Pénzmosó bűnszervezetet számoltak fel a rendőrök

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
A KR NNI nemrég zárta le annak a pénzmosási ügynek az aktáját, amelynek a nyomozását két évvel ezelőtt még a Komlói Rendőrkapitányság kezdte el. A számlaváltós csalásokon keresztül külföldről megszerzett pénzösszegek nagy része visszakerülhetett azokhoz, akiktől megszerezték. A nyomozók vádemelést javasolnak az ügyben.
Vágólapra másolva!

A komlói rendőrkapitányság kezdte meg még 2020 nyarán egy bűnbanda feltérképezését, amely külföldről csalásokkal megszerzett pénzek tisztára mosására specializálódott. A bűnszervezet tagjai beférkőztek külföldi cégek számítógépes rendszereibe, majd a cég egyik üzleti partnereként kiadva magukat megtévesztették a megrendelőt, akinek aztán teljesítési célszámlaként egy magyarországi társaságnak az eredeti üzleti partnerétől csak néhány karakterben eltérő bankszámlaszámát adták meg.

Ehhez kétféle módon használtak fel cégeket. Egyrészt volt olyan gazdasági társaság, amelyet kimondottan erre a célra hoztak létre.

illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A vállalkozások csak névleg működtek, azokat csak a pénzek elrejtéséhez, elidegenítéséhez használták fel. Másrészt kapcsolatba léptek olyan cégekkel, amelyeknek bizonyos ellenérték fejében megszerezték a bankszámlaszámát, és arra utaltak át különböző összegeket, amelyeket azután felvettek. A bűnszervezetben voltak olyanok, akik a számításba jöhető cégeket keresték fel, majd tárgyaltak velük arról, hogy a bankszámláikat használhassák, mások az új vállalkozások létrehozásáért feleltek, strómanként vettek részt az üzletekben vagy a pénzt vették fel, továbbá ügyvédek is, akik a cégalapítások jogi hátterét biztosították. Az eljárás alatt tucatnyi, többségében külföldi sérelmére elkövetett csalásból származó pénz útját sikerült azonosítani, és az összegeket zárolni.

Az összehangolt akcióknak köszönhetően a rendőrök 18 gyanúsítottat fogtak el: 16 férfit és 2 nőt.

A nyomozás megállapította, hogy a bűnbanda élén egy 29 éves, budapesti férfi állt, míg a csapat második embere egy 49 éves, szintén budapesti férfi volt. Őket bűnszervezet tagjaként, üzletszerűen elkövetett pénzmosással gyanúsították meg a nyomozók, míg a banda többi tagjának egyebek mellett közokirat-hamisítás, csalás, illetve pénzmosás miatt kell felelniük.

A két évig zajló nyomozásnak köszönhetően több mint 2,3 milliárd forintot sikerült a rendőröknek zárolniuk és lefoglalniuk.

A vagyon nagy része visszakerült a becsapott emberekhez. A nyomozást pár héttel ezelőtt a nyomozóiroda befejezte, majd az ügy iratait vádemelési javaslattal elküldte a Pécsi Járási Ügyészségnek.