Bűnszervezetben dílerkedett egy szegedi férfi
Testvérei és barátnője is segítettek neki.
Testvérei és barátnője is segítettek neki.
Összesen 273 millió forintos áfacsalásban vettek részt.
Bedrogozta, megverte, fegyverrel fenyegette és megerőszakolta.
Kétmilliárd forintot zároltak 18 embertől.
Társaival együtt, bűnszervezet tagjaként szállította a migránsokat.
A rendőrök elfogatóparancs alapján megtalálták és már vitték is a börtönbe.
Az Europol 13 tagját vette őrizetbe a bandának, melynek tagjai nőket használtak arra, hogy áldozataiktól pénzt csaljanak ki.
A férfi egy fiktív számlázással foglalkozó bűnszervezet tagja volt.
Mindössze egy év alatt több százmilliós kárt okoztak a költségvetésnek.
Egy bűnszervezetben tevékenykedtek, melynek korábban már több tagját elfogták.