Drámaelemzés

Vágólapra másolva!
Pandora és Szilvi a tegnap esti drámát próbálták meg kielemezni. Mint tudjuk, Ágica sírógörcsöt kapott, mert a Villa tyúkanyója meggyanúsította azzal, hogy tetszik neki Frenki. Észosztás és Riportszoba.
Vágólapra másolva!

"Nem találom a helyemet, mert ezt az érdekes dolgot olyan embertől kaptam, aki elég sokat számított nekem. Szilviről van szó. Mikor lefeküdt, megpróbáltam bemenni hozzá és kijöttek belőle dolgok, amik nagyon bántanak. Nagyon sajnálom, mert nem tudom megérteni a helyzetet.

Forrás: RTLKLUB

Azért, mert soha nem tudnék ilyet csinálni, amire ő gondolt. Tulajdonképpen össze-vissza beszélt. Ki sem tudtam venni a lényeget. Szerinte Frenki és közöttem, van valami. Soha nem tudnék ilyet csinálni. Nagyon jól el tudok bohóckodni Frenkivel, jóban vagyunk, de már erre is odafigyeltünk az utóbbi időben. Tegnapi este folyamán az egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert amikor megtörtént ez a dolog, kijöttem a szoliba.

Forrás: RTLKLUB

Egyesével jöttek a többiek utánam. Annyira jólesett, annyira örültem neki, mert hiszen senkinek sem szóltam, senkit nem kértem, hogy jöjjön utánam. Mindenki kijött és mindenki azt mondta, hogy ez az egész hülyeség."