Lékó Péter fél az IQ-teszttől

Vágólapra másolva!
Lékó Péter pár hete Wijk aan Zee-ben veretlenül lett második, most pedig már a szeptember 25. és október 18. között rendezendő, Kramnyik elleni világbajnoki döntőre készül. A magyar sakknagymester ellátogatott a Társalgóba, ahol elmondta, 2003-ban elért linaresi sikerére a legbüszkébb, és örült a Legsikeresebb fiatal kitüntetésnek is, bár váratlanul érte. Azt nem tudja, mennyi az IQ-ja, pedig jó matekosnak és felkészültnek tartja magát. Legfőbb támasza és segítője a felesége, aki szintén sakkcsaládban nőtt fel, és ezúttal is elkísérte a fiatal sportembert.
Vágólapra másolva!

- Üdvözlöm, gratulálok az eredményeihez, és sok sikert kívánok továbbra is. Kik ellen fog a közeljövőben játszani, és milyen eséllyel indul? Még egy személyes kérdés: ismeri Balogh Csabát, és ha igen, jó viszonyban van vele? (Nixdorf)
-
Köszönöm a gratulációt, a következő versenyem Linares, ahol Kaszparovval, Kramnyikkal, Topalovval, Shirovval, Radzsabovval és Vallejóval fogok duplafordulós versenyen mérkőzni, ami azt jelenti, hogy minden ellenféllel világossal és sötéttel is mérkőzöm majd. Tavaly életem legnagyobb egyéni sikerét elérve megnyertem ezt a tornát, tehát címvédőként érkezem, de nagyon kiélezett harcot várok, biztos, hogy Kaszparov és Kramnyik mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy most ők ünnepelhessenek. Pár éve találkoztam Csabával Dortmundban, nagyon szimpatikus, tehetséges fiú, aki, hogyha kitartóan dolgozik, akkor jó nagymesterré válhat.

- Mi kell ahhoz, hogy valaki jól tudjon sakkozni? Én úgy érzem, jó logikai képeségeim vannak, mégsem tudok jól sakkozni! (Charleeee)
-
A logika nem elég. Eleve nem minden sakkozó jó matematikus, és nem minden jó matematikus jó sakkozó... Gondolom, hogy mindkét feladat nagyon összetett, de igazából ha valaki jól akar sakkozni, akkor sokat kell vele foglalkozni.

- Mennyire függ attól, hogy valaki milyen jó sakkozó lesz, hogy mikor kezdte el? (Ezredes)
- Ahhoz, hogy az ember világklasszis lehessen, természetesen nagyon korán kell elkezdeni, nagyon intenzíven, és manapság már 13 éves kor körül nagymesternek kell lenni ahhoz, hogy fel tudja venni a versenyt a világ többi nagy tehetségével.

- Én csak gratulálni szeretnék a Wijk aan Zee-ben elért sikeredhez! Remélem, így fog menni Linaresben is! (atus23)
-
Köszi a gratulációt, valóban roppant fontos volt számomra a Wijk aan Zee-ben elért siker, hiszen féléves kihagyás után tértem vissza az arénába. Bízom benne, hogy Linaresben még felszabadultabban fogok játszani, az eredményre persze garancia nincs, de mindent meg fogok tenni, ami csak rajtam múlik.

- A sakkból élsz meg? Mennyit keresel? (_Elysia)
-
Profi játékos lévén, azt hiszem, hogy egyértelmű a válasz: a sakkból élek, és abból is fogok.

- Mennyi az IQ-d? (LonesomeCowboy)
-
Jó kérdés, én is szeretném tudni, de nem merem elvégezni a tesztet, nehogy lebukjak...:)

- Hogyan értékeled a legutóbbi versenyen elért eredményedet? (dome19_jatszik)
-
Egyedül maradtam veretlen, fél ponttal lemaradva a győztes Anand mögött, másfél ponttal megelőzve a világbajnok Kramnyikot, 11,1 Élő-pontot szerezve visszaugrottam a világranglista hatodik helyére. Lélektanilag roppant fontos pillanatban jött ez a kiegyensúlyozott teljesítmény. Jól indult a 2004-es év: jó a kezdés, most fogok erősíteni, a végén hajrázom.

Fotó: Fábián Évi
Wijk aan Zee-ben nagyon jó teljesítményt nyújtottál, gratulálok! Megkérdezném viszont, hogy az utolsó előtti fordulóban miért nem próbáltad legyőzni Barejevet, úgy érzem, lett volna még értelme folytatni azt az állást. Vagy Kramnyik miatt pihentél inkább az utolsó fordulóra? (Simulacrum)
-


Tehát, Péter, akkor összejön a világbajnoki döntő? Én már nagyon szeretném, de gondolom, te is! (atus23)
- Hála Istennek most már biztos a világbajnoki döntő, az időpontja szeptember 25. és október 18. között lesz. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy az ember a versenynaptárát és az edzésprogramját tényleg a megfelelő felkészülést szolgálva tudja összeállítani. Másfél éve várok már erre a mérkőzésre, nagyon nagy megkönnyebbülés, hogy most már biztosat tudunk róla.

- Gratulálok az eddigi eredményeidhez! Azt szeretném kérdezni, hogy mit éreztél, mikor szembesültél azzal, hogy téged választottak a legsikeresebb magyar fiatalnak? (stewartt)
-
Nagyon jólesett a dolog, és abszolút váratlanul ért, mert nem is tudtam, hogy rangsorolva lesznek a jelöltek.