Kiss Manyi, az egyik legnagyobb magyar színésznő, akit a kommunisták le akartak csukatni, aztán Kossuth-díjjal jutalmazták, végül egy dzsentrivel való viszony hozta el végzetét

Kiss Manyi 1959-ben

A Kossuth-díjas színésznő komikaként kezdte pályafutását, majd drámai feladatokban is bizonyította zsenialitását. Szerepre készülve nem szeretett elemezni, olvasgatni. Játékával mégis tűpontosan fogalmazta meg mindazt, amit szerepe az adott darabban képviselt. Tudta, hogy irigyei a háta mögött „műveletlenségén” élcelődnek olykor, de természetes bölcsességével csak akkor iskolázott le bárkit is, ha valaki nem vette komolyan a hivatást, a színpadi munkát. Sok más alakítása mellett nevéhez kötődik a „Jaj, de jó a habos sütemény” kezdetű dalocska, ahogy a Madách Színház legendás Fejes Endre-előadásának özv. Máknéja is, vagy Kurázsi mama legendás megformálása. Sajátos személyisége sok hasonlóságot mutatott azzal a figurával, amelyben a Mici néni két élete című film címszereplőjeként látható. Kiss Manyi többszörös újrakezdés után – elbukott szerelmeket, politikai szándékú mellőzöttséget túlélve – lett egyike a legnagyobb honi színésznőknek. Akik közül civil lényének esendőségei miatt is túl korán kellett távoznia.

Kiss Manyi őrült helyzetekbe keveredik

1944 decemberében Kiss Manyi egyedül tölti a karácsonyt bérelt villájában. Majd a sűrűsödő bombatámadások között jó ismerőse, Ruzicska főorvos javasolja: vonuljon be közeli magán-ideggyógyintézetbe, amelynek pincerendszere nagyobb biztonságot jelent. Kiss Manyi így idézte a történetet egy interjúban:

Az első napokban meglehetősen józanul viselkedtem, mire a betegek sanda szemmel néztek rám. Ekkor kitaláltam, hogy nekem is játszanom kell az őrültet, és talán maguk közé fogadnak. Összekócoltam a hajamat, bilit húztam a fejembe, igyekeztem úgy viselkedni, mint a többi bolond. Pár hét múlva, mikor az oroszok bejöttek, a »bolondok« egybehangzóan mondták, »nem vagyunk bolondok, mi csak ide menekültünk«. Az orosz őrnagy erre azt kérdezte: »Akkor ki itt a beteg?« Mindenki rám mutatott: »Hát, ő!«

Amiről Kiss Manyi nem beszélt: előbukkanó színházi ismerősei azt rebesgetik, hogy a szovjetek számonkérhetik rajta a Don-kanyarban esett hazafias fellépéseit. Kiss Manyi még hetekig nem mer kimozdulni az elmeotthonból.

1945. március végén Jób Dániel, a Vígszínház igazgatója üzeni Kiss Manyinak: nincs baj, jelentkezzen a társulat Nagymező utcai, átmeneti játszóhelyén.

Kiss Manyi biciklire ül, az elmeotthont elhagyva lekarikázik a városba.

A következő években folyamatosan színpadon van.

1945-től ismét játszik az Operettszínházban Fényes Szabolcs Maya című operettjében, fellép a Medgyaszay Színpadon és a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színházban.

Mindeközben az 1945 novemberétől 1946 decemberéig vallási és közoktatási miniszterként regnáló

Keresztury Dezső kezdeményezi Kiss Manyi letartóztatását.

A miniszter ugyanis arról értesül - vélhetőleg Kiss Manyi „jóakaróitól” -, hogy a nyilas érában egy bizonyos Kiss Manyi nevű színésznő aktívan együttműködött a Szálasi-kormánnyal: provokátorként, feljelentőként.

Még éppen időben tájékoztatják barátai a várható kellemetlenségről. Ajánlják: fogja menekülőre, hagyja el az országot.

Kiss Manyi inkább utánajár a róla terjedő híreszteléseknek, és megtudja: míg ő visszahúzódott hűvösvölgyi otthonába, addig egy sokadrangú orfeumi színésznő élt vissza a nevével.

Bízva az íróemberből lett miniszter józanságában, bejelentkezik a hivatalába. Az ellene kiadott letartóztatási parancsot a vizit után visszavonják.

A miniszteri irodában is sugárzott belőle az, ami bármely műfajú alakításainak is lényege: az őszinteség.

Az elföldelt eb és a lefoglalt villa

Kiss Manyi 1949-ig számtalan színpadon fellép. Rendre a könnyű műfajban brillírozik – a még létező polgári középosztály kedvenc produkcióiban. Ami privát életét illeti, az is a múlthoz köti.

Még 1945-ben becsönget, majd be is költözik Kiss Manyihoz egy lesoványodott katonatiszt: Bakonyi János, alias Muki.

Mukit - hogy dzsentri múltját, tiszti előéletét azzal is halványítsák - Nyúl úr fedőnéven vezetik be Kiss Manyi társasági ismerősei közé: mint sofőrjét, titkárját, mindenesét. Valós kiléte persze hamar kiderült, de Kiss Manyi akkori népszerűsége miatt abból sincs baj.

Az Árnyas úti villában 1945 végétől nagy élet folyik. A pompás szakácsnak bizonyuló Muki olyan művészeknek szervírozza főztjét, mint Feleki Kamill, Szabó Sándor, Tompa Pufi, Csikós Rózsi, Bara Margit, Halász Géza, Fényes Szabolcs, Turay Ida, Marton Frigyes, Jávor Pál vagy az Eisemann házaspár.

Az étkezések közt a férfiak általában kártyáznak, a hölgyek pedig a teraszon napoznak. Nem maradnak el a teátrális beugratások, már-már gonosz csínyek sem. Egyszer például

taxikaraván áll meg a ház előtt, amelyből gyászruhás színészek szállnak ki könnyeiket törölgetve.

Gyászhuszárt követnek, aki ládát tart karjaiban. A háziak is feketében, tudják, hamarosan kertjükbe temetik majd a ládában nyugvó ebet, Feleki Kamill elpusztult kutyáját.

A szertartást tor követi, amely során Kazal László – két falat között – nagyokat mekeg.

Akkor még csak ő tudja, hogy Nyúl úr a háziasszony kedvenc kiskecskéjét szervírozta a vendégek asztalára. Végül okát adja a mekegésnek, Kiss Manyit pedig az ájulás kerülgeti. Nyúl úr azzal ével:

Háború volt, honnan vettem volna friss húsárut?

A különös hangulatú, dekadens délutánoknak akkor szakad vége, amikor a hatóság 1948-ban lefoglalja az Árnyas úti házat a szovjet követség részére.

Muki autóját is elveszik, négyszáz forint „kárpótlást” kap az Opelért.

Az autó létszükséglet, hiszen azzal szállítja Kiss Manyit a fellépéseire, ezért Muki szerez gyorsan egy másikat. Kiss Manyi és Muki a villából kiebrudalva a Széher útra költözik, a színésznő orvos barátjának kétszobás, teakonyhás nyaralójába, amelyért fizetniük nem kell. A doktor ősztől tavaszig az Oktogonon lakik családjával. Akkor cserélnek, és Kiss Manyiék mennek az Oktogonra.

Mellőzés

1949-ben, a színházak államosítása idején Kiss Manyit – felróva, hogy az elmúlt éveit „elpazarolta a könnyű műfajban” –

a legalacsonyabb színészi kategóriába sorolják,

majd az alakuló szatirikus teátrumhoz, a Vidám Színpadhoz rendelik. Még a fővárosi Operettszínházban sem játszhat.

A színészek közül akkoriban Latabár Kálmán 6900 forintos csúcsgázsit kap, a második helyen álló Honthy Hanna 5800-at. A „középkategóriába” sorolt Feleki Kamill, Gábor Miklós, Bessenyei Ferenc, Tolnay Klári, Sulyok Mária, Tőkés Anna és hasonló nevek 5000 alatt, de 4000 felett kerestek.
Kiss Manyi a papírízű, sematikus szatírákban – melyek színészi készsége okán voltak mégis nevettetőek – 2900 forintot tud megkeresni.

1950-től a Vidám Színpadon sincs maradása, szórványos kabaréhaknik mellett évi két-három szerep jut neki különböző játszóhelyeken. Azok egy része a kor elvárásainak megfelelően ugyancsak gyenge, szocreál darabokhoz kötődik. Ekkor esik, hogy amikor a pártvonalon kinevezett direktora szemüvegét keresgélve fel akarja olvasni egy szovjet darab általa fontosnak vélt üzenetét, Kiss Manyi ráförmed.

A pápaszeme ott van az orra előtt, csak nem látja a Marx-szemétől!

A mondat klasszikussá válik, a színésznő feladatai pedig még ritkásabbakká.

Kiss Manyi úgy érzi: már megint a startvonalon áll, csak most nem látszik előtte a pálya.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!