"Büszke vagyok rá, hogy elmúltam negyvenéves"

Vágólapra másolva!
A Playboy júliusi címlapsztárjának, Zoltán Erikának tehették fel az érdeklődők kérdéseiket július 28-án. Az énekesnő - mint a címből is kitűnik - nyíltan és közvetlenül válaszolt a kényesebb kérdésekre is.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO Erica, te ugye fellépsz a Szigeten is? Légyszi... (Dominocska)

Zoltán Erika: Szívesen fellépnék, de nem gondoltak rám. :-( Szólj, hogy hívjanak. Légyszi! :-) Ebben az évben biztos, hogy nem, mert kicsit zűrzavarosnak látom a hazai könnyűzenét, a hazai kiadók helyzetét, és ezáltal a hazai előadók helyzetét is. Információim szerint talán jövőre egy kicsit jobb lesz a helyzet, hiszen nem csak én látom negatívan látom a zenét, hanem más pályatársam is. Talán már így többen tudunk rajta pozitívan változtatni, hogy az értékek kerüljenek felszínre, a kevésbé erőteljes darabok pedig ne vigyék el se a vásárlókat, se a néző- és hallgatóközönséget.

Szia Erika! Gratulálok a táncsulihoz, imádok oda járni! (zsofiiii)

Zoltán Erika: Köszönöm! Remélem, hogy a jó véleményed soha nem változik meg. Ha bármi gondod, problémád van, akár a sulival, akár a tanároddal, keress meg, hiszen tudod, hogy a suliban mindig megtalálsz, és segítünk a problémán. Puszi!

Én is nagyon jó dolognak tartom a Szigetet, miattad kimennék én is! Mikor lesz koncert? Én már nagyon várom! (kreszci)

Zoltán Erika: Jövő év elején bemutatásra kerül, vagy talán még ebben az évben decemberben egy új musical, amelyet mi készítünk (a többes szám alatt értem Robit és magamat), a darab írója a Familia Kft.-s Spáh Dávid. Ebben a darabban szerepet kap mindenki, aki eddig a környezetünkben látható volt, például az Emergency House és a B.boys. Tele lesz tánccal, zenével, egy kis prózával, és ha sikeres a bemutató, akkor ezt a darabot szeretnénk megutaztatni az országban. Egyelőre ezt tudom ajánlani koncert helyett.

A számitógépekhez hogy viszonyulsz? Milyennek gondolod ezt a virtuális világot? (Botond24Bp)

Zoltán Erika: Egy picit értek a számítógépekez, úgy gondolom hogy a mai világban erre a hétköznapi életben szükség van, tehát nekem is meg kellett tanulni bánni vele. De sem az időm nem engedi, sem nem vagyok annyira beleszerelmesedve a számítógépbe, hogy mondjuk az éjszakáimat a monitor előtt töltsem. A virtuális világ nagyon érdekel, de még egy kicsit megfoghatatlan számomra. Minden ezzel kapcsolatos filmet megnézek vagy sajtóanyagot elolvasok.

Kik a kedvenc előadóid? (Post Human)

Zoltán Erika: Van két régi nagy szerelmem, az egyik egy hölgy: Olivia Newton-John. Ő mind emberileg, mind előadóművészi szempontból példaértékű számomra. A másik nagy kedvenc, talán örök kedvenc, Michael Jackson, aki tudom hogy most nem annyira népszerű. Sok mindent lehet róla mondani, gondolni vagy esetleg el is hinni. Egy biztos: behozhatatlan tehetségű ember. Természetesen rengeteg kedvencem van még, és ha tehetem, otthon háttérzeneként az MTV Base-t nézem és hallgatom. Ez az a stílus, ami legközelebb áll hozzám, bár a saját zenei anyagom nem ezt tükrözi. Egyszer megpróbálkoztam egy soul-funkys albummal '94-ben, de sajnos a magyar közönség nem úgy fogadta, hogy érdemes lett volna ezt a stílust tovább folytatni.

Szerinted ki a legjobb magyar énekesnő? (robi n)

Zoltán Erika: Sok jó énekesnő van Magyarországon, személyes kedvenceim a régiek közül Kovács Kati és Zalatnay Cini, az újak közül nagyon szeretem a Chrystal énekesnőjét, és Király Lindát. Ja, és ne felejtsük el Cserháti Zsuzsát, aki alapkedvenc.

Ennyire jóban vagytok Dáviddal? Csak mert úgy emlékszem, hogy a táncversenyen is ő volt az egyik zsűritag. (MissHugi)

Zoltán Erika: Nagyon jóban vagyunk, egy hullámhosszon gondolkozunk, bár 18 év különbség van köztünk De Dávid egy hihetetlenül jó agyú és nagyon pozitívan gondolkozó emberke, aki egy olyan találkozás volt az életünkben, mint egy "igazi szerelem". Még mielőtt félreértenéd, nem vagyunk a Dáviddal összebútorozva, családi barátunk lett, és a Robinak ugyanolyan jó barátja, mint nekem.

Mi lett a Biző Boysszal? (csinszka)

Zoltán Erika: Köszönjük érdeklődésedet, hála istennek még vannak - már aki maradt belőlük -, jelenleg hárman vannak, Jazzy, Zolee és Smiley. Ők mindhárman nagyon jó tanárai az iskolának, és az előbb említett musicalben, amit készítünk, mindhárman főszerepet kaptak. A legérdekesebb szerep hármuk közül Smileyé lesz. És ha már így beszélgetünk, elárulhatom neked, hogy véleményem szerint Smiley egy ritka nagy tehetsége ennek az országnak, és talán ez a musical neki is lehetőséget ad arra, hogy ezt komolyabb fórum előtt bebizonyítsa. Közös lemezük nem valószínű, hogy készül mostanában, hiszen mindannyian a bemutatóra koncentrálnak.

Milyennek találod a mai divatos lány- és fiúénekeseket? Britney Spears, Backstreet Boys, satöbbi? (Botond24Bp)

Zoltán Erika: Britney Spearst szeretem, a Backstreet Boys most egy kicsit visszavonult, de helyettük ugye megjelent az 'N-Sync, amelynek a frontemberét, Justint jómagam is nagyon kedvelem. De ha igazán fiatal kedvencről érdeklődsz, akkor az Christina Augleira, mert hihetetlen szép, ahogy és amit énekel, és mindehhez még csak 20 éves.

Szerinted az új együttesek le fognak söpörni a színpadról? (bonacz)

Zoltán Erika: Az együttesek biztos hogy nem, mert én egy szólista vagyok, s az két külön kategória. Úgy gondolom, nekem nem arra kell törekednem, hogy az újak és a frissek ne tudjanak lesöpörni, hanem arra, hogy ha színpadon megjelenek, vagy esetleg egy új zenei anyaggal a pályán, akkor annak megfelelő promóciója legyen, és hozzám méltó módon jelenjen meg. Nagyon nehéz megfelelni egy egész országnak, tulajdonképpen lehetetlen. Az olyan emberek, mint én például, akik vállalják a nyilvános megmérettetést, tudniuk kell, hogy bármit tesznek, soha nem fogja szeretni őket mindenki.