Somoskő és Salgó: festői történelmi emlékek

Vágólapra másolva!

Egy esős hétvégét arra szántunk, hogy feltérképezzük Nógrád megye turisztikai adottságait. A térség nem szűkölködik érdekes programban: várak, természeti kincsek és néprajzi hagyományok gazdagítják a hazai tájakat felkereső turistákat.

Peso

Vágólapra másolva!

Nógrád megye Somoskő Fülek utazás Salgótarján somoskői vár Salgó Hollókő

Az utóbbi hetekben, hónapokban a sors úgy hozta, hogy igen sokat utaztunk külföldön, s pont a legutolsó ilyen pár napos kikapcsolódás után döbbentünk rá arra, hogy egy ideje, ha nem is tudatosan, de elhanyagoltuk a hazai tájak felkeresését. Manapság már szinte bárhová el tudunk jutni fapados repülővel, néha vonattal, így

egyre ritkábban ültünk autóba, hogy a közvetlen közelünkbe eső tájakat is felkeressük.

Ezért most úgy döntöttünk, hogy egy hétvégét egy turisztikailag talán kevésbé látogatott hazai táj, Nógrád megye megismerésére szánunk. Bár Budapesttől alig 1-2 óra távolságra van, de egy-két, munkából adódó, kósza látogatást leszámítva még nem igazán álltam meg megcsodálni a térség adottságait. Pedig a látszat ellenére igenis el lehet aktívan tölteni itt egy egész hétvégét, sőt akár többet is, ha időnk engedi.

Várak minden mennyiségben

Viszonylag könnyű volt találni minden igényt kielégítő szállást Salgótarjánban, még úgy is, hogy csak pár nappal indulás előtt kezdtünk neki a keresésnek. Lehet, hogy ez a viszonylag esős időjárásnak volt köszönhető, de

kevés turistát láttunk ebben az időszakban.

Mivel Salgótarján azon kevés nógrádi városok egyike volt, amelyet korábban már felkerestünk, így ezúttal csak a szállás céljából álltunk meg a megyeszékhelyen. Mindenesetre mindenkinek jó szívvel tudjuk ajánlani az ott található, Magyarországon egyedülálló bányamúzeumot: – nem minden nap tudunk egy bányaaknába leereszkedni és körbetekinteni.

Első állomásunk Somoskőújfalura és az onnan pár kilométerre található Somoskőre vezetett, ahol megcsodáltuk Karancs, Cserhát és Medves lankás magaslatait, valamint a bazaltcsúcsokon magasodó Somoskői és Salgói várakat. Mivel érkezésünkkor eléggé megeredt az eső, így mindkét 13. századi vár teljesen kihalt volt.

Még a bejárat melletti jegyárusító bódé is zárva volt, így nyugodtan, költségmentesen körbenézhettünk.

A Somoskői vár amúgy a településsel ellentétben már szlovák területen található, de természetesen erre csak a mobilunkra érkező roaming sms emlékeztet. A felújításoknak köszönhetően a vár impozáns tornya már messziről felkelti az ideérkezők figyelmét, míg fentről igen szép látkép tárul elénk. Ha lehet hinni a helyieknek, szép időben ellátni a Tátráig, erről viszont az esős idő miatt nem igazán tudtunk meggyőződni. A lejtők szintjén gomolygó esőfelhők alig tették lehetővé, hogy még a közeli Salgói várig is ellássunk, viszont Magyarországra nem túl jellemző, már-már hegyvidéki látképnek lehetünk tanúi ennek nyomán

Somoskőn nem feledkeztünk meg megtekinteni a település másik nevezetességét, a Petőfi Emlékkunyhót is, amely emléket állít a költő 1845-ös itt tartózkodásának. A Somoskői vártól alig öt perc sétára található a rendkívül szép somoskői bazaltvízesés vagy más néven bazaltorgona. A vulkáni csúcsból régen feltörő folyékony bazalt kőzuhatag formában szilárdult meg, és a vár alatti tájékoztató tábla szerint

a világon csak négy helyen van hasonló természeti képződményt.

Helyben tudtuk meg azt az érdekességet is, hogy a somoskői bazaltzuhatagból vájták ki régen a még ma is használatban lévő bécsi macskaköveket, így ha az osztrák fővárosban fordulunk meg, Észak-Magyarország egy darabján sétálunk éppen.

A rossz idő ellenére kellemes sétát tettünk a bazaltorgonáig vezető, Bükkrétpusztáig tartó földtani tanösvényen. Alig néhány méterre a bazaltorgona alatt találtuk a somoskői kőtengert, amely mellett elhaladva eljutottunk a Macskalyuki-kőbányához. Kevésbé esős időben még kellemesebb a séta e nyugodt erdőben, s

bár egy kicsit latyakossá vált az odavezető ösvény, mi így is élveztük.

Az eső miatt viszonylag elhagyatott volt a másik látványosság, a Salgói vár felé vezető út is. Somoskőről Salgóbánya felé vettük az irányt, ahol egy rövid pihenőre megálltunk a szépen felújított Geopark Látogatóközpontban, hogy kipróbáljunk egy helyben készült különlegességet, egy tarjáni szilvalésűrítményt. A helyi ifjúsági tábortól viszonylag csúszós, saras út vezetett a várhoz, amelyet már a Somoskői várból is megláttunk néha kibukkanni a gomolygó felhők közül.

A 13. századi Salgói vár sokkal romosabb állapotban maradt fenn, mint somoskői társa,

és bár a közelmúltban történtek felújítási kísérletek, így is eléggé benőtte a növényzet a megmaradt várfalakat. Hasonlóan a Somoskői várhoz, itt is csak egy torony maradt meg épen, amelybe fel is kapaszkodtunk, hogy megtekintsük a körpanorámát a 625 méter magas bazaltcsúcs tetejéről. A vár tövében itt is találtunk bazaltoszlopokat, de nem olyan impozánsokat, mint Somoskőnél.

Szép időben érdemes a Salgói vártól egy kis tanösvényen elindulni a Kis-Salgó, vagy más néven Boszorkánykő felé, amely a vártól nem messze található, s látványával nem csak a fanatikus geológusoknak nyújt érdekes élményt.

Miután eleget áztunk a Salgói várnál, úgy döntöttünk, hogy egy kicsit átautózunk a szlovák határ túloldalára, a néhány kilométerre onnan lévő Füleki várhoz.

Fülekre érkezve igen könnyen lehet tájékozódni, merre kell menni, mert a vár a város központja fölé emelkedik. A rossz idő okán nem is volt nehéz közvetlenül a vár mellett találni szabad parkolót, ami aligha sikerült volna, ha átlagos turistalátogatottság idején érkezünk. A város központja kifejezetten szépen van felújítva, és a legutóbbi látogatásunk óta eltelt jó pár év alatt a várat is szépen restaurálták. Megéri a négyeurós (kb. 1400 forint) belépődíjat kifizetni, és felkaptatni a vár tetejére, ahonnan ráláthatunk az egész városra.

A vármúzeum is tartogatott egy-két érdekességet, köztük a nemrég átadott váralagutat. Ennek megtekintéséhez külön meg kellett kérni a jegyárust, hogy nyissa meg részünkre, mivel rajtunk kívül alig volt még pár elázott látogató. A nem túl hosszú, alig 70 méteres váralagút betekintést ad a vár és a környék 20. századi múltjába, második világháborús relikviák vannak kiállítva.

Hollókő, a húsvéti forgatag nélkül

Nem túl hosszúra nyúló nógrádi kirándulásunk utolsó állomásaként úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk az UNESCO világörökségi listáján szereplő Hollókőre is. Meg kell vallani, a Pásztó felőli megközelítés igencsak próbára tette a járművet, a falu turisztikai jellege ellenére meglepően sok kátyú tarkítja ezt az útvonalat. Pár évvel ezelőtt jártunk utoljára Hollókőn húsvét alkalmával, és

ezúttal szinte fel sem ismertük a kis települést.

Megdöbbentő, mennyire más hangulat uralkodott most ahhoz képest, mint amikor mozdulni sem lehetett az ünnep alkalmából ide kiutazó tömegtől. Ha nem húsvétkor látogatunk Hollókőre, akkor meg se tudnánk különböztetni bármelyik más takaros kis hazai falutól. Alig van áthaladó forgalom, az utcákon elvétve találkozunk emberekkel, a helyiek ránk köszönnek, és még az Ófalu közvetlen bejárata mellett történő parkolás sem jelentett nehézséget.

Nekünk egyértelműen a turistaforgatagtól mentes Hollókő jött be jobban, s ugyan nem voltak külön hagyományőrző húsvéti programok az utcákon, viszont így is minden műhely, múzeum nyitva volt. Legutóbb például a hatalmas látogatótömeg miatt nem sikerült bejutni a palóc életmódot és hagyományokat bemutató falumúzeumba, ám ezúttal sikeresen pótoltuk ezen mulasztásunkat.

Kellemes volt úgy végigsétálni a hollókői kistemplom felé vezető kis utcán, hogy ne kelljen percenként megállni, nem állunk-e esetleg valakinek a szelfijébe. A sokadik alkalommal megeredő eső elől betértünk először az egyszerűségével magával ragadó kis templomba, majd utána az egyik közeli vendéglátóipari egységbe, ahol

kenyércipóba töltött palóclevest próbálhattunk ki.

Aki rajong a skanzenekért és hagyományőrző műhelyekért, imádni fogja a hollókői Ófalu békés, régmúlt időket megidéző hangulatát. Mindenféle helyben készült termékeket beszerezhetünk itt, kezdve a kézműves sajtoktól, bőrtermékeken át egészen a cserépedényekig.

Miután eleget sétáltunk a muskátlis, fehérre meszelt házak között kígyózó kis macskaköves utcákon, úgy döntöttünk, hogy utolsóként felsétálunk a hollókői várhoz, amelyhez egy kis sáros ösvényen keresztül lehetett eljutni.

A vár melletti magaslatra érdemes felkapaszkodni, hogy szép képet kapjunk az impozáns várról,

a mellette húzódó szakadékról és a körülötte lévő dombokról, amelyek ottlétünk alatt felhőkbe burkolóztak. A néhány éve felújított és ismét a látogatók előtt megnyílt vártoronyból szintén szép látkép nyílik az Ófalura. A hazai várakra jellemző középkori viaszszobor-kiállítás és a vár mindennapi életvitelét bemutató helyiségek itt sem maradhattak el.

Ha egy közeli és tartalmas hétvégi túrára vágyunk, akkor Nógrád megye tökéletes alternatíva lehet a turisztikailag ismertebb hazai célpontoknak. Indulás előtt azért érdemes megnézni az időjárás-jelentést is a maximális élvezet eléréséhez.