Vágólapra másolva!
Az MTV hírigazgatója a Magyar Televízió székháza elleni ostrom előtt került posztjára, és - bár korábban is látott erőszakos jelenteket - nem találkozott még ilyen szintű gyűlölettel és fanatizmussal. Kert leginkább arra büszke, hogy a Híradó több közvélemény-kutatónál is a legpártatlanabb tévés hírműsor lett, amit szerinte az is jelez, hogy pár fideszes szerint kormánypárti, néhány MSZP-s szerint pedig ellenzéki a Híradó. A nézettségi adatok miatt nem izgatja fel magát túlzottan, inkább arra törekszik, hogy ne csak a fiatal célcsoportnak, hanem a teljes lakosságnak gyártson műsorokat az MTV.
Vágólapra másolva!

Gyakran kényszerül kompromisszumokra hírigazgatóként? Olyanra gondolok, mikor az MTV érdekei ütköznek a Híradóéval. [herkulesbringa]

- Az első mindig a tisztesség. Olyan kompromisszum nincs, ami ezt felülírná. De persze igen, olyan van, hogy az MTV érdekében, és itt most a közszolgálati tévé érdekéről beszélek, valamilyen kompromisszumot kötünk.

Mondjon pár szót a rivális híradókról! [tévé_macika]

- Nagyon profi McDonald'sről és mondjuk Burger Kingről van szó. Az egyiknél nagyon erős a csatorna imázsa, a másiknál nagyon erős a formátum. Mi a tartalommal igyekszünk többek lenni. Sok barátom van mindkét kereskedelmi csatorna hírműsoraiban.

Az MTV kuratóriuma elnököt választ 2008 elején. Kiket vár a pástra? Mit vár a küzdelemtől? Van favoritja? [avekaalatt]

- Nem szeretnék esélylatolgatásba bocsátkozni, nem tudom, kik lesznek az indulók. Rudi Zoli a barátom, és régi kollégám, akiben megbízok. Úgy gondolom, hogy jó elnöke a tévének, és jó lenne a tévének is, ha újraválasztanák, mert négy év alatt nagyon komoly eredményeket ért el, egy kaotikus, pazarló állami vállalatból tisztességes céget csinált. De én az MTV hírigazgatója vagyok, és nem Rudi Zoltáné.

Nem kínos, hogy a Névshowr veri nézettségben a Szólás szabadságát? [wertherke]

- Nem. Az a kínos, hogy néhányan összekeverik a nézettség egyes mérőszámait. Nem is szeretném egymás mellé tenni a két műsort. Ez olyan, mintha egy futóversenyen egy tornásszal versenyeznénk.

Kit tart nagyra a szakmában, ki a példaképe? [MMolds]

- A legkomolyabb műsorvezetők szerintem (abc sorrendben): Baló, Bárdos, Friderikusz, Pálffy. Hogy ki volt a legjobb hírigazgató, azt hirtelenjében nem tudnám megmondani. Sok olyan komoly tévés és rádiós van, akitől sokat tanultam, de igazi példaképem nincs. Talán Bono.:)

A Viasat programigazgatója a chaten arra utalt, hogy vannak jó példák arra, hogy a közszolgálati megőrizte piacvezető helyét miközben nem adott le a színvonalból. [paccini]

- Már a mondatban is összekeveredik két fogalom szerintem: az MTV-nek nem az a dolga, hogy a PIACON vezessen. Szerintem éppen az a dolgunk, hogy ellássuk műsorral, tehát információval és szórakoztatással azokat, akik nem fogyasztók, vagyis akik a hirdetők számára nem célcsoport. Természetesen ezt úgy is lehet mondani, hogy a mi célcsoportunk szélesebb a kereskedelmi tévéknél, hiszen nem csak a fogyasztók vannak benne. Az adójáért az az ember, néző is érdemel korrekt információkat, és színvonalas szórakoztatást, akit sem a Colgate (bocsánat), sem a McDonald's nem tekint célcsoportjának.