A szakmai gyakorlatot hol töltötték?

A Nemzeti Színházban statisztáltunk. Tizenöt forintot kaptunk, kivéve a Tragédiát, azért 35-öt, mert sokat kellett öltözni. Ám azt egy időre politikai okból levették a színről.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!