Meddig, hány éves korig lehet versenyszerűen bírni ezt a sportot? [bádog]
- Nálam már csak egy-két idősebb versenyző van a mezőnyben, megmondom őszintén, fiatalabb koromban nem gondoltam volna, hogy ilyen vén fejjel még a kilométereket fogom gyűjteni a Dunán. 36 éven túli versenyzővel nem nagyon találkoztam én sem.
Lelkileg mekkora teher az elvárásoknak megfelelni? [
Mindent megnyertél, amit lehetett, van még ilyenkor motiváció? [Szabolcs@21]
- A tavalyi hó már elolvadt. :) Amikor beállok egy versenyre, csak az előttem álló 3-4 perc foglalkoztat. Nem a versenyek a nehezek, hanem inkább az odavezető út. Egy évben három-négyezer kilométert evezünk, és ebből nagyon sok, amikor hajt az ember, és ez az, amit igazán nehéz úgy megcsinálni, hogy végül is ugyanazt érhetem el, amit egyszer már eddig elértem. A vízen nem szoktam gondolkodni, hogy hány olimpiát nyertem, ott csak az van, hogy a másikat előzzem meg. És ha ez nem sikerül, akkor gondolok vissza nosztalgiával a szebb napokra.
Voltak-e hullámvölgyek az évek alatt? Tehát volt-e olyan dilemma, hogy abba akarod hagyni? [SUB--SZABI]
- Olyan mély, hogy abbahagyjam nem. Természetesen nagyon sokszor a hátam közepére kívánom az egészet, de alapvetően szeretem csinálni. 2000-ben a döntő előtt (amikor nyertem) azon gondolkodtam, hogy ha most jól megyek, azért kéne abbahagyni, ha rosszul, akkor meg azért - és még mindig itt nyomom. Az a jó sportoló, aki túlteszi magát ezeken a hullámvölgyeken.
Az olimpián egyesben, vagy párosban szeretnél indulni? [desprade]
- Addig még van 3 idény hátra, de a mai szándékom szerint inkább párosban.