Alternatív Fiat Panda és Multipla Párizsban

Vágólapra másolva!
A Fiat a Panda újabb változatát mutatja be Párizsban: a dupla Panda benzinnel és földgázzal is üzemel.
Vágólapra másolva!

A Párizsi Autószalonon a Panda Sport mellett egy igen érdekes, sorozatgyártásra szánt modell is ácsorog majd.

A Panda Panda dupla neve tökéletesen reprezentálja rendeltetését, ugyanis a kisautó tulajdonképpen kettő az egyben, vagyis természetes gázzal és benzinnel is képes működni.

A kettős üzemű kisautó megépítéséhez a négykerék-meghajtású Pandát vették alapul a tervezők, ugyanis ennek padlólemezében megfelelő mennyiségű hely áll rendelkezésre a gáztartályok elhelyezésére.

A Panda hátsó kereke így nem hajtott, ám valószínűleg ez elviselhető kompromisszum a kedvezőm üzemben tartási lehetőségek ellenében.

Az új modellt már fel is készítették a sorozatgyártásra, a forgalmazás 2007 januárjában kezdődhet meg Olaszországban.

A Fiat egy másik érdekes modellt is bemutat Párizsban. A Multipla Multi-eco egyszerre háromféle üzemanyaggal, E85-ös bioetanollal, gázzal és benzinnel is képes működni. A Pandához hasonlóan a Multiplában is a padlólemezbe rejtették a tartályokat az elektronika pedig automatikusan képes váltani a meghajtási módok között.