Tovább emelkednek a felsőoktatási hallgatói ösztöndíjak
Emellett lehetőség van külföldi részképzésen vagy szakmai gyakorlaton való részvételre is, mondta a kormányszóvivő.
Emellett lehetőség van külföldi részképzésen vagy szakmai gyakorlaton való részvételre is, mondta a kormányszóvivő.
Idén 3,5 milliárd forint többletforrást fordít erre a kormány.
A legjobb diák pedig 150 ezer forintos ösztöndíjat kap.
A diákoknak legalább 4,2-es átlagot kell elérniük, hogy ösztöndíjat kaphassanak.
4,5 milliárd forintot használhattak fel a program megvalósítására.
A tudományos teljesítménye alapján támogatott tíz fiatal havonta 70 ezer forintot kap egy éven át.
Életre szóló kalandra invitál a Kőrösi és a Petőfi Program.
Már több mint ezer emberrel kötöttek szerződést.
Tudatosan álhíreket terjesztenek és félrevezetik a diákokat azok, akik félremagyarázzák a Corvinus átalakítását.
Az elnyert összegből például számítógépet vagy hangszert lehet vásárolni.