Vágólapra másolva!
A torinói Európa-bajnokságra készülő Póth Diana kompromittálóbb kérdésekre számított ugyan, rajongói azért nem csak a sportpályafutásáról faggatták a Társalgóban. A mutatós műkorcsolyázó szeret flörtölni, könnyen barátkozik, és több problémája is adódott már abból, hogy a fiúk félreértették a közvetlenségét. Úgy véli, nem valószínű, hogy valaha is megelőzi Sebestyén Júliát, hiszen sportágában a mutatott produkció mellett a név is sokat számít a pontozóbíróknál.
Vágólapra másolva!

Sokat foglalkozol azzal, hogyan nézel ki? Változtatnál valamit a külsődön? (ArwenGirl)
- Igen, meghosszabbítanám a lábaimat. Különösebben nem foglalkozom a külsőmmel, de a hajammal törődöm a legtöbbet. Általában a sminkelésre sem szánok túl sok időt, a szememet szoktam kifesteni.

Történt már a jégen veled olyan baleset, ami maradandó nyomot hagyott? (ArwenGirl)
- Nem, szerencsére még nem volt semmiféle sportbalesetem, és a jégen kívül sem volt komolyabb sérülésem.

Vállalnál műsorvezetést vagy filmszereplést? (ArwenGirl)
- Sporttal kapcsolatos műsorban talán igen. Egy kozmetikai cég felkért, hogy legyek én az egyik reklámarca: a fotózás jól ment, nagyon élveztem, ellentétben a reklámfilmmel, ahol nem volt túl nagy jelenetem, de azt is vagy ötvenszer fel kellett venni.

Szerinted van esély a közeljövőben magyar műkorcsolyázó aranyra? (cool)
- Juli ismételhet.

Sportolsz meg valamit a korin kívül? Tudsz síelni?:) (Armanii)
Balettra kell járnom, s hetente egyszer aerobikozom. Síelni nem tudok, de nem is szabad, elég sérülésveszélyes.

Melyik versenyed volt eddig a legemlékezetesebb? (karlboro)
- Az 1998-as világbajnokság, ahol tizedik lettem. Akkor voltam először Amerikában, ez is egy nagyon nagy élmény volt, kijött velem a legjobb barátnőm is, akinek szereztünk egy akkreditációs kártyát, és így mindenhova velem tarthatott. Nagyon jó volt a magyar csapat, az ottani közönség, szuper volt az egész.

Jársz Fradi-meccsre? A műkorcsolyázó szemével milyennek ítéled meg az exfradista Gera szaltóit? (vilibacsi)
- Régebben jártam, most már csak ritkán. Jók a szaltók, én nem tudok szaltózni.

Tanulás, suli? (ArwenGirl)
- A gimnáziumban magántanuló voltam, most a Testnevelési Egyetemre járok.

Mi az álmod? (Armanii)
- Még egyszer valami jó eredményt elérni a korcsolyában, és egy boldog, szerető család.

Említetted már a legjobb barátnődet. Könnyen barátkozol? (ArwenGirl)
- Nagyon nyitott vagyok az emberek felé, könnyen haverkodom, de a barátság nálam azért többet jelent. A fiúk ezt a közvetlenséget gyakran félreértik, s ebből már több problémám is adódott.

Milyen három dolgot vinnél magaddal egy lakatlan szigetre? (vilibacsi)
- A pasimat, egy dobozt, ami mindig feltöltődik a kedvenc kajáimmal és zenét.

Őszintén megvallva nem szeretem a műkorcsolyában uralkodó részrehajlást. Undorítónak tartom, ahogy néhány versenyző pontszámait felnyomják csak azért, mert jól cseng a nevük. Egyáltalán nem a tényleges produktumot osztályozzák. (cool)
- Ilyen a pontozás a sportágban, ezt mindenki tudja, ezzel együtt vállaltam, úgyhogy nem szabad ezzel törődni.

Nem értek egyet veled. Igenis fontos lenne az igazi értékeket osztályozni. Egy-egy ember simán megnyer bármit, míg valaki éveket gürizik, és sose kerül egy jobb eredmény közelébe. Ez szerintem gáz! (karlboro)
- Ez egy összetett dolog. Ismerjük a mondást: egy fecske nem csinál nyarat. Egyet tudok csinálni: kihozni magamból a legtöbbet, és reménykedni, hogy a pontozók azt értékelik majd, amit láttak.