Tisztább kocsikat ígér a MÁV

MÁV takarítás
Vágólapra másolva!
A kocsik szennyezettségére vonatkozó utaspanaszok miatt a MÁV elnök-vezérigazgatója utasítást adott ki, mely szerint fokozott figyelmet kell fordítani a kocsik külső és belső tisztítására. A MÁV-START nyárig minden személyszállító jármű üléskárpitját, függönyét és padlószőnyegét vegyszeres kárpittisztításnak veti alá, és a külső mosásra is jobban ügyelnek.
Vágólapra másolva!

A vasúti kocsik takarítását és a minőségi követelmények betartását ezentúl szigorúbban ellenőrzi a vasúttársaság, hogy az utasok számára érzékelhető legyen a nagyobb tisztaság a vonatok fedélzetén – írja a társaság közleményében.

A nyár elejéig minden személyszállító jármű üléskárpitját, függönyét és padlószőnyegét vegyszeresen megtisztítják.

A kéthetente végzett emeltszintű tisztítások során pedig több figyelmet fordítanak az ülések, a fejtámlák, a csomagtartók, az ablakok, a feljáró lépcsők, az oldalfalak, a hulladékgyűjtők és a padlózat tisztán tartására is. Továbbra is naponta fertőtlenítik a kapaszkodókat, kilincseket és a mosdókat.

Forrás: MÁV

A külső mosásra is jobban ügyelnek, ezt segíti elő az április közepén üzembe helyezett modern, környezetbarát nagykanizsai mosócsarnok is. A korszerű rendszer segítségével

egy jármű komplett külső tisztítása két-három perc alatt elvégezhető a korábbi kézi tisztítás 90 perces átlagideje helyett.

A kapacitás teljes kihasználásával naponta akár 70-80 vasúti személykocsi külső tisztítása is megoldható.

Forrás: MÁV

A MÁV-START minden gépi kocsimosó berendezését üzembe helyezte a téli leállás után, így Budapesten, a Keleti pályaudvaron, Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Szentesen és Szombathelyen is. A budapesti, Istvántelken lévő zártrendszerű kocsimosót pedig egész évben használják. A vasúttársaság a régebbiek üzemeltetése mellett további új, modern mosók építését is tervezi.