Ön mennyire jó a gyors, pontos, nagy téttel járó döntések meghozatalában?
A kutatók épp az az ellenkezőjét találták annak, mint amit vártak.
A kutatók épp az az ellenkezőjét találták annak, mint amit vártak.
A tízes listán hét amerikai, két kínai és egy dél-koreai cég szerepel.
Meglepő, de van olyan összesítés, amit nem az amerikai és a kínai pénzintézetek uralnak.
Válságálló iparágnak bizonyult az ingatlanpiac.
A vállalat piaci értéke elsőként törte át a 3 ezer milliárd dolláros álomhatárt, ez történelmi rekord.
Bemutatjuk, mely cégek uralták a ragyogás piacát az idei évben.
A legnagyobb orosz vállalatok között számos olyan található, mely értékes nyersanyagokkal és ásványkincsekkel foglalkozik.
Egy új tanulmány szerint a varjak képesek ugyanúgy értéket tulajdonítani az eszközeiknek, mint mi.
Nagy-Britannia a világ ötödik legnagyobb gazdasága, 3 ezer milliárd dollár körüli bruttó nemzeti össztermékkel.
A keresőóriás mögött álló holding piaci értéke kevesebb mint két év alatt érte el ezt a szintet az ezer milliárd dolláros kapitalizáció után.