Hétfőn mutatják be a Magyar Nemzeti Bank legújabb kiadványát, ami a Versenyképesség és Növekedés címet viseli. A rendezvényen Matolcsy György is felszólal.
Nagyon káros, ha a magyar tőkések nem érdemeik, hanem kapcsolatrendszerük alapján jutnak támogatásokhoz és megrendelésekhez, véli Chikán Attila. Ez károsítja a gazdaságot, torzítja a versenyt, és rombolja a társadalom erkölcsi színvonalát, hangulatát.
Magyarország évről évre egyre rosszabbul szerepel a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában és jelentésében. Bizonyos gazdasági mutatókkal, például a GDP-növekedéssel jól áll, de valójában nem versenyképes, riválisai elhúznak mellette, a Balkán pedig egyre közelebb kerül.
A könyvbemutatón több neves gazdasági szereplő megjelent, köztük Csányi Sándor, az OTP Bank vezetője és Jelasity Radovan, az Erste vezetője is.
Matolcsy György jegybankelnök elkezdte a beszédét. Szerinte a mostani kötet a következő öt év sikertörténetéről szól majd. A jegybank korábbi kötete az elmúlt öt év sikereiről szólt.
Matolcsy György azt mondta, a mögöttünk van egy sikeres stabilizáció, és reményei szerint előttünk van egy 25-30 éves sikeres gazdasági periódus. Magyarország képes arra, hogy a fejlett nyugat-európai országokhoz felzárkózzon.
A jegybankelnök azt mondta, Orbán Viktor kérte őket, hogy gondolják végig a következő évtizedek versenyképességi pályáját. Megpróbálták ezt felrajzolni, a kötetben lehet olvasni. Csak egy folyamatos versenyképességi fejlődésre lehet építeni a növekedést. Már építhetünk a növekedési fordulatra, de a versenyképességi fordulatra kell építeni.
Matolcsy szerint a cél, hogy érjük el Ausztria szintjét. Szerinte 2014-ben és 2015-ben is meghaladta a magyar bővülés az osztrákot, így nem reménytelen feladat ennek a teljesítése.
Matolcsy György szerint csak a versenyképesség további fejlődésére lehet építeni a következő évek növekedését. Bízik benne, hogy a kötetben felvázolt pálya megvalósul majd.
Virág Barnabás szerint 2016-ban a gazdasági növekedés stabilizálása a fő cél, majd a hosszú távú hatásokkal is foglalkozni kell.
A közép-európai térségben az elmúlt 25 évben a magyar gazdaságban volt a leglassúbb a Nyugat-Európához való felzárkózás - mondta Virág Barnabás.
Virág Barnabás szerint a gazdaság hazai értékteremtő képessége továbbra is alacsony régiós szinten. Ez az a pontja a gazdaságnak, ahol mindenképpen áttörést kell elérni - mondta a szakember.
Az MNB ügyvezető igazgatója szerint a sikeres felzárkózáshoz a vállalatok, a civil szféra, az állam és a családok együttműködésére van szükség.
Palotai Dániel szerint minden országnak a saját útját kell járnia, de úgy, hogy a költségvetés egyensúlya ne boruljon föl. Az MNB ügyvezető igazgatója szerint a reformok során kiemelt szerepet kell kapnia a versenyképesség javításának. Palotai elmondta, hogy a WEF versenyképességi rangsorában a 63. helyen áll Magyarország.
Szerinte ezen a 63. helyen javítania kell az országnak. Ennek egyik eleme lehetne, hogy a munkára rakódó közterheket tovább kell csökkenteni. A nyugdíjrendszerben erősíteni kell a munkaerőpiacon maradás lehetőségeit.
A munkahelyvédelmi akciótervet tovább kell bővíteni, valamint a közmunkarendszerben erősíteni kell a piaci elemeket. Palotai Dániel azt mondta, hogy az államnak át kellene vállalnia azoknak a tanulási költségét, akik a piacra lépnek át.
Az MNB ügyvezető igazgatója tovább egyszerűsítené az adórendszert, és tovább ösztönözné a kutatás-fejlesztésre fordítandó források bővítését. Palotai Dániel szerint a következő évtizedek egyik legnagyobb kihívása a demográfiai probléma. Bár a kormány több jó lépést tett, de a kétgyermekes családokat jobban kellene támogatni.
Az MNB ügyvezető igazgatója szerint mind az oktatásban, mind az egészségügyben több magánforrást kellene bevonni. Palotai azt mondta, hogy a PISA-teszteken jobb eredményeket kellene elérni. Úgy látja, még mindig túl nagy a bürokrácia Magyarországon, hatékonyabb bértömeg-gazdálkodásra lenne szükség.
Palotai Dániel azt mondta, a jogi ügyek rendezésének a hatékonyságát javítani kellene, így például a bírósági ítéletek terén kellene gyorsítás. Egy olyan bankrendszerre van szükség, ami növekedéstámogató hiteleket nyújt. Az MNB ügyvezető igazgatója szerint egy megújuló tőzsde is hozzájárulhat a növekedés ösztönzéséhez.
Kezdődik a kerekasztal-beszélgetés. Patai Mihály, Parragh László és Domokos László beszél majd a versenyképességről és növekedésről.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetője azt mondta, hogy csak egy hete volt arra, hogy elolvassa a 800 oldalas könyvet.
Parragh László azt mondta, hogy Magyarországon mind a jegybank, mind a kormány abban érdekelt, hogy a másik sikeres legyen. Tartalmilag sokszor semmilyen együttműködés nem volt a felek között. Parragh szerint mind Dél-Korea, mind Finnország esetében az ipari fejlesztések járultak hozzá a felzárkózáshoz.
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint a 2008-as válság egy nagyon komoly cezúra volt, és új értelmezési keretet adott. A magyar alaptörvény elfogadása azt jelentette, hogy egy versenyalapú gazdaság jött létre. Nagyon fontos, hogy közpénzügyi fejezetet is kapott az alaptörvény, így az államadósság-szabály egy olyan alapként jelent meg, amihez igazodniuk kell a politikai szereplőknek is.
Az ÁSZ elnöke szerint a nemzetközi válságkezelés árát több országban az emberek fizették meg, így például az Egyesült Államokban is. Domokos szerint egy aktivista állam jött létre Magyarországon. Szerinte is egy követendő minta az osztrák gazdaság, ahol például a feketegazdaság aránya a legkisebb Európában.
Ha évente egyszázaléknyi GDP-többletet tudunk elérni a feketegazdaság visszaszorításával, akkor az további adócsökkentés alapjait teremtheti meg - mondta Domokos László. A könyv megjelenésével egy új paradigma kerülhet előtérbe - tette hozzá.
Patai Mihály, a Bankszövetség vezetője azt mondta, ő végigolvasta a könyvet, és 22 megjegyzése lenne, de csak kettőt mond el. A szakember szerint a mennyiségi bővülés helyett a minőségire kellene áttérni.
Parragh László szerint nincsen királyi út, így nem lehet teljes mértékben lemásolni a sikeres országokat. Mindegyik útnak megvan a maga sajátossága. Magyarország 2010 után egy sajátos utat járt, így nem mentünk neki a falnak - mondta az MKIK elnöke.
Az MKIK vezetője azt mondta, olyan gazdaságpolitikát kell összerakni, ami 2016 után is stabil növekedést biztosít.
Domokos László szerint az állam aktivista politikával enyhíthetné az országon belüli gazdasági különbségeket, de ezt nagyon nehéz végrehajtani. Példaként hozta föl, hogy a minisztériumok vidékre költöztetése is komoly ellenállásba ütközött.
Kiszámítható, unalmas gazdasági környezetre van szüksége a vállalkozásoknak, hogy az ország erősödjön. Nem megszorításokra, hanem változásmenedzsmentre van szükség – mondta Domokos László. Ha rendben mennek a dolgok, akkor merjünk visszavenni a korábban dotált területekről – mondta a számvevőszék vezetője.
Patai Mihály azt mondta, hogy a bankok eddig is mindent megtettek a gazdasági növekedés érdekében.
A Bankszövetség elnöke azt mondta, föláll a hátán a szőr a tisztességes profit szó hallatán. Szerinte ez a kifejezés nem értelmezhető a bankrendszerben, és arra emlékezteti, hogy még az előző rendszerben vizsgázott a tisztességtelen profitból. Arra kérte a szerzőket, hogy ezt a szót felejtsék el.
Patai Mihály azt mondta, hogy a magyar bankrendszer nem volt nyereségesebb a nyugat-európaiaknál.
Véget ért a könyvbemutató.