Nógrádi György: Az biztosnak tűnik, hogy a kormányfő védelmét ellátó szolgálatok hibáztak

Vágólapra másolva!
Több kérdést is felvet a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylet – emelte ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Hír TV műsorában. Az biztosnak tűnik, hogy a kormányfő védelmét ellátó szolgálatok hibáztak.
Vágólapra másolva!

Rengeteg kérdést vet fel a Robert Fico elleni merénylet – hívta fel a figyelmet Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Hír TV műsorában. A szakértő szerint 

Robert Fico az egyik legkarizmatikusabb európai politikus, de ezáltal igen megosztó is. Robert Fico megválasztása óta egyértelműen Brüsszelnek nem tetsző politikát folytatott, és a cseh és a lengyel vezetéssel is többször került szembe.

Az első és legfontosabb kérdés, hogy a szlovák kormányfő életben marad-e, és folytatni tudja-e a politikai pályáját – hangsúlyozta Nógrádi. Ha nem, akkor a helyettesítésére megvannak az alkotmányos szabályok, viszont a történelem korábbi merényleteiből azt a következtetést lehet levonni, hogy 

még ha a saját pártja marad hatalmon, akkor is teljesen más szlovák politika jöhet.

Szintén fontos kérdés, hogy kihallgathatónak találják-e a támadót, és ha igen, ő elmondja-e, hogy ki rendelte meg a merényletet. Intő példaként hozta fel Robert F. Kennedy merénylőjét, Sirhan Sirhant, aki több mint fél évszázada ül börtönben, de nem hajlandó beszélni.

Az indíték lehetett személyes gyűlölet, de politikai haszonszerzés vagy akár pénz is – vélekedett a szakértő.

Arra is választ kell találni, hogyan történhetett meg, hogy a miniszterelnökre a biztonságiak jelenléte ellenére rá tudtak lőni. Ez felveti annak lehetőségét, hogy valaki bizony hibázott – világított rá Nógrádi György.

A szakértő szerint a közelgő európai parlamenti választás fényében minden politikusnak ki kell mennie az emberek közé, ugyanis a voksolás tétje nagyobb, mint valaha.