Embertelen módon bánt a gondjaira bízott gyerekekkel egy nógrádi nevelőszülő
Rendszeresen éheztette, kínozta, és ütötte-verte őket.
Rendszeresen éheztette, kínozta, és ütötte-verte őket.
Az Izrael elleni terrormerénylet után az angol konzervatív parlamenti képviselők a futballmérkőzések előtti térdelési szertartás eltörlését szorgalmazzák. Az amerikai Black Lives Matter mozgalom támogatásaként elterjedt gesztus amúgy is kiüresedett, ráadásul, a terrortámadás után a BLM brit „tagozata” nyíltan éltette a több mint ezer civil halálos áldozatért felelős Hamászt.
Kínzókamrákat épített, közel 40 állatot ölt meg.
Átadja Magyarország a Belga Kriályságnak a Fővárosi Törvényszék ítélete szerint.
Csak 10 nappal később vitték kórházba a csecsemőt.
A román elnök nemzeti szégyennek nevezte, hogy az egész országban előfordult ez a brutalitás.
Egy furgon hátsó ülésén megkötözve találtak rá.
A helyi lakosok két évtizeden át küzdöttek az igazukért.
Egy buli ígéretével csalták csapdába.
Egy embert letartóztattak aki feltehetően egy mexikói kartell tagja.