Stallone hoppon maradt az Oscaron

Események

jelölős
Vágólapra másolva!
Megtörtént, amire vártunk: a Saul fia megnyerte az Oscart a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. És hurrá, Leonardo DiCaprio is megkapta végre a díjat, amit már ezer éve megérdemel. A legjobb film a szuper oknyomozós film lett, a Spotlight. Sylvester Stallone nem kapott Oscart, Ennio Morricone viszont igen. Az összes körmünket lerágtuk, most viszont a gála lezárult, vége a mókának. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül76 bejegyzés
00:25
február 28, 2016
Vágólapra másolva!

Jó estét, jó szurkolást!

Magyar idő szerint hajnali fél háromkor kezdődik a Oscar-gála, ami az idén természetesen amiatt fontos számunkra mert 28 év óta először magyar nagyjátékfilm is került a jelöltek közé, ráadásul a Saul fiá-nak komoly esélye van arra, hogy a Mephisto után 34 év után el is hozza a díjat. Az 1991-es volt az első Oscar-gála, amit láttam (legalábbis a magyar tévén másnap leadott másfél órásra vágott verziót), akkor A farkasokkal táncoló tarolt, a kilencvenes évek közepe óta mindegyik díjkiosztót élőben követtem, ez idő alatt csak egyszer volt alkalmam egy magyar filmért szorítani (2007-ben M. Tóth Géza Maestro című animációs rövidfilmjéért), de az nem alakult a legszerencsésebben, úgyhogy most hihetetlenül izgatottan várom, hogy megtapasztaljam azt a ritka élményt, hogy Oscar-díjat nyer egy hazai film. Hajrá, Saul!

00:34
február 28, 2016
Vágólapra másolva!

Egy macska mondja meg a tutit

Mindenki megírta már a maga Oscar-latolgatóját, mi is megtettük a tétjeinket. Ebben a műfajban idén a Little White Lies volt a legviccesebb, lefilmezték, ahogy az egyik újságírójuk macskája megjósolja a nyerteseket. A cicának a végéig egészen jók a tippjei, a legjobb film kategóriájában azonban pont a legesélytelenebbet hozta ki győztesnek. Vajon Nemes Jeles poharát felborította volna?

00:42
február 28, 2016
Vágólapra másolva!

Szerezze meg DiCapriónak az Oscart!

Most már tényleg megnyeri - olvasható mindenütt az ötödszörre Leonardo Dicaprio esélyeivel kapcsolatban. De aki még mindig attól retteg, hogy a színész hoppon maradhat, az egy zseniális 8 bites játék segítségével most maga is megszerezheti a szobrot DiCapriónak. Többek között a szkafanderben futkározó Matt Damont kell lehagynia a vörös szőnyegen.

00:52
február 28, 2016
Vágólapra másolva!

A 13 Oscarra jelölt operatőr is lehidalt a Saul fiától

Roger Deakins, aki egy kivételével a Coen testvérek összes filmjét fényképezte az elmúlt 25 évben, az Oscar-díjkiosztók egyik legpechesebb figurája. A 66 éves operatőrzsenit eddig 13 alkalommal jelölték, de eddig egyszer sem vehette át a szobrot, pedig olyan zseniálisan fényképezett filmekkel is versenyben volt, mint Scorsese Kundun-ja, a Skyfall és a Brad Pitt-féle hosszú című western, a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford. Idén is jelölték a Sicarió-ért, de nem túl fényesek az esélyei a győzelemre, mert megint A visszatérő operatőrének, a tavaly a Birdman-ért, tavalyelőtt pedig a Gravitáció-ért díjazott Emmanuel Lubezkinek áll a zászló. Deakinst a Washington Post tegnapi számában megjelent interjúban kérdezték arról, hogy tavaly milyen filmektől dobta el az agyát operatőri szempontból, és A kígyó ölelése mellett a Saul fia fényképezését is "elképesztő"-nek nevezte.

Nemes Jeles László és Roger Deakins február 8-án Los Angelesben Forrás: AFP

00:58
február 28, 2016
Vágólapra másolva!

Miért is izgulunk ma?

- Az első és legfontosabb a Saul fia Oscar-díja. Nemes Jeles László filmét biztos befutónak tartják a nemzetközi filmes lapok, de ne igyunk előre a medve bőrére.
- Nyer-e végre színész-Oscart Leonardo DiCaprio? A medvével harcoló erdei ember szerepe nem a pályája legjobbja, de most mindenki arra fogad, életműjelleggel odaadják neki a szobrot. (Iszonyú hype övezi A visszatérő-t, itt mondtuk el, mit gondolunk a filmről). 
- A Leonardo DiCaprio főszereplésével készült A visszatérő végigtarolja-e az idei gálát, vagy csak a csipcsup technikai kategóriákat viszi. Hiába kell várnunk a show végéig a legjobb filmnek járó Oscar kihirdetésével, addig is elég izgi lesz a díjkiosztó, mivel lehet találgatni a kisebb díjak alapján arra, A visszatérő lehet-e a legjobb film, vagy más. Itt olvashatod, mire lehet következtetni abból, ha a legjobb hang, vágás, effekt vagy jelmez kategóriában A visszatérő nyer. Legfontosabb riválisai: Spotlight (itt írtunk a filmről) és A nagy dobás (erről meg itt).
- Ciki-e az idős Sylvester Stallone az Akadémiának? Nyerhet férfi mellékszereplő kategóriában, de sokan nem tartják komoly színésznek. Ne felejtsük el, a Rocky szerepéért nem kapott Oscart, csak a filmet díjazták.
- Kate Winslet vagy Alicia Vikander lesz a legjobb színésznő? Az utóbbit tartják a legesélyesebbnek, de azért Kate Winslet is beleszólhat ebbe, a Steve Jobs-filmért jelölték.

00:58
február 28, 2016
Vágólapra másolva!

Brie Larsonnak hibátlan a filmes ízlése

Az a furcsaság is előállhat a 88. Oscar-gálán, hogy a legjobb női főszereplők kategóriájában pont a legkevésbé ismert színésznő kezébe nyomják a díjat. Hiába jelölték Cate Blanchettet, hiába van ott Jennifer Lawrence is, A szoba anyatigrisét alakító Brie Larson a kategória fő esélyese. Hogy ki is ő? Az biztos, hogy vakon követnénk, ha moziba vinne minket, annyira jó a filmes ízlése.

Brie Larson a Golden Globe-ot már megnyerte Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter

Amikor a világ legjobb DVD-kiadással foglalkozó cégénél, a Criterionnál járt, mesélt egy kicsit a kedvenc filmjeiről. Hétéves volt, amikor először látta a Játsz/Má-t, és azóta még negyvenszer megnézte. Antonioni Vörös sivatag-ja kapcsán elképedt, hogy a rendező befestette a fákat, és arról szeretne dumálni, hogy miképpen állították elő a ködöt. Még nyolc filmről lelkendezett, itt elolvashatja az egész cikket.

01:11
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A top 10-be röpítheti a magyarokat a Saul fia

Hazánk meglehetősen sikeresnek számít az Oscaron. Eddig kilenc alkalommal jelöltek magyar alkotást a legjobb idegen nyelvű filmek között, a díjat pedig egyszer nyertük meg - ezzel az eredménnyel 55 olyan ország közül, amik már valaha neveztek filmet, mi a megtisztelő tizenötödik helyen állunk. Ha azonban ma este elhozza a Saul fia a szobrot, azzal felkúszunk egyből a tizedik helyre, lehagyva többek között Ausztriát, Lengyelországot, Svájcot és a már nem létező Csehszlovákiát is. Így néz ki most az Oscaron legtöbbet elismert országok 15-ös listája (itt alaposan beleáshatja magát a témába):

1. Olaszország
2. Franciaország
3. Spanyolország
4. Japán
5. Svédország
6. Dánia
7. Szovjetunió
8. Hollandia
9. Németország
10. Argentína
11. Csehszlovákia
12. Svájc
13. Ausztria
14. Lengyelország
15. Magyarország

01:13
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Végre megszólalt DiCaprio medvéje

Az Oscar-szezon finiséig kellett várni, hogy a DiCapriót megcincáló medve is megossza élményeit A visszatérő forgatásáról. A The New Yorker bírta szóra, a színészről csupa jókat mondott, ám Alejandro Gonzalez Inarritu rendező maximalizmusa kikezdte a mackó türelmét:

"Nem segített a helyzeten, hogy csak akkor volt hajlandó forgatni, amikor a Vénusz együtt állt a Jupiterrrel. Ez rengeteg holtidőt eredményezett. Ahogy a többi medve, úgy én is szeretek sakkozni, de olyan hideg volt, hogy ehhez képest az Antarktisz is egy török gőzfürdő." Én végignevettem az elképzelt interjút, szurkoljunk, hogy DiCaprio a mackónak is megköszönje majd a díjat.

 

01:16
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Ki dönt a díjakról?

Az Amerikai Filmakadémia 5783 tagja jogosult szavazni. A Los Angeles Times 2012-es felmérése szerint 94 százalékuk fehér, 76 százalékuk férfi, az átlagéletkor pedig akkor 62 volt. A legtöbben elektronikus úton adják le szavazatukat, erre egyébként csak három éve nyílik alkalmuk, előtte csak papíron lehetett szavazni. A szavazatok összesítése után két szervező tudja, melyik borítékban milyen név, filmcím szerepel. Idén aranyszínű borítékokba csomagolták az infót, a lezárt borítékot már meg is fogdoshatták néhányan.

01:23
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Hol tartják a bulit?

Az Oscar-gálát, amin ezen az éjszakán csüng a fél világ szeme, 2002 óta a Dolby Theatre-ben tartják, ami egy monumentális kockaépület Los Angelesben, a Hollywood sugárúton, közel a tenyerekkel díszített Hírességek sétányához. A színház nézőtere közel 3400 férőhelyes, a zsöllye fölött még három emelet magasodik, a színpada 600 négyzetméteres. Szóval nyomasztóan óriási az egész. A Dolby Theatre-t kifejezetten az Oscar-gáláknak építették, bár év közben számos más nagyszabású eseménynek helyt ad, pl. Cirque Soleil-show-knak, Céline Dion-koncertnek stb. Már legalább egy hete seregnyi ember sündörög a Dolby Theatre épülete körül, óriásmasnikkal és lámpafüzérekkel díszítik fel, fektetik a vörös szőnyeget.

A vörös szőnyeg a Dolby Theatre előtt Forrás: AFP/David McNew/David Mcnew
01:28
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Stallone Paul Newmant szeretné másolni

Összesen hét olyan színész van az Oscar történetében, akit ugyanazon karakter eljátszásáért többször is jelöltek Oscar-díjra. Paul Newman The Hustler-ben játszotta el először Fast Eddie Felsont, a tehetséges és arrogáns biliárdjátékost. 1962-ben még csak jelölésig jutott, huszonöt évvel később azonban már a díjat is elnyerte Eddie ismételt eljátszásáért A pénz színé-ben.

Sylvester Stallone a Golden Globe-díjjal a kezében Forrás: AFP/Frederic J Brown

Sylvester Stallone őt szeretné most lemásolni. 1977-ben jelölésig jutott a Rocky-val, most viszont nagy esélye van arra, hogy a Creed - Apollo fiá-ban nyújtott alakításáért elviszi a legjobb mellékszereplőnek járó díjat. A két jelölés között harminckilenc év telt el, ami új rekord.

01:34
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Röhrig: Magyarországnak örömre van szüksége

A gála helyszíne felé közeledve rajongói Facebook-oldalán üzent a magyaroknak a Saul fia főszereplője, Röhrig Géza: "Sziasztok! Már a kocsiban ülünk. Nagyon szépen köszönjük, hogy szorítotok értünk.

Sipos Gábor producer, Röhrig Géza és Erdély Mátyás operatőr az Independent Spirit Awards szombati gáláján, ahol a Saul fia nyerte a legjobb külföldi filmnek járó díjat Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevork Djansezian
01:39
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Alicia Vikander türelmetlen és csodaszép

A vörös szőnyeges bevonulás magyar idő szerint hajnali egykor kezdődik, de A dán lány-ért a legjobb női mellékszereplő kategóriájában jelölt Alicia Vikander nem tud várni, és máris megjelent a szőnyegen. "Már azzal, hogy itt vagyunk, mind győztesnek számítunk" - tért ki diplomatikusan az esélyeit latolgató kérdés elől.

Alicia Vikander a 88. Oscar-gálán Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt
01:47
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Stallone élete legjobb estéjére számít

A 39 évnyi szűkös időszak után ismét Oscar-jelölt Sylvester Stallone már indul is a gálára a feleségével, most posztolta ezt a fotót.

We are off to the best night ever!

Sly Stallone (@officialslystallone) által közzétett fénykép,

01:54
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Daisy Ridley ezüstbe öltözött

A Star Wars fiatal sztárja is felvonult a szőnyegen, mosolya magabiztos, de két napja még amiatt aggódott, hogy nehogy elessen, illetve nehogy valami rosszat mondjon a színpadon. A gála utáni partin nem engedheti el magát, ugyanis már másnap vissza kell repülnie a nyolcadik epizód forgatására. Nagy zsarnok ez a J.J. Abrams.

Daisy Ridley a 88. Oscar-gálán Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt
02:02
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Nem limuzinnal érkeznek a magyarok az Oscar-gálára

Kicsit csalódásként ért, amikor az imént megtudtam a Saul fia helyszínen tartózkodó producerétől, Sipos Gábortól, hogy nem egy kilométerhosszú limuzinon fog begördülni a magyar stáb a vörös szőnyeghez, hanem egy SUV vette fel őket. Az első kocsiban ül Sipos, a másik producer, Rajna Gábor, Röhrig Géza és Nemes Jeles László, a gálán részt vevő alkotótársaik pedig egy másik járművel követik őket. Hamar értek oda, mert Sipos azt is mondta, hogy a legjobb idegen nyelvű film jelöltjeinek érdemes korán megérkezni, mert a vörös szőnyeg mellett rengeteg riporter várja a nyilatkozatukat, viszont ha befut mögöttük valami nagy sztár, akkor az újságírók hajlamosak hirtelen rövidre zárni a beszélgetést.

Nemes Jeles László, Sipos Gábor, Röhrig Géza és Rajna Gábor a vörös szőnyegen Forrás: Origo
02:07
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Saoirse Ronan magával hozott egy kis Írországot

Saoirse Ronan magával hozott egy kis Írországot Los Angelesbe, legalábbis ruhája smaragdzöld színéről eszünkbe juthat a szigetország. A színválasztás nem lehet véletlen, egy Amerikába emigráló ír lányt játszik a Brooklyn-ban. A filmet három Oscarra jelölték, de egyedül Ronannak van arra reális esélye, hogy megnyerje a kategóriáját.

Saoirse Ronan a 88. Oscar-gálán Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt
02:07
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Röhrig és Nemes Jeles ott feszít a szmokingjában

És már meg is érkezett a Saul fia rendezőjéről és főszereplőjéről az első kép, amin éppen Návai Anikó interjúvolja őket az Oscar-gála vörös szőnyege feletti emelvényen. Nagyon fessek a srácok!

02:11
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Ennél királyabb arccal aligha fog ma már fotózkodni Nemes Jeles

Hoppáré! Nemes Jeles László most ért fel igazán a csúcsra, amikor a Kiss együttes frontembere, Gene Simmons retweetelte azt a fotót, amin együtt pózol a Saul fia rendezőjével, látszólag egy vécében.

02:12
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Tuti beszólnak a színes bőrűek a gálán

Minden valószínűség szerint lesz folytatása az idei díjkiosztón a színes bőrű színészek mellőzése miatt kialakult balhénak. Még januárban Spike Lee rendező jelentette be, hogy bojkottálni fogja az Oscar-gálát, mivel szerinte méltatlan, hogy nincs idén egyetlen színes bőrű jelölt, ahogy tavaly sem volt. A bojkotthoz csatlakozott Will Smith felesége, Jada Pinkett Smith is. Nem teljesen alaptalan a vádjuk: több olyan színész van, aki felmerülhetett volna jelöltként, mégsem került versenybe (a Straight Outta Compton és a Creed – Apollo fia készítői közül azok kaptak jelölést, akik fehérek). Spike Lee sem véletlenül mérges, legújabb filmjét, a Chi-Raq-ot teljesen figyelmen kívül hagyta az Akadémia.

Végül a kedélyeket az Akadémia afroamerikai elnöke, Cheryl Boone Isaacs hűtötte le azzal, hogy elismerte, hogy „fel kell gyorsítaniuk az elindított folyamatot, amely a szervezet összetételét a társadalomban jelentkező etnikai és nemi arányok felé tolja el”. (Jelenleg az Akadémia tagsága 94 százalékban fehér!) A szervezők talán kompenzálni akartak azzal, hogy csomó színes bőrű művészt hívtak meg díjakat átadni, például Whoopi Goldberget, Quincy Jonest, Morgan Freemant, Michael B.Jordant, Kerry Washingtont, Pharrell Williamst. Az idei műsorvezető, Chris Rock is fekete. Van olyan érzésünk, valamelyiküknek biztos lesz pár keresetlen szava a fehér Oscarról.

Az idei műsorvezető, Chris Rock Forrás: AFP/David McNew/David Mcnew
02:20
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A vörös szőnyegen is a holokauszt a téma

Amíg másokat arról kérdeznek, hogy ki tervezte a ruhájukat, Nemes Jeles Lászlót és Röhrig Gézát az Oscar-gála vörös szőnyegén is komoly témákról faggatják.

02:22
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Hajnali négy felé skubizzon ide mindenki!

Nagyon ravaszak a szervezők, mert minden évben más sorrendben osztják ki a különböző kategóriák Oscarjait, ráadásul a sorrendet nem is teszik közzé. Mindezt azért, hogy aki csak egy-két díjra kíváncsi, az se pihenjen. Tessék végignézni mindenkinek tisztességesen az egész közvetítést! A Variety viszont az utolsó pillanatban megszerezte a sorrendet. Ebből az derül ki, az idegen nyelvű Oscart, ami ugye minket a legeslegjobban érdekel, tizennyolcadikként osztják ki a huszonnégyből. Vagyis négy körül már feltétlenül szegezzük tekintetünket valamelyik közvetítésre. Korán kelők előnyben. (Ha a többi kategória sorrendjére is kíváncsi, ide kattintson.)

02:25
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Rooney Mara ajkát tessék figyelni!

Szegény Rooney Marát azzal a béna kérdéssel találták meg, hogy a két Oscar-jelölt szerepe közül melyik volt a nehezebb, a tetovált lány vagy a Carol bolti eladónője. Mara tisztességgel próbált válaszolni, szerinte mindkét szerep különböző okok miatt volt nehéz.

Rooney Mara a 88. Oscar-gálán Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt
02:33
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Az este eddigi legjobb villáminterjúját egy kilencéves srác adta

Jacob Tremblay, A szoba gyerekszínésze egy kicsit sincs megilletődve, de azért elárulta, hogy több ember gyűlt össze a gálára, mint amennyire számított, és a szőnyeg és a lépcsők is nagyobbak, mint ahogy elképzelte.

Jacob Tremblay a 88. Oscar-gálán Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevork Djansezian

A srác ma éjszaka sokáig fent lesz, legalábbis azt nyilatkozta, hogy az Oscar utáni partira is el fog menni. Ehhez azért a szüleinek is biztos lesz egy-két szava.

02:47
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Matt Damon nem tud Ben Affleck nélkül létezni

A legjobb főszereplő díjára jelölt Matt Damont is mikrofonvégre kapták, aki a rá jellemző humoral és szerénységgel elmesélte, hogy a Mentőexpedíció-ban ugyan sokat volt egyedül, de ettől még nem volt olyan megterhelő a forgatás, mint A visszatérő-é, ő nem fagyoskodott. Majd egy kicsit gyerekkori barátjával, Ben Affleckkel is viccelődött. Mivel Affleck most csak vendégként vesz részt a gálán, Damon úgy érzi, ez most az ő estéje lehet.

Matt Damon és felesége, Luciana Barroso a 88. Oscar-gálán Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt
03:02
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Stallone Cate Blanchetttről áradozott

Rocky megformálója arra használta fel az interjút, hogy reszelős hangján Cate Blanchettet dicsérje, aki ezalatt a háttérben vegyült el a tömegben. Olvasónk szerint a Stallone által viselt fekete nyakkendő és a fekete ing szimbolikus jelentőségű, a jelölésről lemaradt Ryan Coogler rendező és Michael B. Jordan színész hiányára akarja felhívni a figyelmet.

Sylvester Stallone és Jennifer Flavin a 88. Oscar-gálán Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt
03:07
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Cate Blanchett virágba borult

Ha már Stallone annyit emlegette Blanchettet, mutassuk meg őt is.

Cate Blanchett a 88. Oscar-gálán Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt
03:09
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A Gettómilliomos szépsége szerető szemekkel nézi Nemes Jelest

Belefutottam egy szuper fotóba, ami az Independent Spirit Awards szombat esti díjkiosztóján készült. A független filmes gálán az Oscar-díjas Gettómilliomos csodaszép női főszereplője, Freida Pinto (és nem Cate Blanchett, ahogy azt a Duna tévé szakértői mondták nemrég) adta át Nemes Jeles Lászlónak a legjobb külföldi filmnek járó díjat. A 31 éves színésznő a lehető legmelegebb tekintettel nézett a Saul fia rendezőjére, és a hátán pihentette a kezét, miközben kísérte le a színpadról.

Nemes Jeles László és Freida Pinto az Independent Spirit Awards színpadán Forrás: AFP
03:14
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

DiCaprio az édesanyjával jött a gálára

De közös fotóra Kate Winslettel állt össze. Ez már csak akkor lehet még izgalmasabb, ha a Titanic sztárjai egyaránt megnyerik a kategóriájukat, és a szoborral a kezükben is összeállnak majd egy fényképre.

Leonardo DiCaprio és Kate Winslet a 88. Oscar-gálán Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt
03:23
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Charlize Theron nem izgul

Miért is izgulna, már nyert Oscart, idén nem jelölték, így hát most a felszolgált hamburgereket tartja a gála legizgalmasabb részének.

Charlize Theron nem izgul Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt
03:28
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Mindjárt kezdődik a gála

A vendégek már elfoglalták a helyüket a Dolby Theatre 3400 férőhelyes nézőterén, magyar idő szerint hajnali fél háromkor kezdődik a gála. Először a házigazda, Chris Rock (az ő zsenialitásáról ebben a cikkben olvashatnak bővebben) viccesnek és keményen odamondogatósnak ígérkező monológját hallgathatjuk meg, aztán a két forgatókönyv kategória díjait adják át.

Rachel McAdams most ment be a terembe Forrás: AFP/2016 Getty Images/Christopher Polk
03:33
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Egy magyart már mutattak is a gálán

A gála elején felvillantották a 2015-ös filmek legjobb pillanatát, és a videóba a Mentőexpedíció-ban szereplő Fátyol Hermina is belekerült.

Matt Damon és Fátyol Hermina a Mentőexpedíció című filmben Forrás: InterCom
03:40
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Chris Rock a sokszínűség hiányáról dumál

Ahogy az várható volt, az Oscar házigazdája a botrányra fűzi fel a nyitóbeszédét. Chris Rock komolyan elgondolkozott azon, hogy ő is bojkottálja a gálát, de aztán rájött, hogy attól, hogy ő távol marad, még megtartják a díjkiosztót. Amúgy meg nem engedheti meg magának, hogy még egy munkát elveszítsen.

03:44
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Miért most van a bojkott?

Régebben valódi problémák ellen kellett tüntetni Chris Rock szerint. Régen megerőszakolták és meglincselték a feketéket, így akkoriban nem foglalkoztak azzal, ki nyeri az Oscar-kategóriákat. Erős poénokat bombázza a közönséget a házigazda.

Chris Rock a sokszínűség hiányáról dumál Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter
03:47
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A Rocky egy sci-fi

Azt akarja elhitetni velünk a Rocky, hogy a fehér sportolók ugyanolyan tehetségesek, mint a feketék. A Star Wars ennél hihetőbb dolog volt - humorizált Rock, aki egyszerűen fekete Rockynak hívja Creedet.

03:48
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb eredeti forgatókönyv: Spotlight

Volt idő, amikor az egész Oscar-verseny éllovasának számított a Spotlight – Egy nyomozás részletei. Elérkezve a gála napjához, a hat jelölésből már csak az eredeti forgatókönyvek mezőnyében volt fő esélyes a film, és ezt a kategóriát a legnagyobb örömünkre be is húzta. Josh Singer és Tom McCarthy forgatókönyve az önuralom mesterműve, nem pezsdítették fel thrilleres fordulatokkal, helyette bíztak abban, hogy a feltört ingujjú újságírók gyakran látványtalan és íróasztalhoz láncolt küzdelme az igazságért is elég lesz a katarzishoz. Igazuk lett.

A Spotlight szereplői Forrás: InterCom

A díjat Charlize Theron és Emily Blunt adta át, őket úgy konferálta fel Chris Rock, hogy itt a fehér Emily Blunt és a még nála is fehérebb Charlize Theron.

Emily Blunt és Charlize Theron az Oscar-gálán Forrás: AFP/Mark Ralston
03:53
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Nézzen a vörös szőnyegen pávázó színésznőket!

Az összes többi díjkiosztó csupán jelmezes főpróba volt a mai estéhez képest, kedvenc színésznőink ugyanis mindig az Oscar-díjkiosztóra tartogatják azokat az estélyiket, amelyekkel úgy gondolják, a legnagyobb hatást tudják ránk tenni. Lássuk, kinek sikerült elkápráztatnia minket!

Rachel McAdams a vörös szőnyegen Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt
03:53
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb adaptált forgatókönyv: A nagy dobás

Előzetesen a Mentőexpedíció-t is esélyesnek tartották, de végül A nagy dobás-t hozta ki győztesnek az Akadémia a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában. Adam McKay és Charles Randolph egy megfilmesíthetetlennek tűnő témáról, az amerikai ingatlanlufi kipukkadásáról hozott össze egy pörgős, játékos, a nézőpontok között ügyesen ugráló forgatókönyvet. Valljuk be, ebből a történetből jóval nehezebb volt egy élvezhető filmet összeütni, mint egy Marson ragadt fickó megmentéséből.

Ryan Gosling A nagy dobás című filmben Forrás: UIP-Duna Film
04:05
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Színes bőrű színészeket raktak az Oscar-esélyes filmekbe

Whoopi Goldberg a Joy-ba került bele, és magyarázott arról, hogy egy fehér nőről akkor is filmet forgatnak, ha a csodafelmosót találja fel, egy fekete nőnek viszont minimum a rák ellenszerét kellene megtalálnia. A visszatérő és A dán lány is megkapta a maga diverzifikált verzióját, majd a Mentőexpedíció-ban Chris Rock játszott el egy űrhajóst, aki Matt Damonhoz hasonlóan a Marson ragadt, a NASA alkalmazottai azonban az ő megmentését már túl drágának találják, ezért inkább elmennek ebédelni. A négyből az utolsó geg volt a legjobb. Illetve most már azt is látjuk, hogy az idei gála poénjainak Hollywood rasszizmusa lesz az egyedüli célpontja.

Whoopi Goldberg a Joy-ba került bele Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt
04:17
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb női mellékszereplő: Alicia Vikander

Előzetesen Kate Winslet és Alicia Vikander tűnt a kategória esélyesének, végül A dán lány színésznője nyerte el a díjat. Hiába ígérték előzetesen, hogy a kép alján futnak majd a köszönetnyilvánítások, a csík hiányzott, és a svéd színésznő arra használta fel a negyvenöt másodpercet, hogy a rendezőnek, Eddie Redmayne-nek és a stáb többi tagjának hálálkodjon. A díjjal alighanem Vikander egész éves munkáját ismerték el, az Ex Machina mellékszerepével is simán szerepelhetett volna ebben a kategóriában.

A legjobb női mellékszereplő: Alicia Vikander Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter
04:22
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb jelmez: Mad Max: A harag útja

A legjobb jelmezért járó díjat Cate Blanchett jelentette be, ezzel eldőlt, hogy nem ő fogja átadni az elismerést a legjobb idegen nyelvű filmnek. Az  új Mad Max-filmet összesen tíz Oscarra jelölték, és rögtön az első kategóriáját meg is nyerte.

04:26
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb látványterv: Mad Max: A harag útja

A Mad Max egyre nagyobb sebességbe kapcsol: már a második díjánál tart, és még nyolc kategória hátra van. A Mentőexpedíció is versenyben volt, amelynek a magyarországi díszleteit Horváth Zoltán és csapata rendezte be.

Tom Hardy a Mad Max - A harag útja című filmben Forrás: InterCom
04:28
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb smink és frizura: Mad Max: A harag útja

Mi lesz itt még este? A visszatérő elkezdhet aggódni, ugyanis még mindig üres kézzel vár. Az eddigi összes technikai kategóriában a Mad Max győzött. A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című svéd film volt még versenyben, amelyet felerészben Magyarországon forgattak, és több hazai szakember is dolgozott a százévesre öregített főszereplő sminkjén és frizuráján.

04:38
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb operatőr: Emmanuel Lubezki

Emmanuel Lubezki az első operatőr az Oscar történetében, aki három egymást követő évben is győzni tudott. Két éve a Gravitáció-ért, tavaly a Birdman-ért, most pedig A visszatérő lenyűgöző téli tájképeiért kapta meg a szobrot. Győzelme jogosságához kétség sem férhet, a film messze legerősebb alkotóeleme a fényképezés volt. Roger Deakins miatt persze vérzik a szívünk, A Sicario című thriller hiába vált a pokolba való alászállással egyenértékűvé a képei miatt, a tizenharmadik jelölését sem tudta díjra változtatni.

A legjobb operatőr: Emmanuel Lubezki Forrás: AFP/Mark Ralston
04:44
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb vágás: Mad Max: A harag útja

A Mad Max: A harag útja hengerel a 2016-os gálán - már a negyedik díjnál tart. A legjobb vágás kategóriája hagyományosan előre szokta jelezni a legjobb film nyertesét, vagyis komoly bajban van A visszatérő. A díjat amúgy Margaret Sixel kapta, George Miller rendező felesége.

Margaret Sixel, Adam McKay és George Miller a február 8-i Oscar-fogadáson Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevork Djansezian

04:52
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb hangvágás: Mad Max: A harag útja

A képlet egyszerű: ami technikai díj, azt a Mad Max besöpri ma este. A hangmérnökök nagyon lazák Ausztráliában, egy erős káromkodással indították a köszönőbeszédüket.

04:54
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Legjobb hangkeverés: Mad Max: A harag útja

Mit mondhatnék, ez a hatodik díja a Mad Max-nek, és és eddig csupán egyetlen kategóriában nem tudott győzni. Hajrá, Mad Max!

05:01
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Legjobb vizuális trükk: Ex Machina

Végre történt valami meglepő! A Mad Max elől elvitte a legjobb vizuális trükkökért járó díjat a hollywoodi látványfilmek büdzséjének töredékéből készült Ex Machina című sci-fi.

Alicia Vikander az Ex Machina című filmben Forrás: Titanic filmfesztivál
05:07
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

BB8 a gyakorlatban is működik

A színpadot egy rövid időre a Star Wars robotjai uralták, azonban - nagyon úgy tűnik - díjak nélkül fognak visszatérni a messzi-messzi galaxisba.

A színpadot egy rövid időre a Star Wars robotjai uralták Forrás: AFP/Mark Ralston
05:11
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Legjobb animációs rövidfilm: Bear Story

Minyonok jelentették be a nyertest némi bohóckodás után. A gála történetében először díjaztak chilei filmet.

Legjobb animációs rövidfilm: Bear Story Forrás: Collection Christophel/© Punkrobot studio / Punkrobot Animation Studio/Punkrobot Studio / Punkrobot Ani
05:16
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Legjobb animációs film: Agymanók

Idén két olyan animációs filmet is jelöltek, az Agymanók-at és az Anomalisá-t, amelyek a legjobb film kategóriájában is simán elfértek volna. A díjat végül a Pixar zseniális, életigenlő és mély emberismeretről árulkodó rajzfilmje nyerte. Teljesen megérdemelten győzött, ebben a kategóriában csak akkor lehetett volna igazságot tenni, ha két díjat osztanak ki. A borítékot a Toy Story két főszereplője bontotta ki.

Agymanók Forrás: Fórum Hungary
05:33
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Van egy film, amely nagyon hiányzik a gáláról

Chris Rock nemcsak panaszkodni akar a színes bőrű színészek mellőzése miatt, ezért inkább elment olyan messze Hollywoodból, amilyen messze csak tudott - egy comptoni moziba, és a helyi arcokat kérdezte. Kiderült, hogy nekik semmit sem mond a Spotlight - A nyomozás részletei vagy A kémek hídja, viszont a N.W.A. nevő hiphopcsapatról szóló Straight Outta Compton-t mind látták, és szerették.

Straight Outta Compton Forrás: © Universal Pictures/Jaimie Trueblood

05:35
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb férfi mellékszereplő: Mark Rylance

Megtörtént az este második meglepetése is, a Golden Globe után az Oscart már nem tudta behúzni Sylvester Stallone, helyette Steven Spielberg felfedezettje, Mark Rylance nyerte a díjat, aki még egy szovjet kémet is szimpatikussá tudott tenni. Köszönőbeszédében korunk legnagyszerűbb történetmesélőjének nevezte Spielberget. Patricia Arquette jelentette be a győztest.

Steven Spielberg és Mark Rylance a 88. Oscar-gálán Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevork Djansezian
05:45
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Legjobb rövid dokumentumfilm: A Girl in the River: The Price of Forgiveness

Louis C.K. jelentette be a díjat, és hozott egy kis életet az ellaposodó gálába. Amellett érvelt, hogy a legjobb rövid dokumentumfilm az egyik legfontosabb kategória, mert itt a díj tényleg sokat jelent a nyertesnek. Míg az ismert kategóriák győztesei általában meg is gazdagodnak, addig a dokumentumfilm rendezői erről nem is álmodhatnak, nekik a díj marad. A humorista aztán még eljátszotta, hogy a Mad Max nyerte ezt is, és csak aztán olvasta fel a valódi győztest.

A pakisztáni rendezőnő, Sharmeen Obaid-Chinoy a második Oscarját nyerte, aki elmondta, filmje hatására a pakisztáni kormány megváltoztatott egy törvényt.

Sharmeen Obaid-Chinoy Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter
05:48
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Legjobb dokumentumfilm: Amy - Az Amy Winehouse-sztori

A Magyarországon is vetített, az angol popsztárról dokumentumfilm több fontos és politikus művet előzött meg, például az ukrán forradalommal foglalkozó Winter on Fire: Ukraine’s Fight for Freedom-ot, az indonéziai vérengzésekről szóló The Look of Silence vagy a drogháborúban elmerülő Cartelland.

Amy - Az Amy Winehouse-sztori Forrás: Vertigo Média
05:50
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Eléggé meghekkelik a feketék az Oscar-gálát

Chris Rock műsorvezető nem kíméli a fehér amerikai filmeseket, szinte minden második percben elhangzik valami vicces, bőrszínt érintő szurkapiszka, csak épp annyi, hogy még ne lógjon ki a show-ból, de azért felszínen tartsa az ügyet. Mennyivel jobb ez, mint a bojkott, ha jobban megnézzük. A "black" és "white" szó fekete polgárjogi tüntetés szónoklataiban hangzik el annyiszor, mint ezen az estén.

Chris Rock műsorvezető nem kíméli a fehér amerikai filmeseket Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter
05:53
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A halottakra emlékeznek

Cheryl Boone Isaacs, a filmakadémia elnöke mond beszédet. Konkrét lépésekről beszélt, utalva a 88. Oscar-gálát megelőző vitára arról, reprezentálják-e a kiválasztott filmek a fekete bőrűek filmes ízlését és a fekete bőrű filmesek alkotásait. "A befogadás azt szolgálja, hogy mindannyian erősebbek legyünk. Cselekedni kell. A változás néha nehéz, de szükséges" - tette hozzá a filmakadémia fekete bőrű elnöknője. "Együtt olyan jövőt alakíthatunk, amelyre mindannyian büszkék lehetünk."

Az elmúlt egy évben elhunyt színészekre, alkotókra emlékeznek most egy montázsban, többek közt Alan Rickmanre, David Bowie-ra, Wes Cravenre, Christopher Lee-re, Chantal Akermanra.

Cheryl Boone Isaacs, a filmakadémia elnöke Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter
05:57
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Most már senki se mozduljon el a tévé elől

Már csak egyetlen díj van hátra, a rövidfilmes, és utána jön a számunkra legfontosabb kategória, a legjobb idegen nyelvű film a Saul fiával!

06:07
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Schwarzenegger Stallonéval van

Sokan kiakadtak azon, hogy Stallone nem kapta meg az Oscart azért, hogy hetedszerre is eljátszotta Rocky-t. Régi riválisa, mostani jóbarátja Arnold Schwarzenegger egy rövid videóban adott hangot elégedetlenségének.

06:08
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A Saul fia megnyerte az Oscart

Hurrá, Nemes Jeles László és csapata megcsinálta! Harmincnégy év után ismét magyar film győzött a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Az utóbbi időben már toronymagas esélyesként beszéltünk a Saul fiá-ról, de persze az egész gála alatt rágtunk a körmünket izgalmunkban, hogy biztosan meglegyen. Büszkénk lehetünk erre a győzelemre: itt mindent megtudhat a Saul fia sikerszériájáról, és hogy mit is jelent ez az Oscar-díj.

06:12
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Nemes Jeles László hangja akadozott

Amikor Sofía Vergara kolumbiai színésznő kimondta, hogy "The Oscar goes to The Son of Saul", mire Byung-hun Lee dél-koreai színész elfordította a fejét, valószínűleg semmit sem tudtak arról, hogy ez nekünk mit jelent. 

Nemes Jeles László gyors léptekkel tartott a színpad felé. "Köszönöm a filmakadémiának ezt a hihetetlen elismerést. Köszönöm a Sony Pictures Classicsnek, Tom Bernardnak és Michael Barkernek, hogy támogattak minket. Köszönöm Magyarországnak, hogy finanszírozta a filmet. Ezt a díjat a főszereplőmnek, Röhrig Gézának ajánlom, és a hihetetlen stábnak, akik akkor is hittek ebben a filmben, amikor senki más. Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely segít, hogy emberek maradjunk, erről a reményről szól a film" - mondta köszönőbeszédében Nemes Jeles.  

06:16
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Nemes Jeles pontosan negyvenöt másodpercet beszélt

Érződött, hogy ahogy a Golden Globe-, úgy az Oscar-beszédre is gondosan felkészült Nemes Jeles, de így is többször elakadt a hangja a meghatódottságtól.

Nemes Jeles László Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter
06:23
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb filmzene: Ennio Morricone (Aljas nyolcas)

Hurrá, az életműdíj után végre ezt is megkapta a maestro! És stílszerűen egy westernért! Ennio Morricone az Aljas nyolcas-hoz írt filmzenéje újdonság Tarantino karrierjében, mivel a rendező eddig csak olyan számokat használt fel, amelyek nem a filmjeihez készültek. A díjjal rekorder lett Morricone, nyolcvanhét évével ő a legidősebb zeneszerző, akit kitüntettek az Oscaron.

Elképesztő, hogy csupán a hatodik jelölését tudta díjra váltani a filmzene egyik legnagyobb géniusza. Elképedésünk csak tovább nőtt, amikor azt is megnéztük, hogy a Mennyei napok és az Aki lelőtte Al Caponét jelölésekor is üres kézzel kellett távoznia. A legjobb zenéit persze ne az Oscar-jelölések között keresse, hanem inkább Puskár Krisztián válogatásában, aki huszonhét számot emelt ki a maestro életművéből.

A legjobb filmzene: Ennio Morricone Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter
06:28
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Állva tapsolták Morriconét

A meghatódott, 87 éves olasz zeneszerző először a vetélytársait dicsérte, aztán köszönetet mondott Quentin Tarantinónak és Harvey Weinsten producernek. A díjat feleségének, Maria Traviának ajánlotta. Morricone köszönőbeszédekor nem alkalmazták a lekeverő zenét, tisztelettudóan megvárták, hogy a maestro befejezze a mondanivalóját.

Ennio Morricone és felesége, Maria Travia az Aljas nyolcas londoni premierjén Forrás: AFP/Leon Neal
06:33
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Befordultunk a finisbe

A legjobb rendező, színésznő, színész és a legjobb film díja van már csak hátra.

06:37
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb betétdal: The Writing's on the Wall (Spectre)

A dalt sokan szidták, de az Akadémia tetszését elnyerte. Ez a második James Bond-film, amelynek Oscar-díjjal jutalmazták a betétdalát. Három éve Adele-t ismerték el a Skyfall miatt.

06:39
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

A legjobb rendező: Alejandro Gonzalez Inarritu

Lubezki után A visszatérő rendezője, Alejandro Gonzalez Inarritu is megnyerte a kategóriáját. A győzelmével egy rendkívül exkluzív klubba lépett be, eddig csak John Fordnak és Joseph L. Mankiewicznek sikerült az a bravúr, hogy egymás után két évben magához ragadja az Oscart. Fordot ’41-ben az Érik a gyümölcsért, ’42-ben pedig a Hová lettél drága völgyünk-ért tüntették ki, hatvanöt évvel később a Birdman és A visszatérő párosával vonult be az Oscar-történelembe Inarritu.

Hajmeresztően kockázatos vállalkozásnak indult A visszatérő: civilizációtól távol, gyakran csontfagyasztó hidegben forgatták, a néhol Tarkovszkijra emlékeztető beállítások egy nagyköltségvetésű művészfilm benyomását keltették. Végül közönségkedvenc alkotás lett belőle, ami már régen visszahozta a belefeccölt több mint száz millió dollárt. „Egy nagyon rossz döntésből következő szerencsés véletlen”-nek hívta a rendező a filmjét. Többről van itt szó persze, mint szerencsés véletlenről, Inarritu monomániája egy korántsem hibátlan, ám lenyűgözően egyedi víziót eredményezett a természet és az ember harcáról.

A legjobb rendező: Alejandro Gonzalez Inarritu Forrás: AFP/Valerie Macon
06:39
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Így masírozott Nemes Jeles a színpad felé

Nemes Jeles László, a Saul fia című film rendezője érkezik, hogy átvegye a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat a 88. Oscar-gálán a Los Angeles-i Dolby Színházban 2016. február 28-án Forrás: MTI/AP/Invision/Chris Pizzello
06:39
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül a Saul fia díját

"A magyar film nagy napja. Mindenkinek köszönjük" - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalának éjszaka is virrasztó szerkesztője.

06:43
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Mit csinál most Nemes Jeles László?

Sajtótájékoztatót tart egy eldugott teremben, ahol fotózzák, faggatják. A felvételt később az Oscars.org oldalán közzéteszik.

06:44
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Inarritut nem lehetett lekeverni

A visszatérő rendezője előbb megköszönte DiCapriónak, Tom Hardynak, Lubezkinek, az őslakos stábtagoknak és mindenki másnak a munkájukat, aztán a zene felcsendülése ellenére sem hagyta abba: azt szeretné, hogy felszabaduljunk az előítéleteink fogságából, és visszautalva a film egyik sorára, arra vár, hogy az ember bőrszíne olyan lényegtelen lesz, mint a haja hossza.

A visszatérő rendezője Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter

06:47
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Legjobb női főszereplő: Brie Larson

2015 közepén mosolyogtak volna azon, ha valaki Brie Larson győzelmével jön, most viszont már papírforma eredményként lesz elkönyvelve a győzelme. A magyarok számára valószínűleg Larson neve csengett a legkevésbé ismerősen a jelöltek közül, pedig már évek óta indie-üdvöskének számított olyan okosan megválogatott filmekkel a háta mögött, mint a The Spectacular Now, az Átmeneti állomás vagy a 21 Jump Street.

Aztán szeptemberben bemutatták a tengerentúlon A szobá-t, és mindenki dicshimnuszokban számolt be Larson alakításáról. Fogságban tartott, fiát foggal-körömmel védelmező anyát játszott el, még hozzá olyan elemi erővel, hogy mi már múlt ősszel azt írtuk, Larson készítheti az Oscar-köszönőbeszédét. Igazunk lett. Larson győzelme az idei Oscar talán leginspirálóbb sikertörténete. Egy kicsi film a nagyközönség által éppenhogy csak felfedezett színésznője máris Oscart nyer. És mindezt úgy, hogy kicsit sem tűnik elhamarkodottnak a díjazása.

Legjobb női főszereplő: Brie Larson Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter
06:55
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Legjobb férfi főszereplő: Leonardo DiCaprio

Ötödszörre végre megnyerte. A Golden Globe, az amerikai színészek céhe és a BAFTA díjátadója után az Oscaron is őt hozták győztesnek. Sima győzelemnek tűnik, pedig az út hosszú volt, és rögös idáig. DiCapriót először az 1994-ben jelölték a Gilbert Grape-ért, 2005-ben ismét versenybe szállt az Aviátor-ral, majd a Véres gyémánt-tal és A Wall Street farkasá-val folytatódott a kálváriája. Az interneten egyre nagyobb tömeg mérgelődött, hogy korunk egyik legtehetségesebb színésze szobor nélkül marad, végül A visszatérő látványos és embert próbáló alakítása láttán az Akadémia is behódolt neki.

Most még egy ideig nagy lesz az öröm, de amint eloszlik a mámor köde, be fognak indulni a fejtegetések, hogy vajon tényleg a fagyott szakállú, megtépett prémvadász volt-e DiCaprio legfergetegesebb alakítása, vagy volt már ő ennél sokkal jobb is, és ezért meg ezért kellett volna Oscart adni neki. Mi még nem tartunk itt, most annyit tudunk mondani, hogy bravó, DiCaprio, ez már kijárt neked.

Legjobb férfi főszereplő: Leonardo DiCaprio Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter
07:03
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Nézze meg Nemes Jeles László köszönőbeszédét!

07:05
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

Legjobb film: Spotlight - Egy nyomozás részletei

Az este talán legnagyobb meglepetése a gála legvégén jött, a Spotlight elhappolta a legjobb film díját A visszatérő-től. A katolikus egyház pedofilbotrányáról szóló újságíródráma két díjat nyert az este folyamán, de mindkét elismerés kiemelkedő fontosságú volt: először a forgatókönyvet jutalmazták, most pedig az este fődíját kapta meg. "Túlélők hangját szólaltatta meg a film, és reméljük, hogy az Oscar még tovább erősíti ezt a hangot, és így egészen a Vatikánig elhallatszik" - hangzott el a köszönőbeszédben.

Legjobb film: Spotlight - Egy nyomozás részletei Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter
07:53
február 29, 2016
Vágólapra másolva!

DiCaprio mellett bazsalyog Nemes Jeles

Csodás pillanatot örökített meg az AFP fotósa. Az Oscar-gála végén Nemes Jeles László figyeli, ahogy a Gravitáció, a Birdman és A visszatérő egymást követő három évben díjat nyert operatőre, Emmanuel Lubezki éppen egy közös fotót készít a frissen díjazott Leonardo DiCaprióról és A visszatérő rendezőjéről, Alejandro González Inárrituról, akit pedig két egymást követő évben kiáltottak ki a legjobb rendezőnek (tavaly a Birdman-ért kapta).

Emmanuel Lubezki, Nemes Jeles László, Leonardo DiCaprio és Alejandro González Inárritu az Oscar-gála végén Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter