Vitray: Ma már panelemberekre van szükség

Vágólapra másolva!
A Telesport főszerkesztője, Vitray Tamás ellátogatott az [origo] Társalgójába, ahol többek között arról is mesélt, hogy az a korszak, amikor elkezdett tévézni, már nem ismételhető meg - ezért nincs jelenleg "új Vitray". Van viszont rengeteg tehetség, a népszerű televíziós közéjük sorolja Jáksó Lászlót, Máté Krisztinát, Holló Mártát és Batiz Andrást is. Régen nagy Vasas-drukker volt, ma viszont már erőszakkal sem tudna csapatot választani magának, 86-ban pedig azt várta, hogy a fociválogatott legalább a legjobb négy közé bejut a világbajnokságon.
Vágólapra másolva!

- Akadt-e már olyan újságíró, akit szeretett volna megnyerni a Telesport számára, de nem sikerült? (hajra2004)
- Nem.

- Bő egy évtizede az ön kezdeményezésére kerültek először sportolók a kamera túlsó oldalára (gondolok itt elsősorban Csisztu Zsuzsa szerepére). Vannak most is kiszemeltjei? Akadnak esetleg önjelölt sportolók? (hajra2004)
- Biztosan akadnának sportolók, akik megpróbálkoznának ezzel, én nagy örömmel várnám őket, pl. az olimpiai bajnok Ábrahám Attila sajnálatos módon, de érthetően nem győzte kivárni családos, kétgyerekes ember lévén, hogy megvalósuljanak sportriporteri álmai, és pillanatokon belül kiváló jogász lesz. Csisztu Zsuzsi is kényszerből átigazolt a kereskedelmi tévéhez néhány éve, de most úgy látszik, el kell onnan is jönnie. Pedig amikor nem sporttal foglalkozott, kiemelkedett a hasonló munkakörben látható hölgyek közül.

- Mesélne a 86-os magyar-brazilról? Milyen élmény volt, mit érzett ott 85 ezer néző között? Milyenek voltak a brazilok a meccs előtt és után? (cool)
-
Nem volt ott korántsem 85 ezer néző, de ezzel együtt teli volt a pálya. Az pedig, hogy milyenek voltak a meccs előtt és után a brazilok, meg nem tudom mondani, mert nem találkoztam velük. Sokkal inkább el voltam foglalva azzal, hogy mi milyenek vagyunk, értem ezen a magyar játékosokat. Annyit hadd mondjak el, hogy a 85-86-os teljesítmények alapján holtbiztosra vettem, hogy a világbajnokságon legalább a négy közé kerül a magyar csapat. Csak még annyit, hogy a brazilok elleni eredménynél összehasonlíthatatlanul többre tartom a hollandok elleni 2-1-et - világbajnoki selejtezőn, idegenben. Méghozzá egy szenzációs holland csapat ellen (Rijkaard, Gullit és társai).

Mi a véleménye Majkáról? És a hozzá hasonló sztártévésekről? (SGKing)
- Szegény Majka! Én a kereskedelmi televíziózás áldozatának tekintem, még ha egyébként nem szorulna is a sajnálatomra. Egyetlen találkozásunk nem hagyott mélyebb nyomot bennem, talán benne sem.

- Ezek a hétfő esti traccspartik igen erőltetettnek tűnnek, másodpercekig bírom csak "figyelni". Milyen a műsor nézettsége? (drazse27)
-
A műsor nézettsége igen alacsony. Ez elsősorban a kései időpontnak "köszönhető". Két egymástól teljesen eltérő műsor látható heti váltásban. Az egyikben - ha néhány másodpercnél tovább nézné, és mondjuk kibírna 5 percet - sportújságírók, mégpedig a legjobbak közül páran, valós problémákról, messze mélyebbre hatolva, mint az az újságban olvasható, beszélgetnek, vitatkoznak. A másikban kezdő fiatalemberek jutnak fórumhoz, hogy megoszthassák a nézőkkel, ami a sporton belül foglalkoztatja őket. Talán sutábbak, talán óvatosabbak, de erőltetettnek nem mondanám a beszélgetést.

- Kinek szurkol a magyar focicsapatok közül? (Pippo_NG)
- 1942-től 1952-ig ádáz Vasas-drukker voltam. Nem volt szükségem erőfeszítésre ahhoz, hogy mihelyt a foglalkozásomhoz is hozzátartozott a labdarúgás, ne legyen kedvenc csapatom. Manapság meg erőszakkal se tudnék választani. Még annyit hadd mondjak el, hogy még a legvadabb Vasas-szurkoló koromban is, ha egyeztethettem, a Honvéd-meccsen mindig ott voltam.

- Tudom, nehéz (vagy gonosz?) kérdés: gondolkodott valaha azon, hogy tévéelnök legyen? (hajra2004)
-
Eszembe nem jutott, az ember egy bizonyos koron túl lehet, hogy szenilis lesz, de az nem jelenti azt, hogy megbolondul.

- Mi a véleménye a többi televízió sporthíradójáról? Melyikét tartja a legjobbnak? (Pippo_NG)
- Van egyáltalán? A Sport1-et nézem, gyakorta élvezem, de ezen kívül nem nagyon látok említésre méltó sporttévé-tevékenységet a többi adónál.

Kit tart a legjobb honi és külföldi sportolónak, akivel találkozott? (kirilenko)
-
Na ez az, amire válaszolni nem lehet, legfeljebb mondani néhány nevet. Darnyi, Egerszegi, Gyulai Zsolt, Balczó, Zsivótzky - csak nagy hirtelen, külföldinek se szeri se száma, mondjuk Carl Lewis, Mark Spitz, áh, reménytelen, mert csak hiányt mutat a lista!