A kicsiny daganatok felismerését erőltetjük - vendégünk volt Nagykálnai Tamás emlőrák-specialista

Vágólapra másolva!
"6 mm-es elváltozást találtak... mik az esélyeim?" "Amennyiben valóban csak 6 mm-es a daganat...ez minimális méret, s közel 100% a teljes és végleges gyógyulás esélye." A korai felismerés fontosságát hangsúlyozta vendégünk, dr. Nagykálnai Tamás főorvos, akit az emlőrák megelőzési lehetőségeiről, kezeléséről, kockázati tényezőiről kérdeztek olvasóink.
Vágólapra másolva!

A fogamzásgátló szedése növeli az emlőrák kialakulásának kockázatát? (deli_szel)

- Fotó: Fábián ÉviIgen. Nagyon kis mértékben, de igen. Tudniillik a női emlő daganata a női hormonoktól keletkezik, azok hajtják azt a "robogó vonatot", azokat a nagyon nehezen elpusztítható sejteket, melyeket együttesen ráknak hívunk. Éppen ezért a hormonális fogamzásgátlók egyre kisebb adagban tartalmaznak hormonális anyagokat, és egyre inkább finomabban szintetizált molekulákat. Kétségtelen, hogy a sok évig alkalmazott hormonális kezelés nem tesz jót az emlőnek, és nagyon kicsit emeli az emlőrák kockázatát, ugyanúgy, mint a gyermektelenségét is. Hogy a kettő közül (tabletta, illetve gyermektelenség) melyik a valódi ok, azt nehéz elválasztani.

Pszichés okok növelhetik a mellrák kialakulásának kockázatát? (quepessss)

- Közvetlenül nem. Például az ijedtség valószínűleg nem okoz kockázatnövekedést. Kétségtelen, hogy a hormonális rendszer állapota befolyásolja a pszichét is: aktív ritmusos ideális női hormonműködés stabil pszichével is jár. Elképzelhető, hogy a hormonális rendszer felborulása pszichés betegséget is okoz, de az agy közvetlenül nem hat az emlőrák kialakulásáért felelős onkogénekre.

25 éves vagyok. Mekkora az esélye annak, hogy a fibroadenoma nevű betegségből emlőrák alakuljon ki? Hogyan előzhető meg? (kandi_78)

- Ennek az esélye semmi, azaz nulla. A fibroadenoma rendszerint 2-3 normális, ideális (vagyis nem fogamzásgátló-szedés közbeni) menstruációs ciklus után elmúlik. Sehogy nem előzhető meg - a nőnemű létezéssel az emlő mirigyes szerkezetével összefüggő jóindulatú betegség.

Ha nekem fibroadenomát diagnosztizáltak és még nincs gyerekem, a későbbi gyerekvállalásnál okozhat-e ez problémát? (kandi_78)

- Nem okozhat problémát, sőt, ha eddig a fibroadenoma nem múlt el magától, egy egészségesen kiviselt terhesség közben biztosan eltűnik. Ha nem tűnik el, akkor nem fibroadenoma. Vállalt terhessége alatt ezért a mellét többször is ellenőriztesse, mondjuk 2-3 hónaponként ultrahanggal. A baba miatt ultrahangra úgyis fog járni.

A gyermektelenség kockázati tényező? És ha igen, hány éves kortól? (quepessss)

- A több terhességet viselt, többször szoptatott asszonyok emlőrák-kockázata csökken, ez közismert. A csökkent kockázat a két csoport között (például gyermektelen és 3-4 gyermekes anyák között) az emlőrákos megbetegedések csúcsán, 55-65 éves kor között látható leginkább.

A mell mérete számít? Kis vagy nagy mellű nőknél gyakoribb a rák? (kowalsky123)

- A mell mérete önmagában nem számít, de a test tömege igen: az elhízott, nagy testtömeggel rendelkező nőknél gyakoribb az emlőrák. Angolul ezt úgy mondják, hogy a magas body mass index (BMI) magasabb emlőkockázattal jár (magyarul testtömeg-index - a szerk.).

Régebben steril zsírszöveti gyulladás volt a mellemben, ezért többször megműtötték. Fennállhat-e a veszélye esetlegesen, hogy a későbbiekben mellrákom alakulhat ki? (Cardassia)

- Evvel összefüggően nem. Sajnos mint magyar asszonynak, az átlagos esélye Önnek is megvan, de nem több és nem kevesebb.

Szoptatási tapasztalatom szerint a hónom alatt is vannak tejmirigyek. Most a hónalji árkomban érzékeny csomót tapintok, és a karom reggelre elzsibbad. Felek, hogy hülyének néz az orvos... (wado)

Fotó: Fábián Évi- Nem hiszem, hogy emiatt hülyének nézné. Az elülső hónaljvonalban elég gyakran vannak működőképes tejmirigyek, tehát az emlő fölött kb. 10-12 cm-re. Ezeket aberráns emlőmirigyeknek hívjuk. A törzsfejlődés során elődeinknél ún. tejléc volt megfigyelhető (jelzem embrionális korban, édesanyánk méhében nekünk is van hasonló), ezért elképzelhető, hogy a mellkas elülső felszínén két függőleges sorban maradvány-emlőmirigyek vannak. Ezeket észre sem vesszük, de ha a koponyalapi mirigy a szoptatásra, a tejelésre jelet ad, ezek is megduzzadnak és ilyenkor felfedezzük őket. Egyáltalán nem kóros, sőt gyakori elváltozás. Természetesen a környék furcsa érzéseit, zsibbadásait válthatja ki, hiszen egy szerv embrionális maradványa ott kezd működni, ahol a test egyéb szövetei ezt nem szokták meg. Teendő általában nincs, a tüneteket lehet csökkenteni. Sajnos azonban a fent említett aberráns, tehát nem odavaló mirigyből gyakrabban indulhat ki rák, mint a normál helyen lévő mirigyből. Erre figyelnie kell.