A bukott tévés, Havas Henrik is védi a pedofilokat mentegető SZDSZ-alapítót

Havas Henrik
Vágólapra másolva!
Ahogy az Origo is beszámolt róla, döbbenetes interjút adott Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság egykori SZDSZ-es alapítója. Az interjúban Kőszeg a pedofíliát bagatellizálta olyan mértékben, hogy még a sorosista Magyar Helsinki Bizottság is elhatárolódott tőle. Miután a 444 nevű Soros-blog kiállt Kőszeg mellett, most Havas Henrik támadta a Partizán műsorvezetőjét, Gulyás Mártont.
Vágólapra másolva!

A Partizán műsorvezetőjét, Gulyás Mártont kritizálta Havas Henrik a Kőszeg Ferenccel készült interjú miatt. Emellett az egykori tévériporter a pedofíliát bagatellizáló egykori SZDSZ-es védelmére is sietett - írja a Magyar Nemzet.

A lap azt írja, hogy

− vélekedett Facebook-posztjában a Partizánon leadott Kőszeg Ferenc-interjúról Havas Henrik.

Mint fogalmazott: „Ez a Gulyás Márton pont olyan aprólékosan felkészült és totálisan tehetségtelen, mint a Sanyika”. (Havas Henrik vélhetően itt Friderikusz Sándorra gondolt - a szerk.)

Havas szerint

A Heti Hetes egykori szereplője hangsúlyozta azt is, hogy szerinte Kőszeg Ferenc nem egy vén, demens, hülye.

Mint ismert, 49 perces felvétel bizonyítja, hogy korábban Havas Henrik a tanítványát vette rá a szexre.

Havas Henrik Forrás: TV2

A pedofíliát bagatellizálta a Helsinki Bizottság egykori SZDSZ-es alapítója

Mint ismert, elhatárolódik Kőszeg Ferenctől a Magyar Helsinki Bizottság, miután a Soros-szervezet alapítója a Partizán legfrissebb adásában a „pedofíliával kapcsolatos kérdésekre olyan válaszokat adott, amelyek szöges ellentétben állnak a bizottság értékrendjével." A Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthető Magyar Helsinki Bizottság az SZDSZ-es honatya magánéleti nézetei miatt akadt ki, aki megkérdőjelezhető állításokat tett azzal kapcsolatban, hogy mikor „tolerálható" egy felnőtt és egy gyerek közti viszony.

Kőszeg Ferenc szerint

AZ ÉRZELMI KAPCSOLATOK NAGYON SZÉLES KÖRŰEK, AMELYEKET NEM LEHET MEREV KATEGÓRIÁKBA LEÍRNI.

Kőszeg Ferenc emellett azt is mondta:

egy szexuális kapcsolat egy felnőtt és egy fiatalkorú között semmiképpen nem fogadható el. De ha emögött egy pusztán lelki és érzelmi kapcsolatról van szó, akkor ezt elítélni, és hát, akár büntetni, az szerintem nagyon helytelen.