Varga Mihály: A kormány mindent megtesz azért, hogy a következő időszakban is megvédje a munkahelyeket
4,7 millió ember dolgozik az országban, 1 millió fővel többen, mint 2010-ben az akkori választások után.
4,7 millió ember dolgozik az országban, 1 millió fővel többen, mint 2010-ben az akkori választások után.
A magyar GDP-adat az ötödik legmagasabb volt az európai uniós országok között.
A pénzügyminiszter elmondta, a kormány célja, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból.
A pénzügyminiszter kijelentette, hogy a vállalkozások továbbra is minden segítséget megkapnak a kormánytól.
Az országnak rossz tapasztalata van az uniós hitelfelvétellel kapcsolatosan.
A pénzügyminiszter jelezte: hamarosan több mint 620 milliárd forint jut el a nyugdíjasokhoz.
A pénzügyminiszter közölte nem támogatják, hogy az EU közös hitelfelvételből finanszírozza Ukrajnát.
Európa legalacsonyabb társasági adójának, az energiabiztonságnak és a politikai stabilitásnak köszönhetően Magyarország vonzó beruházási célpont.
Decemberben lesz döntés a részletekről, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
A pénzügyminiszter szerint már 2023 második felétől kedvező tendenciákra lehet számítani.