Leo számol

Vágólapra másolva!
Ki szelet vet, vihart arat. Nos ezúttal nem Segal emésztéséről van szó, Miskolc gyöngye a mai játékban volt túl sikeres, a lányok rendesen bekapták a horgot, melyen Leo volt a csali.
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

Marcsi is, Jenny is túl sokáig merengtek azon, hogy a szép és szomorú fiú őket akarja. Az asztalnál Indián és T-boy is azon vidul, hogy Milo csakugyan elgondolkodott Leo esetleges iránta táplált érzelmein. Ágica is úgy érzi, túl hiszékeny volt, aztán még este is próbálta tisztázni a helyzetet mindkét résztvevővel. Segalra bosszús volt, mert az visszaélt a naivitásával, Leo viszont egyszerűen nem értette, hogy lehet ilyen átlátszó dolgokat elhinni. "Van egy ilyen oldalad is" - világosította fel vegyes érzéseiről az, akitől ezt a legkevésbé várta. Így ismét elvonult egyedül a kanapé egyik sarkába. Mikor Ágica utánanézett, mit tesz, legnagyobb megrökönyödésére kiderült, hogy a közgazdász Pascal-háromszög készítésével lazít. Szerelme egyszerűen nem érti, hogy lehet matematikával lazítani. Lenne jobb ötlete is, de nem mondja ki.

Megint csak kerülgetik egymást. Meddig lesz még ez így? A mai játék is azt mutatta, hogy annyira reméli már mindenki, hogy a szépfiú, aki a szavazásunk állása szerint igen magasan a legnépszerűbb, végre nem magányosan matekozik a kanapén. Valami azt súgja, ő is nagyon szeretne túllépni önmagán. Vajon ki tudja-e számolni a helyes lépést?