Kisebbnek látszik, de a katalógus szerint kereken 450 literes a csomagtér
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Chevrolet-t akkor néznek meg ennyien az utcán, ha Spark, Aveo, Lacetti, Captiva helyett Impala vagy Camaro felirat olvasható rajta. Erre itt van ez, a Cruze, amelynek neve tengerentúlinak tűnik ugyan, de éppoly dél-koreai, mint elődje, a Lacetti. De nem látszik rajta. Külseje annyira nagyautós, hogy - ha elölről vagy oldalról közelítünk - kifejezetten jó ránézni. Kellemesek az arányai, annyira szögletes, amennyire kell, miközben, főleg karakteres hűtőmaszkjának hála még valamilyen is - ezért az utca népének csodálata.
De ha beülünk... kezdődhetne a sopánkodás igénytelen anyagokból álló unalmas belsőről - és milyen nagyszerű, hogy nem kezdődhet. Belül ugyanis még több a fantázia, mint kint; szó sincs civices ufóhangulatról, épp csak annyira engedték el magukat a tervezők, hogy megmaradjon a külső okozta öröm, és borzongva sajnálkozzunk a G-Astrákban senyvedő tömegeken.
Itt egy autónak látszódó és összeszerelését, anyaghasználatát tekintve autónak érződő Chevrolet, egy méretéhez-tömegéhez elvileg remekül illeszkedő 141 lóerős 1,8-as benzinmotorral és hatfokozatú automata váltóval.
Szorítkozzunk az utolsó mondatra. Az 1,8-as automata Cruze annyira tüzes, mint a Badacsony. Gyorsításkor egészen méltatlan hangok jönnek ki a motortérből, a hangszín és hangerő egyáltalán nincs arányban a gyorsulással. A hatfokozatú szerkezet úgy viselkedik, mint egy életútja végén vánszorgó kéziváltós kocsi, amelynek annyira csúszik a kuplungja, hogy a bontóhoz is trélerrel kell vinni.
Az automata váltó talán az egész autó legnagyobb hatású egysége. Pillanatok alá semmivé foszlatja az autóról kialakult pozitív képet, elegáns szedánból küszködő négyajtóssá degradálja a Cruze-t, közben elméleti értékké teszi a tíz liter alatti fogyasztást (városban 12 körül-fölött mértem, pedig esély híján meg sem próbálkoztam álló helyzetből tüzesen kilőni vele). Autópályán is el kell felejteni a 141 lóerő okozta hamis magabiztosságot, és csak akkor elkezdeni a hang- és fogyasztásfokozó manővert, ha a horizonton sem látunk senkit a belső sávban közeledni.
Olyan jó kocsi lenne a Cruze - ne ábrándítsuk ki magunkat, eszünkbe ne jusson automata váltót kérni az 1,8-as motorhoz.
Féjja Zsolt
Műszaki adatok |