Pofonok földje: ezt a 15 bokszfilmet látnia kell

Rocky (Sylvester Stallone és Burgess Meredith)
Vágólapra másolva!
A boksz a mozgókép születése óta izgalomban tartja a filmeseket és a mozi (meg persze a sportág) rajongóit. A bokszfilmek időtállóságát egyebek mellett az magyarázza, hogy remek metaforát nyújtanak az élet küzdelmeire: az élet maga is egy ring, ahol naponta kapjuk a pofonokat, sőt, időnként padlót is fogunk, de újra és újra fel kell állni. A frissen debütált Creed 2 kapcsán összeszedtük az alműfaj legemlékezetesebb alkotásait, 15 filmet, amin a sportág (és megörökítési eszközeinek) fejlődése is nyomon követhető.
Vágólapra másolva!

A bunyós (1997)

Annak ellenére, hogy a boksz jelen esetben csak egy kis részét képezi a történetnek, nem lehet kihagyni egy ilyen felsorolásból A bunyós-t. Daniel Day-Lewis három évig gyakorolt és edzett a szerepre, ami remekül szemlélteti elhivatottságát, és szokás szerint parádésat alakított. A sztori Danny Flynnről szól, aki 14 évet töltött börtönben, és próbálja rendbe szedni az életét bokszolóként, ami nem könnyű feladat. A sport mellett a tipikus brit, pontosabban ír miliő teszi különlegessé A bunyós-t.

Millió dolláros bébi (2004)

Újfent egy olyan alkotás, ahol el lehet különíteni a boksz és a dráma műfaját. Clint Eastwood egyik legjobb filmje, melyben a rendezés mellett olyan edzőt alakít, aki először mentorál női bokszolót. A másfajta nézőpont és az izzasztóan feszült bunyók mellett a cselekmény merész fordulatot vesz a hajrában, és egy pokolian kemény morális drámává válik, mely úgy tépi ki az ember szívét, hogy az észre sem veszi. Eastwood mellett Hilary Swank és Morgan Freeman brillírozik, mindketten Oscart kaptak alakításukért, míg Eastwoodot rendezőként és producerként is díjazta az amerikai filmakadémia.

Millió dolláros bébi (Clint Eastwood és Hilary Swank) Forrás: UIP-Duna Film

A remény bajnoka (2005)

Ron Howard és Russel Crowe második koprodukciója az Egy csodálatos elme után. Újabb életrajzi film: az 1930-as években járunk a világválság idején, ahol a gyári munkás Jim Braddock bokszolónak áll a nagyobb pénz reményében. Karrierje akadálytalannak tűnik, míg egy nap szembekerül Max Baerrel, a nehézsúlyú bokszvilágbajnokkal, aki már két ember halálát okozta a ringben. A remény bajnoka igazi érzelmi hullámvasút, egy helyenként kicsit talán túlzottan is szentimentális felemelkedéstörténet, amiben a sport szimbolizálja a küzdeni akarást és a címben visszaköszönő reményt. Lélekemelő darab, még akkor is, ha Baert hamisan ábrázolják benne szadista vadállatként.

A harcos (2010)

Mickey Ward igaz történetében a boksz csak a cselekmény második felében kap nagyobb teret, a fő szál családi drámára épül, ami egy igen furcsa famíliát mutat be. Klasszikus felemelkedéstörténet, melyben a nyomorból jött sportoló végigküzdi magát az élet és az ellenfelek állította akadályokon. A többértelmű cím is erre utal, ugyanis Ward nemcsak a ringben, hanem az életben is igazi harcos. Remek film, amit már csak Mark Wahlberg, Amy Adams, Melissa Leo és főleg Christian Bale Oscar-díjas alakítása miatt is érdemes megnézni.

A harcos Forrás: Palace Pictures/Jojo Whilden

Creed (2015)

Rockyról már mindent megtudtunk, így 2015-ben gondoltak egy merészet, és csavartak egyet a sztorin. A leépült, rákos veterán egykori riválisa, Apollo fiát, Adonist veszi a szárnyai alá, és megtanítja a sport és az élet tiszteletére, alázatára. A Creed lényegében egy rebootba oltott remake, elvégre a főhős ugyanazt az utat járja be, mint korábban Rocky, annyi különbséggel, hogy meg kell küzdenie apja örökségével.

A film pedig remekül működik, mind a dráma, mind a sport terén. Pazar összecsapások (melyek közül az egyik vágás nélküli) és szívhez szóló mondanivaló. Így kell továbbvinni egy legendát.