Vágólapra másolva!
Konta Barbara szeretne szerelmes lenni, de úgy látja, kevés a jóképű, független férfi. Magánéleti vívódásai mellett a Lazac műsorvezetője elmondta, hogyan szakadt meg a kapcsolata legjobb barátnőjével, Juga Veronikával, valamint arról is beszélt, milyen feltételekkel vállalna meztelen szereplést és hogy milyen új műsorra vágyik.
Vágólapra másolva!

Zavar-e, hogy sokan a Lazac műsorát azért nézik, mert téged mint nőt akarnak látni? (SkizoFreen)
- Még nem gondoltam rá, hogy így lenne, mert ez a műsor nem rólam szól, hanem a meghívott vendégekről.

Vannak róla adataid, mennyivel volt nézettebb az a Lazac, amit te vezettél bikiniben? (mondial)
- Nincs, ennek nem jártam utána.

Mi a véleménye az ön hasonmásáról készült pornófilmről? Látta már? (Wardog)
- Nem láttam, nem is akarom látni, szerintem egyáltalán nem hasonlít rám.

Élvezted a fotózást a Playboynál? (Deszi)

- Nem, hiszen soha nem fotóztam a Playboynak.

Tudom, Playboy-fotózást nem vállalnál, de ha egy komoly színpadi szerep vagy egy filmszerep megkívánná a meztelenséget, elvállalnád? (V-Man)
- Az attól függ, Playboy-fotózást nem fogok vállalni soha, de ez egy szereptől vagy filmtől függene.

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

Milyen plasztikai műtétet végeztetnél magadon? (Rilkei_aba)
- Jelenleg semmilyet.

Szoktál sokat enni? Fogyókúráznod kellett valaha? (Dagatt_Pip)
- Imádok sokat enni és sokat is eszem, soha nem fogyókúráztam még és nem is fogok!

Milyen kajákat szeretsz? Van kedvenc konyhád? (black_milk_)
- Az indiai és az olasz konyha, de imádom a magyar kajákat is. Nincs jobb a krumplis tésztánál.

Te nagyon csinos lány vagy, ebből még nem akadt konfliktusod? (butusbaba)
- Nem.

Hogy tudod kezelni a férfiakat körülötted? (Djsteve_18)
- Azért nincs annyira sok, ezt tudom kezelni.

Sokszor veszed észre, hogy megfordulnak utánad az utánad a férfiak és megnéznek maguknak? (en_vok)
- Nem, én nem ezt figyelem, és legtöbbször annyira el vagyok varázsolva, amikor megyek az utcán, hogy nem is veszem észre.

Hogy érted azt, hogy el vagy varázsolva? (V_Empire)
- Úgy, hogy ilyenkor nem figyelek senkire és semmire, amikor megyek az utcán.

Van úgy, hogy leszólítanak az utcán emberek? Mivel szoktak leggyakrabban leszólítani? (bboy_22)
- Igen, van, változó, hogy mivel, általában inkább a kedvesebb hozzászólások miatt állítanak meg, de természetesen akad néhány bunkó beszólás is.

Mi az a csajozós duma, amit ki nem állhatsz? (Baandy)
- Sajnos rengeteg ilyen van, a pofátlan, nyomulós dumákat nem bírom.

Olvastam, hogy van valaki, aki állandóan zaklat téged. Találkozol még ilyen fanatikus rajongóval? (ikork)
- Nem, hála istennek annak az ügynek vége, azóta nincsen ilyen újabb őrült.

A magánéletedről meg lehet tudni valamit? (ikork)
- Igen, de nincsen különösebb tudnivaló, sajnos.

Van barátod mostanság, és ha igen, lehet tudni, ki az? (bboy_22)
- Nincs.

Boldog embernek tartod magad? (Perlina)
- A munkámmal maximálisan elégedett vagyok, de vannak még hiányosságok az életemben.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Mik azok? Mire vágysz jelenleg, ami nem teljesült? (margi)
- Egy pasi, csupán csak az hiányzik. Csak az a baj, hogy nincsenek jó pasik, vagy ha vannak is, azok már elkeltek.

Külső alapján melyik hírességet fogadnád el párodként? Pély Barnabás, Duncan James, Johnny Depp, Brad Pitt, David Beckham, vagy valaki más? (NiveDa)
- Egyértelműen David, de nagyon nagy kedvencem Kimi Raikkönen is.

Mi a véleményed Victoria Beckhamről? (V-Man)
- Imádom az egész Beckham családot!

Lenne kifogásod egy duci pasi ellen? (Dagatt_Pip)
- Nem, sőt! Utálom a vékony pasikat!

Könnyen leszel szerelmes? (en_vok)
- Nagyon!

Ártatlan kislány, vagy pedig vadmacska inkább a stílusod? (BBmegBB)
- Ha a kettő közül kell választani, akkor inkább a vadmacska.

Mi alapján választod meg a párod, és szerinted milyen dolgok a legfontosabbak egy párkapcsolatban? (Marco-Remus-nemwan)
- Nekem az a legfontosabb, hogy mindent meg tudjunk beszélni, bármiről tudjunk beszélni és bármikor meg tudjon nevettetni.

Mi a véleményed arról, hogy az ember nem a másik embert szereti, hanem a másik ember által keletkező jó érzést? (Rilkei_aba)
- Én a másik embert szeretném szeretni.

Mi az a tulajdonság, ami a legjobban vonz, illetve taszít az emberekben? (ikork)
- Utálom, ha valaki felszínes és nagyon tud vonzani az, ha valaki kicsit távolságtartó.

Hogy szoktad "becserkészni" azt, aki nagyon tetszik neked? Vagy inkább a fiúk közelednek hozzád? (en_vok)
- Van az úgy, amikor sajnos nem közeledik az, akit én szeretnék, de én nem szoktam odamenni pasihoz, ez a lényeg.

Szoktál chatelni? (bboy_22)
- Ritkán.

Mikor néha chatelsz, ismeretlenekkel is szoktál? Ha igen, ilyenkor elárulod, hogy ki vagy valójában? (bboy_22)
- Nagyon ritkán chatelek, és szerintem nem árulnám el, hogy ki vagyok, és nem is így ismerkedek.

Van honlapod? (Gabi---)
- Nincs.

A http://www.kontabarbara.hu/ oldalon mikor lesz tartalom? Vagy csak azért jegyeztetted be, hogy más nehogy elvigye? (V-Man)
- Készülőben van a weboldal, de nem tudom még, hogy mikorra lesz kész.