Darnyi nyomdokaiba lépne Gyurta

Vágólapra másolva!
Nemrég fejezte be az általános iskolát, és idén nyáron az athéni olimpián berobbant a köztudatba, az előfutamokon mindenkit megvert, majd a 200 méteres mellúszás döntőjében - aranyat érő - ezüstérmet szerzett. A 15 esztendős Gyurta Dániel ellátogatott a Csevegőszobánkba, ahol beszélt a céljairól, a jelenről, a jövőről, valamint női ideáljáról, no és a példaképéről, aki a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás. A fiatal tehetség, illetve immáron világklasszis versenyző célja, hogy a szöuli és a barcelonai ötkarikás játékok magyar úszóhősének a nyomdokaiba lépjen.
Vágólapra másolva!

- Dani, te tényleg a Veres Péterbe jársz? Hogy bírod egy ilyan kemény suliban ennyi edzés mellett? Tényleg úgy kezdték az évnyitót a sulidban, hogy lejátszották az úszásodat? (_Vanilia_)
-
Igen, oda járok, s majd meglátjuk, hogy az edzések mellett milyen lesz! Igen, az évnyitón tényleg leadták az úszásomat, állitólag nagy taps követte, de én nem voltam ott, mert épp egy forgatáson voltam...

- Mit szólsz a dopping-ügyhöz? (Skategirl_13)
-
Erről nem kívánok nyilatkozni...

- Meg lehet verni a japán úszót, Kitadzsimát, vagy meg kell várni, amíg kiöregszik? :) (Tivi)
-
Minden sportolót le lehet győzni!

- Mit éreztél, amikor megláttad, hogy második lettél? Vagy a verseny alatt már sejtetted, hogy az élmezőnyben végzel? (ziiiiiiiita)
-
Amikor ránéztem a táblára, arra gondoltam, hogy megérte ez a sok edzés, ez a sok szenvedés, amit átéltem. Az úszásom közben nem láttam, hogy hányadik helyen állok, a japánt és az amerikait figyeltem.

- Mit gondolsz, lett volna esélyed aranyérmet szerezni? Úgy tűnt, mintha egy hajszálon múlt volna. :) (strapa)
-
Te nem elégedsz meg azzal, hogy ezüstöt nyertem? Ennyi volt bennem!

- Hány edzésed van egy héten, és miből áll egy edzés? (card)
- Tíz edzésem van egy héten, amelyek úszásból, úszásból és úszásból állnak.

- Ilyen fiatalon másodiknak lenni... Mik a céljaid? (mad_nero)
-
Darnyi Tamás nyomdokaiba lépni!

Az olimpia óta is keményen tréningezel? Mikor lesz a legközelebbi világversenyed? (shirez)
-
Igen, Athén óta is maximálisan kiúszom magam az edzéseken. Jövőre Montrealban lesz a világbajnokság, és ott is jól szeretnék szerepelni.

- Miért nem te indultál a férfi vegyesváltóban? (Crump_Lee)
-
Mert Bodor Ricsinek jobb ideje van 100-on, mint nekem.

- Nem nagy teher az a tudat, hogy tőled a jövőben mindenki sok olimpiai aranyat vár?(Magiclady)
-
Nem igazán érdekel, hogy ki mit vár el tőlem, magamnak, a szüleimnek és az edzőimnek szeretnék megfelelni.

- Ügyes voltál, nagy szó legyőzni világklasszisokat! Te hogy látod, világklasszisnak érzed most már magad? (Phoebe_H)
-
Úgy gondolom, aki olimpiai ezüstérmet szerez, az már mondhatja magát világklasszisnak.

- Melyik a kedvenc focicsapatod? Van kutyád? :) (Minyon)
-
Az FC Barcelonának és az AS Romának drukkolok, s van egy tacskóm, ami igazából az öcsémé. :)

- Szeretnék tőled kérni egy autogramcímet! (Mayaaa-aaa)
-
Magyar Úszó Szövetség, II. kerület, Árpád fejedelem útja 8.