Muszbek Katalin: Mindig a beteg egyénre figyelünk

Vágólapra másolva!
"A lélek nagy úr, még a testen is tud segíteni, ha nagy bajban van. Az én munkám egyik fontos eleme, hogy a beteg lelki energiáit próbálom mobilizálni a megküzdés érdekében. Sokszor ez már nem a gyógyulás, hanem a megbékélés, az elfogadás, vagy az indulatok kiadása - kinek mire van szüksége." A Daganatok.hu vendége volt dr. Muszbek Katalin pszichiáter, a Magyar Hospice Alapítvány vezetője.
Vágólapra másolva!

Üdvözlöm. Érdeklődnék, hogy milyen feltételekkel lehet majd bekerülni a Hospice Ház fekvő részlegébe?

- Sajnos a Hospice Ház bentfekvő részlege most még csak készül, feltehetően nyártól fogadhatunk 10 ágyon betegeket. Segíthetünk viszont otthon ápolni a rászorulókat.

Ön szerint hány Hopice szervezetre lenne szükség Magyarországon?

- Az országban 33 ezer beteg hal meg rosszindulatú daganatos betegségben évente. A jelenlegi számnak körülbelül a tízszerese már jelentős segítséget nyújtana a rászorulók részére.

Tisztelt Doktornő! Először is érdekelne, hogy Önnek mi a konkrét munkája? Illetve, hogyan tud segíteni egy nagybeteg embernek abban, hogy feldolgozza a betegségét?

Forrás: [origo]- A lélek nagy úr, még a testen is tud segíteni, ha nagy bajban van. Az én munkám egyik fontos eleme, hogy a beteg lelki energiáit próbálom mobilizálni a megküzdés érdekében. Sokszor ez már nem a gyógyulás, hanem a megbékélés, az elfogadás, vagy az indulatok kiadása - kinek mire van szüksége.

Doktornő, én is nagyon sok sikert szeretnek kívánni Önöknek Svájcból. Véleménye szerint Nyugat-Európában sokkal fejlettebb a hospice ellátás, mint Magyarországon?

- A hospice mozgalom Nagy-Britanniából indult a 60-as évek végén, így ott természetesen az egész országot ellátja. Nyugat-Európában az elmúlt 5 évben igen nagy a fejlődés, és általában a betegek számára elérthető ez az ellátás. Tehát igen, azt kell mondjam, hogy sokkal fejlettebb a támogató körülmények miatt, mint hazánkban.

Az orvosok elismerik az Önök tevékenységét?

- Szerencsére egyre nagyobb megbecsülés övezi tevékenységünket, de még sokkal több információra van szüksége az orvosoknak, hogy be tudják építeni ezt az ellátást a saját munkájukba.

Az "egy kategóriába" tartozó betegeket egyformán kezeli, vagy ez személyre szabott?

- Nincs egy kategóriába tartozó beteg, csak egyének és egyéniségek vannak, a maguk betegségével, személyiségével és környezetével. Mindenkit individumként kell kezelni, és ez így is történik.

A honlapon azt olvastam, hogy egyes programok már nem csak a végstádiumban lévő betegekre vonatkoznak. Nem ijednek meg ezek a betegek a hospice-tól?

- Ilyenfajta szolgáltatás a lelki támogatás. A telefonos lelkitámasz szolgálatunk hirdetésébe ezért nem tettük be, hogy ez a Magyar Hospice Alapítvány programja, mert nem akartuk összekeverni a dolgokat. A hozzánk fordulókat tájékoztatjuk minden olyan szolgáltatásunkról, ami nem a végstádiumban lévő betegek ellátását szolgálja, és szívesen igénybe is veszik ezeket. De oldani kell még a tabukat, ebben igaza van.

Ezt fizeti mindenkinek a TB? Vagy hogyan lehet, hogy ingyenes?

- A hospice ellátás mindenki számára ingyenes, semmiféle hálapénzt nem fogadhatnak el munkatársaink és ezt mindenki természetesnek is tartja. Azonban az alapítvány támogatható, ami köszönünk is.

Hogyan válhat valaki segítővé a mozgalomban, ha egészségügyi képesítése nincs?

- Az egészségügyi képesítés nem szükséges az önkéntes segítőinknek, szeretettel várunk sok-sok önkéntest a betegellátásban, az otthonápolásban, az adminisztratív feladatokban, a kertgondozásban és mindenben. Kérem, keresse honlapunkat.

Konkrétan hogyan foglalkoznak a betegekkel? Pszichoterápiás kezelést alkalmaznak?

- A kezelés módja függ a beteg állapotától és szükségleteitől. A betegség elején többnyire pszichoterápiás támogatást igényelnek betegeink. Akik a hospice ellátásban támogatásra szorulnak, azok nővéri gondoskodást, fájdalomcsillapítást, lelki támogatást és egyéb segítséget kaphatnak az alapítványtól.

Önök csak és kizárólag rákbetegekkel foglalkoznak, vagy más betegekkel is (pl. AIDS)?

- Betegeink zöme rákbeteg, de van egy-egy izom- és idegsorvadásban szenvedő betegünk, illetve AIDS-betegünk is. Ez az a három csoport, ami nemzetközileg a hospice-ellátottak körét képezi.