Cegléd 2023. 03. 06.
Előzés közben balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről egy férfi Kecskeméten
90 napot kell börtönben töltenie, és két évig nem vezethet.
90 napot kell börtönben töltenie, és két évig nem vezethet.
A Nyugati pályaudvarról 20.03-kor Ceglédre induló Z50-es vonat a városligeti elágazásnál elgázolt egy embert.
Az ámokfutás után kiszállt a kocsijából és elsétált, mintha mi sem történt volna.
A hatóságok már a helyszínen vannak.
A férfit órákon át keresték, holttestét csak másnap találták meg.
Nem volt rajta láthatósági mellény sem.
Öt helyszínen öt embert fogtak el.
Előtte hónapokig ismerkedett vele, hogy elnyerje a bizalmát.
Hatszáz kiló föld zuhant rá egy építkezésen, hiába próbálták kézzel kiásni alóla.
Egy 40 éves kerékpárjával közlekedő nőt gázoltak el.