"A Kaukázus egy üzenet"

Vágólapra másolva!
Az egyre népszerűbb Kaukázus együttes frontembere, Kardos-Horváth János járt a Vendégszobában az együttes képviseletében, és távolról sem "igen/nem" jellegű válaszokat adott az olvasók kérdéseire. Megtudhattuk, hogy a kollektív tudás ingyen letölthető, és azt is, hogy a "nyugati emberrendszer" fejjel rohan a falnak. Meg azért volt szó a zenekarról is.
Vágólapra másolva!

Milyen távoli a zenétek és a stílusotok a Heaven Street Seventől, a Kispáltól és a 30Y-tól? [Snakeblood]
- Szerintem a Kaukázusnak nincs konkrét hangzásvilága. Ellentétben az általad emlitett zenekaroktól. Eddig négy lemezünk van fenn a neten, és mindegyik más zenei világ. A címek: Majdnem Kína, MIR, Amerika nem hazudik és Szalai Éva. Van, amelyik egy az egyben kísérleti artpop (MIR), de van, amelyik nagyon durván trendi popzene (Amerika nem hazudik). A Szalai Éva (legutóbb lemezünk) visszaugrott 40 évet. Úgy vettük fel a dalokat, mint anno 40 éve. Szalagra, stb. Az jó kérdés, hogy akkor mi az összekötő szál a Kaukázusban, mitől van mégis (ha van) benne egység. Mert van. Szerintem következetes kritika. Következetes helykeresés - Magyarországon. Túl azon, hogy magyarkodó, leállósávos zenekaroknak milyen világképük van, a világ nagyon megváltozott '68-ban. Ha valami maradt belőle mostanra, az az, hogy kinyíltak a kapuk. A szemünk előtt fejlődik egyre homogénebbé az egész Föld, bocs, az emberiség. Ma már nem jelent akadályt elutaznod, megismerkedned az Andokban egy indián varázslóval, és néhány napfelkeltét megnézni vele, miközben gombát rágcsálsz. Szerintem a kollektív tudás most nagyon sok ember számára "ingyen letölthető", de nem szabad régen rossz és régen rosszindulatú, poros gondolatokkal lefárasztani a tudatalattinkat.

Ki a fene az a Szalai Éva? [gukki]
- Szalai Éva? Egy nőimitátor! A Szalai Éva amúgy megtörtént, de inkább kérdéssel szeretnék válaszolni: miért van az, hogy vannak, akik Föld anyának hívják a bolygót? Matriarchátusban gondolkodjunk.

A Szalai Éva inkább szól egy guminőről, mint a szerelemről? [rúzsosméhszáj]
- A Szalai Éva egyik klipje valóban animációs játék, és van benne guminő. De inkább az egyszerű emberek lánya nekünk ez a Szalai Éva. Olyan, mint én, vagy a Füredi Tibor árumozgató manager.

Játsszák a zenetévén klipeteket? [ASwarderY]
- Nem tudom. Készítettünk egy klipet a Teszkó című dalunkra, azt elküldtük a Vé betűvel kezdődő adónak. Nem válaszolt. Aztán elküldtük a mjuzik tívínek is, de azok sem nagyon jeleztek vissza. Félnek a jogi következményektől, vagy nem tudom, mi lehet? De jó páran nekiálltak, a "közösség", és készítettek home made klipeket különböző dalokra. Ez egy ilyen alulról jövő fű, grass roots, vagy nevezzük aktivistának? Ne, inkább ne, itt az "izmusokkal" mindig volt valami pejoratív eredő. Szóval inkább önfejlesztő-gerjesztő. Nincs kiadónk. Mink mán fiam az interneten spricceltünk szét. A Tartós béke című klip a jövő héttől megy a MTV-n.

Utolsó Kaukázus koncerten a Pécsi Egyetemi Napokon voltam! Hogy éreztétek magatokat? [Snakeblood]
- Pécs nagyon toleráns város. A zenekarokat is hamar elfogadják. A PEN-en fellépni "tiszt".