Gerendai Károly: Nő a Sziget színvonala

Vágólapra másolva!
Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője idejét nem sajnálva a legváltozatosabb kérdésekre válaszolt az előttünk álló egy hét együttléttel kapcsolatban. Kiderült, hogy mit lehet, és mit nem a Szigeten, de többek között arra is fény derült, hogy az Iggy and The Stooges helyett, miért az Anima Sound System lép fel főműsoridőben.
Vágólapra másolva!

Sok ember ígérkezik szerintem a Placebóra is! Melyik országból várják a legtöbb embert? [><]
- Szerintem is sokan lesznek a Placebón, jelenleg úgy tűnik, hogy a franciák lesznek legtöbben, beelőzik a németeket.

Milyen óvintézkedéseket tesztek a Szigeten történő kábítószer-fogyasztás ellen ? [(F0X^^)]
- Több intézkedést is teszünk, egyrészt a bejáratnál próbáljuk megelőzni a bejutását a szereknek, másrészt több szervezet is felvilágosító tevékenységet folytat, harmadrészt az egészségügyi stáb vigyáz a jelenlévőkre. Egyébként a rendőrség illetékesei civilben jelen vannak.

Most több emberre számítotok, mint tavaly? [isteni joe]
- Kicsivel még lehet több ember, mert hiszen nem minden nap fogytak el tavaly a jegyek, de érdemi növekedést már nem nagyon várunk.

Miért csökken évről évre a fellépők színvonala? [Ghoost]
- Szerintem nem csökken. De ízlések és pofonok. Érdemes megnézned az ezzel kapcsolatos fórumokat, ahol rendszeresen erről vitatkoznak emberek, hogy az egyik szerint most sokkal jobb, a másik szerint tavaly volt jobb. Egyértelmű helyzetet nehéz teremteni.

Mitől függ a belépő ára? Hogy állapítjátok meg? [RexterII]
- Látjuk, hogy mennyi a kiadás, és mennyi egyéb bevétel, támogatás, szponzori pénz remélhető, ezért a hiányzó összeget és a tavalyi nézőszámot alapul véve próbáljuk meghatározni a jegyárakat.

Mi alapján dől el, hogy melyik amatőr zenekar kap lehetőséget fellépésre a Szigeten? [Ghoost]
- Minden évben szabadon jelentkezhetnek a zenekarok, és egy külső zsűrit kérünk fel az értékelésükre. A zsűriben zenészek, szakújságírók vesznek részt. Ők tesznek javaslatot arra, hogy ki lépjen fel.

Mi az alapkövetelmény? Elég a házi demo, vagy stúdióalbum szükséges hozzá? [Ghoost]
- Elég a sima demo, de legalább 3 szám legyen rajta.

Miért nincs rapszínpad? Vagy van, csak én nem tudok róla? [air_sheep]
- Külön rapszínpad nincs, de a popszínpadon rendszeresen jele vannak a stílus előadói.

Hogy oldják meg a hulladéktárolást, -kezelést, -elszállítást, illetve a vécékérdést? [05kalta]
- Erre nehéz röviden válaszolni. Van szelektív gyűjtés, tárolás, elszállítás is, és hagyományos is. A vécéknél kétféle van, konténerekben normál angolvécé folyóvízzel, és biovécék.

Diákoknak, 18 éven aluliaknak miért nem adnak kedvezményt? [XANDI]
- Mert a közönség jelentős százaléka diákokból áll, és a számukra pont ugyanúgy szórakoztató a rendezvény. Egyébéként a jegyárak a piaci árakhoz képest, szerintem még mindig kedvezményesek, érdemes megnézni egy sima nyugati fellépő koncertjét az Arénában.

Idén is lesz véradás a Szigeten? [MZO]
- Igen, lesz idén is véradás. Általában a Sziget a legnagyobb véradó hely Magyarországon.

A partyarénában mindenféle műfajból lépnek fel dj-k? [MZO]
- Igen, igyekszünk minél színesebb kínálatot összeállíttatni, de a partyaréna főleg a mainstream helye. Van viszont több más elektronikus helyszín, ahol az underground a főszereplő.

Igaz, hogy egy napijeggyel akár három napot is bent lehet tölteni? Például: hétfő este tíztől a keddi jeggyel szerda reggel nyolcig. [stef19]
- Ez így nem igaz. Mert nem este tíztől, hanem hajnali kettőtől érvényes a napijegy. De valóban másnap reggel 8-ig.