Sipos József: Magam sem szeretem a milliárdosokat

Vágólapra másolva!
Hibának tartja az MSZP-ből kizárt Sipos József, hogy bevitte a párt rendezvényére újságíró ismerősét, aki titkokban felvette, majd kiszivárogtatta az ott elhangzottakat. A politikus az [origo] Vendégszobájában arról is beszélt, hogy csak kedvtelésből politizál, nem szereti milliárdosokat, és szerinte Gyurcsány őszödi beszéde nem való egy frakcióülésre.
Vágólapra másolva!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm a felhasználókat! Igaz, hogy kizártak a pártból, de sem kiszivárogtató, sem összeesküvő, sem áruló nem vagyok.

Miért zárták ki az MSZP-ből? [kávéka]

- Elkövettem egy hibát, a társadalompolitikai tagozat egy elmaradt rendezvényén az ott lévő ismerőseimnek azt találtam mondani, hogy le kell mennem az MSZP választmányi ülésére. Így ők velem tartottak, köztük Mályi-Kovács Kriszta, a Magyar Rádió riporternője, aki titokban felvételt készített az ülésről, amelyet korábban már zártnak nyilvánítottak. Erről azonban én nem tudtam. Persze, ez csak a formális oka volt kizárásomnak. Mögötte lényegében a párton belüli nézeteltéréseink húzódnak meg.

Ki hiszi el ezt a mesét, hogy véletlenül vitte be a rádióst, és nem tudta, hogy zárt ülés van? [nyulesmacskaur]

- Állításaim igazságára négy tanúm is van.

Mit gondol, a Fideszben mi lett volna ezért a büntetése? [nyulesmacskaur]

- Maximum ott is a kizárás, de ott valószínűleg nem fellebbezhettem volna a párt legközelebbi tisztújító kongresszusához. Az MSZP-ben erre lehetőségem van, és ezzel élni is fogok. Ez a helyzet arra is lehetőséget fog biztosítani, hogy én és elvbarátaim tovább küzdjünk az MSZP baloldali néppárttá alakulásáért.

Ha nem zárják ki, vajon kilép-e az MSZP-ből? [Mózsi bá]

- Nem vagyok képviselő. Én kedvtelésből politizálok, ezért fizetést nem kapok, egyetemi docensként, történészként keresem meg a kenyérre valót. Önszántamból nem akarok kilépni az MSZP-ből, de ha a kormány nem fog tudni javítani a szegények helyzetén, akkor lehetséges, hogy megteszem majd ezt a lépést.

Mit gondol a milliárdos Gyurcsányról, megfelelő személy ő miniszterelnöknek? [nyulesmacskaur]

- Magam sem szeretem a milliárdosokat. A rendszerváltás azonban lényegében egy újkapitalista gazdaságot teremtett, és annak könyörtelen törvényszerűsége, hogy a társadalom polarizálódott: kevés gazdagra és sok millió szegényre. Én és barátaim az elmúlt évtizedben az MSZP-én belül mindig is azért küzdöttünk, hogy e szélsőséges társadalmi polarizációt csökkentsük.

Ön szerint melyik párt felelős a tüntetésekért? [Tsz-boy01]

- A tüntetésekért elsősorban a Fidesz és a KDNP, illetve a szélsőséges pártok a felelősek, de meggyőződésem, hogy azok mögött a megszorító intézkedésektől való jogos társadalmi félelem, a szociális nehézsegek húzódnak meg.

Ön szerint az MSZP és Fidesz vagy az MSZP és a tüntetők között zajlik a háború? [nyuszipasi (88)]

- Szerintem a kormány és a tüntetők, illetve a háttérből az őket biztató Fidesz és KDNP között zajlik a küzdelem.

Szerintem az kiabál, akinek ég a háza! Miért fél ennyire az MSZP? [vickee]

- Nem az MSZP fél, én mint történész látom ezeket a társadalmi feszültségeket, amelyeket persze elsősorban a hatalmon lévő pártoknak kell megoldaniuk, legalább csökkenteniük. Akkor valószínűleg befejeződnének az utcai tüntetések.