Többször is maszturbált egy férfi a repülőúton

Southwest Airlines
Vágólapra másolva!
Közszeméremsértés vádjával letartóztattak egy amerikai férfit, aki többször is maszturbált a Southwest Airlines Seattle-ből Phoenixbe tartó járatán.
Vágólapra másolva!

A férfi nem sokkal a felszállás után letolta a nadrágját, és elővette a péniszét a mellette ülő nő szeme láttára – írja a Daily Star egy bírósági dokumentumra hivatkozva.

Az utas a repülés első órájában legalább négyszer magához nyúlt.

Miután a férfi elaludt, az utastársa szólt a személyzetnek, és megmutatta nekik azokat a fotókat, amelyeket a telefonjával készített a maszturbáló férfiról. Ezután az utaskísérők átültették a nőt egy másik ülésre, a férfit pedig az FBI várta a repülőtéren.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Nathan Rupert

Az elkövető a kihallgatáson beismerte a tettét. Azt állította ugyanakkor, hogy előtte engedélyt kért erre az utastársától, és őt nem zavarta.

Hogy miért csinálta ezt, arra az volt a válasza, hogy „olyan izgató".

A Southwest Airlines közleményében közölte, hogy a helyzetről a repülés közben értesítették a személyzetet, a kapitány pedig kapcsolatba lépett a rendőrséggel, hogy várják őket a repülőtéren. Az utast egy életre eltiltották a repüléstől a légitársaság járatain.