Görög Zita pasikról, mellekről, moziról

Vágólapra másolva!
A tv2 Cinematrix című filmes műsorának házigazdája többek között a szereposztó díványokról, színészi ambícióiról, valamint a munkájával járó szépségről és mocsokról beszélt az [origo] Vendégszobájában. Görög Zita emellett elmondta, mit gondol az önkielégítésről, a párkapcsolatairól és a mellek szerepéről az életben.
Vágólapra másolva!

Fotó: Varga Ferenc [origo]Te topmodell vagy, legalábbis Magyarországon mindenféleképpen, miért nem külföldön élsz és dolgozol? (escobart)

- Hat évig folyamatosan külföldön éltem, dolgoztam, mire végre megtaláltam volna azt a helyet, ahol igazán el tudtam volna képzelni az életem, lerombolták New Yorkot, és az összes megrendelő elmenekült Miamiba, illetve Dél-Afrikába, viszont egyik helyet sem találtam biztonságosnak, ezért inkább hazajöttem. Miamit meg amúgy sem szeretem, mert ugyanolyan sznob, mint ez az egész szakma.

Miért vállaltad el annak a külföldi újságnak a felkérését aktfotózásra? Zavart, mikor megtudtad hogy Magyarországra is eljutottak a képek? (Diwi)

- Az nem zavart, hogy Magyarországra is eljutottak a képek, az zavart, hogy ilyen bűn rosszak a fényképek. Sajnos már a fotózáson kiderült, hogy nem egy olyan sorozat lesz, amilyet én szerettem volna.

Vállalnál-e az FHM után valamilyen más újságban is szereplést? itt a Playboyra gondolok... (okocha)

- A Playboyt soha, évek óta keresnek, de mindig visszamondtam.

Hogyan tartod karban a tested? (Melissa)

- Nem tudom, a szüleim gondoskodtak róla. Ha elkezdek hízni, majd biztos leküzdöm a lustaságom.

Szerinted fontos hogy egy nőnek szép mellei legyenek? (Diwi)

- A férfiaknak fontos, hogy a nőnek szép melle legyen, a nőnek csak azért, hogy a férfinak ezáltal meg tudjon felelni. A kis mell is lehet nagyon szép, sőt előnyös a későbbiekben szülés után.

Fotó: Varga Ferenc [origo]Milyen gyakran tapasztalod, hogy a többi, kevésbé előnyös külsejű nő irigy rád? (zozi978)

- Szinte naponta szembekerülök ezzel a dologgal, de kétféle nő létezik: az egyik, aki a külsőben nem talál hibát, és azt a jellememben keresi, a másik pedig a barátnőm lesz.

Milyen volt a nyáron betanítani a szépségversenyre a lányokat? (London_After_Mi)

- A Kárpát-medence szépe lányait betanítani iszonyatosan nehéz volt, hiszen húsz lánnyal kellett naponta foglalkoznom, és a végén a szervezés is az én nyakamba szakadt, mert mindenki más lelépett, és a szervezők jól otthagytak minket. Dekoráció, fodrász, sminkes és ruhák nélkül.

Topless nyaraláskor belefér? Vagy idehaza is? (Diwi)

- Nem szeretek napozni, inkább bebújok az árnyékba, de hál' istennek a barnasággal sem kell foglalkoznom, mert adott.