Eltemették Göncz Árpádot
2015. november 06. 14:35
Október 6-án, 94 éves korában meghalt Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök. A néhai köztársasági elnök saját kérése volt, hogy ne legyen állami búcsúztatása, valamint hogy ne a hagyományoknak megfelelően, a Fiumei úti temetőben helyezzék végső nyugalomra.
Akár politikai demonstrációvá is alakulhat Göncz Árpád temetése. A néhai államfőre emlékezők most azon háborognak, hogy Orbán Viktor ott lesz a búcsúztatón, a szakértő szerint viszont a kormányfőnek nem volt más választása.
Hiába szeretett volna politikamentes temetést Göncz Árpád, nem mindenki akarja tiszteletben tartani a végakaratát. A Kossuth térről is ismert Szabó Gábor "Tuareg" aktivistákkal akarja megakadályozni, hogy Orbán Viktor bejusson a néhai államfő búcsúztatására.
Rengeteg ember próbál a temetőhöz jutni, a forgalmat rendőrök irányítják.
Nem mindenki tudja, hogy ma van Göncz Árpád temetése. A 218-as buszon hatalmas a zsúfoltság. Amikor a tömeg nagy része leszáll az Óbudai temetőnél, két fiatalember dohogni kezd az idősebbek miatt: "Persze, pont a forgalmas hétköznapon kell temetőbe járniuk" – jelentette tudósítónk.
Nem volt emlékezetes konfliktus Orbán Viktor és Göncz Árpád között, a kormányfő ellen mégis tüntetést szerveztek a volt államfő temetésére. Göncz Árpád ugyanis a baloldali progresszió, a kisemberközpontú politizálás egyik jelképe lett, azaz annak megtestesítője, amit sokan hiányolnak a jelenlegi politikai életből. Orbán Viktor és Göncz Árpád viszonya hűvös, de kiegyensúlyozott volt, a kormányfő elképzelni sem tudott volna jobb államfőt, mint az 1998-ra már passzívvá váló Göncz Árpád.
Ma már történelminek ható nevek, bizakodó hangulat, most is érvényes gondolatok: ez tűnik ki azokból a beszámolókból, amelyek Göncz Árpád külpolitikai tevékenységét örökítették meg. A néhai magyar államfő kétoldalú találkozói – a partnerek világpolitikai jelentőségét tekintve – alighanem utánozhatatlanok.
Göncz Árpád olyan író volt, aki „nemcsak megírta, de csinálta is a történelmet”. Az egykori államfőt, akinek halálára Tábor Ádám verset írt, nemcsak Tolkien, Faulkner vagy Golding fordítójaként ismerjük, de saját regényei, elbeszélései és színművei is örökre beírták a nevét az irodalom lapjaira.
A temetésen megjelent Schiffer János korábbi főpolgármester-helyettes és Szabadai Viktor, a megszűnt SZDSZ utolsó ügyvezető elnöke is.
Esélytelen felszállni az Óbudai temető felé tartó buszokra. Hatalmas tömeg tart Göncz Árpád búcsúztatására.
Folyamatosan áramlanak az emberek a temetőbe, sok gyászoló jött egy szál virággal.
Göncz Árpád 1922-ben Budapesten született, 1939-ben a Werbőczy István Reálgimnáziumban érettségizett, a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán 1944-ben diplomázott. 1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, ahol a Nemzedék című lapot is szerkesztette, majd parlamenti titkárként és főtitkárként dolgozott. Az 1956-os forradalom után életfogytiglanra ítélték. 1963-ban amnesztiával szabadult, de joggal és politikával továbbra sem foglalkozhatott. 1965-től szabadfoglalkozású író és műfordító. 1990-től két cikluson át volt a Magyar Köztársaság elnöke.
Az Origo összeállításában végigkísérheti Göncz Árpád életét a Bors utcai ház kapujától, az egyetemista éveken át a politikusi pályafutásáig.
Párbeszéd a tömegben: "A király biztosan késik" – mondja egy ősz hajú férfi a mellette állónak az Óbudai temetőben ácsorgó tömegben. "Nem király. Cár. Az illik a Viktorhoz. De biztosan megvárják."
A gyászolók között több ismert politikus is látható, eljött a temetésre feleségével Paul Lendvai, Ferge Zsuzsa szociológus, Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, valamint Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke is.
Megérkezett Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke, Pintér Sándor belügyminiszter és Görgey Gábor volt kulturális miniszter is.
Az időjárás kegyes a gyászoló tömeghez. Az ég nagy része tiszta kék, és elég meleg van ahhoz, hogy az ember kigombolja a kabátját - jelentette a helyszínről tudósítónk.
Tudósítónk jelentése szerint megkezdődött a szertartás, Göncz Árpád elnökké választásakor mondott beszédéből játszottak be részletet.
Koncz Zsuzsa elénekli Göncz Árpád kedvenc dalát, amivel a 90. születésnapján is köszöntötték. Miközben szól Bródy János Ha én rózsa volnék című száma, mindenki felemeli a kezében lévő virágot.
A kormányfő is részt vesz Göncz Árpád temetésén, valószínűleg nem is lett volna más lehetősége.
Mécs Imre azt mondta, hogy Göncz Árpád 1945 után jó döntéseket hozott, mindig a jó oldalon állt, ami nem volt könnyű akkoriban. Az ő példáját kellene követniük most is azoknak, akik magas állami tisztségekbe kerülnek - tette hozzá.
"Te a szeretet embere voltál, a szeretetet hirdetted, mint (...) a Názáreti is, és mindenkihez volt jó szavad" - mondta személyes hangú beszédében Mécs Imre. Göncz Árpád államfővé választását úgy jellemezte, hogy egy nagyon bölcs és jó paktum eredményeként lehetett a frissen megalakult Magyar Köztársaság elnöke. "Te minden idők legjobb köztársasági elnöke lettél", szeretet övezett, de ha kellett, nagyon határozott tudtál lenni - jelentette ki. Hangsúlyozta, Göncz Árpád megmentette a magyar társadalmat, a magyar jogállamot azoktól a hibáktól, amelyeket a rendszerváltáskor nem tudtak elkerülni.
Benedek Márton, Göncz Árpád legidősebb unokája is beszédet mond, szerinte nagyapja már megtett mindent, most már rajtunk a sor.
Amikor megjött, senki sem állt a miniszterelnök útjába.
A római katolikus gyászszertartást Göncz Árpád akaratának megfelelően Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát vezeti.
Göncz Árpád az őszinte szív és a nyílt szellem embere volt, aki nemcsak szeretni tudott, de szeretetre méltó is volt - mondta a volt köztársasági elnököt búcsúztató pannonhalmi főapát. Várszegi Asztrik - akit még Göncz Árpád kért meg a búcsúztatására - úgy fogalmazott, sokak nevében vesz búcsút "teljes tisztelettel és szeretettel" a Magyar Köztársaság volt elnökétől, a férjtől, a családapától, az unokáiért rajongó nagyapától, az irodalmártól, de mindenekelőtt az embertől. A főapát Göncz Árpádot mint hívő embert zelótának (a szentíráshoz buzgón ragaszkodónak) mondta, aki jellemzése szerint "Isten igéjét radikálisan értelmező és követelő keresztény volt".
Ahogy a nap lebukott a Hármashatár-hegy mögé, a hőmérséklet lecsökkent - jelentette tudósítónk. A temetésre néhányan zászlót is hoztak magukkal.
Bibó István és Litván György is abban az Óbudai temetőben nyugszik, ahol Göncz Árpád sírja is lesz majd. A köztársasági elnök végrendeletében maga kérte, hogy ide temessék. Ez a tény már önmagában szakítás a hagyományokkal, mert az állami vezetők végső nyughelye a Nemzeti sírkert.
Benkő László, az Omega együttes billentyűse egy szál sárga rózsával érkezett a szertartásra.
Az egyetlen koszorút Göncz Árpád családja helyezi el a sírnál. A hozzátartozók azt kérték ugyanis, hogy a búcsúzók csak egy-egy szál virággal róják le kegyeletüket, a koszorúra szánt összeggel a Göncz Árpád által alapított Kézenfogva Alapítványt támogassák.
A szertartáson eléneklik a Himnuszt is.
A hirtelen kiáramló tömeghez képest kevés buszt biztosított a BKK, valószínűleg hosszú percekig kell majd várakozni a környék elhagyásához.
"Az, akinek nem akarom most kimondani a nevét, ott ül fönt, mi meg itt állunk?!" - mondta egy néni a tömegben a mellette állónak, az emelvény felé mutatva. Azt nem részletezte, kire gondolt.
Véget ért a mintegy 70 perces szertartás.
A jelenlegi köztársasági elnök lerótta kegyeletét Göncz Árpád, a rendszerváltozás utáni első köztársasági elnök sírjánál.