A legjobb arcukat mutatták a magyarok a hétvégén

Érkezés
Vágólapra másolva!
Remek ízlésről tettek tanúbizonyságot a magyar mozinézők a hétvégén, amikor két nagyszerű filmre is várakozásokon felüli számban ültek be. A martfűi rém sikeres bemutatkozásával külön cikkben foglalkoztunk, most pedig amiatt ámuldozunk, hogy hiába nem kecsegtetett nagyszabású akciókkal az Érkezés című sci-fi, így is majdnem ugyanannyian mentek el rá, mint hasonló témával foglalkozó, ám azt városok elpusztításával és légi csatákkal látványossá tévő A függetlenség napja: Feltámadás-ra.Jeremy Renner és Amy Adams az Érkezés című filmbenForrás: InterCommiddleon64804320Az Érkezés-re négy nap alatt 43 578-an ültek be, a kilencvenes évek egyik legnagyobb kasszasikerének a folytatására pedig 48 296-an. Hatalmas bravúrnak számít, hogy Denis Villeneuve sci-fije jobban indult, mint a 38 607 nézőt bevonzó Gravitáció, amely két szupersztárt, Sandra Bullockot és George Clooney-t is fel tudott mutatni.Az Érkezés két főszereplője, Amy Adams és Jeremy Renner sosem számított húzónévnek nálunk, illetve az sem kecsegtetett magas nézőszámmal, hogy a filmet kizárólag feliratosan vetítik a híresen szinkronimádó magyar közönségnek. Ez azonban mit sem számított a hétvégén, és a sci-fi kis híján még a Marvel legújabb kasszasikerét, a Doctor Strange-et is befogta. Tök jó érzés egy olyan országban élni, ahol igényes magyar műfaji filmre és a látványt intelligenciával párosító sci-fire egyaránt nagy a kereslet.Denis Villeneuve filmjei egyre kapósabbak lesznek Magyarországon: a Fogságban 18 697 nézőt vonzott be 2013-ban, a Sicario – A bérgyilkos című thrillerre 19 268-an ültek be tavaly az első hétvégén, a jelenleg Magyarországon forgó Szárnyas fejvadász 2049 pedig alighanem rekordokat dönt majd jövőre nálunk.A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. Doctor Strange (48 901 / 165 065) 2. Érkezés (43 578 / 43 758) 3. Trollok (17 792 / 99 944) 4. A könyvelő (16 281 / 106 293) 5. A martfűi rém (12 599 / 13 976) 6. Barbie: Csillagok között (9 480 / 9 480) 7. Lángelmék (8 318 / 89 440) 8. Inferno (7 649 / 219 890) 9. Bridget Jones babát vár (4 830 / 325 201) 10. Café Society (4 590 / 4 590)Tódultak a magyarok A martfűi rémrehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20161114-todultak-a-magyarok-a-martfui-remre-boxoffice-a-martfui-rem-sopsits-arpad.htmlTényleg ez az év legjobb sci-fijehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20161110-tenyleg-ez-az-ev-legjobb-sci-fije-erkezes-kritika-denis-villeneuve-amy-adams-jeremy-renner.html
Vágólapra másolva!