"Veled vagyunk, Judit!", kiállnak korábbi kollégái Varga Judit mellett
Számos korábbi kollégája fejezi ki szolidaritását és áll ki a volt igazságügyi miniszter mellett.
Számos korábbi kollégája fejezi ki szolidaritását és áll ki a volt igazságügyi miniszter mellett.
Nem engedhetjük, hogy Niedermüller Péter tovább folytassa veszélyes tevékenységét - írta a polgármesterjelölt a bejegyzésében.
A pártszervezet közleményében azt javasolta, hogy ne kampányoljanak egymás ellen.
A polgármester mostantól a Fővárosi Közgyűlésben függetlenként fogja képviselni a XXI. kerületet.
Sem a Jobbik, sem az LMP, sem az MSZP nem jutna be az Európai Parlamentbe - derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből.
A Fidesz frakcióvezetője közölte, a bicskei gyermekotthon igazgatóját Demszky Gáborék nevezték ki.
A vezető kormánypárt kihelyezett frakcióülést tartott Balatonalmádiban.
A miniszterelnök felszólalásával kezdődött meg a Fidesz–KDNP-frakció kihelyezett frakcióülése.
Középpontban a választási felkészülés és a gyermekvédelmi törvénycsomag.
Válaszokat vár a Fidesz-KDNP frakciója.