Mobilapplikáción keresztül is lehet majd jelentkezni a koronavírus-oltásra
A 60 évnél idősebbek levelet fognak kapni.
A 60 évnél idősebbek levelet fognak kapni.
Már decemberben elindulhat az új kezdeményezés, az utasok így tudnák igazolni negatív koronavírustesztjüket.
A középiskolás korosztály számára öko- és pénzügyi tudatosságot fejlesztő mobilalkalmazást készített a Pénziránytű Alapítvány.
A britek már egy sima applikációban is vásárolhatnak használt autót.
Az MNB és a Pénziránytű Alapítvány újdonságával a diákok játékos formában juthatnak ajándékokhoz.
Közel negyedével többet költöttünk 2020 első félévében erre, mint tavaly.
Kétszer annyi csekket fizettek be ebben a formában egy hónap alatt, mint a járványhelyzet előtt.
A mobilos újdonság az úton lévő, illetve nem irodai környezetben dolgozó vállalkozóknak segít.
Ezzel a mobilapplikációval olcsón és biztonságosan intézhetjük a pénzügyeinket.
Kiterjesztett valóság applikációval erősít a Jack Daniel's.