Már gyanús lehetett volna a szerencsém, hogy nagyjából csak nekem nem volt útitársam a huszonhat órás buszozás első néhány órájában. Persze egy ilyen hosszú út Riótól az argentin határon lévő Iguazú-vízesésig már önmagában emberkínzás, de
amikor megláttam egy ránézésre 250 kilós férfit felszállni, akkor már sejtettem a bajt.
Hiába néztem minden irányba, miközben a táskám mellettem pihent, a brazil férfi egyre közeledett, mindkét oldalán letarolva a vállakat. Természetesen mellém ült le.
Vannak bizonyos dolgok, amelyektől mindenki retteg, aki utazásra adja a fejét. Törölt járatok, félnapos késések, elveszített csomagok, kamu hotelek, lerobbanó buszok – ezek mind elronthatják, vagy legalábbis lerövidíthetik az amúgy is rövid szabadságot. Hiába igyekszünk elkerülni ezeket – biztonságos oldalakon foglalunk, nem hordjuk magunknál az útlevelet –,
az élet mindig előáll valamilyen újdonsággal.
Brazíliában például több ismerősöm is megjárta. Az ausztrál John például két hétig produkálta a sárgaláz tüneteit, miután egy brazil klinikán beadatta az oltást magának, hogy később ne legyen gond az ország elhagyásával. "Már épp jobban lettem, mire eljött a repülés napja. Hajnali négykor keltem, de nem fogadták el a brazilok a saját országuk oltási igazolványát, mert nem nemzetközi, megtagadták a felszállást, és majdnem még egyszer is be kellett adatnom az oltást. Három nap múlva, plusz százötvenezer forintért tudtam elhagyni az országot."
Egy német lányt, Ingridet Kolumbiában börtönözték be két napra, mert marihuánát találtak a táskájában. "Az előző napon elszívtunk egy füves cigit pár utazóval, egy pici maradt a végéből, gondoltam egy alkalomra még jó lesz, eltettem a táskámba. Pechemre az éjszakai buszomat megállították a rendőrök és egy kutya kiszagolta, nem hittem, hogy gond lehet, ennyiért még otthon sem hiszem, hogy előállítanának. De komolyan elkezdtek kérdezgetni, és bevittek az őrsre egy éjszakára.
A hely koszos volt és tele kétes fazonokkal,
de annyira nem aggódtam, mert értek spanyolul, és hallottam, hogy azon nevetgélnek, hogy jól megijesztik a külföldi kiscsajt. Ma már jókat nevetek a sztorin, de anyáéknak még nem mertem elmondani."
Az interneten is tömérdek történetet lehet olvasni, az említett buszutamon például az ablakhoz szorulva, kifacsart testhelyzetben nézegettem a Redditet, ahol az emberek megosztják egymással legjobb történeteiket. A kedvencem egy jonincalgary nevezetű felhasználó rövid beszámolója:
A krónikus hasmenéstől szenvedő csecsemőmmel utaztam, és kifogytam a pelenkából egy hétórás repülőút harmadik órájában."
Ehhez képest a szembeülésig érő, kézzel egy egész grillcsirkét elfogyasztó brazil óriás már nem is tűnt olyan szörnyűnek.
Lucy arról számolt be a The Tab oldalnak, hogy Madridban túl sokat ivott egy buliban, ahonnan aztán egyedül kísérelt meg taxival hazamenni, mert a barátai még maradni akartak. "Egy kórházban ébredtem, a taxisofőr kirabolt, és kitett egy kórháznál, nem emlékszem túl sokra." Nem véletlenül mondják, hogy
nem ajánlatos külföldön magatehetetlenné válni, pláne egyedül mászkálni este.
Egy reddites felhasználó, Dorina még rosszabbul járt, "egy berlini buliban valószínűleg drogot tettek az italomba, semmire nem emlékszem az estéből, a barátaim három óra keresés után találtak meg a földön egy, a klubhoz közeli mellékutcában. Voltam orvosnál, aki szerint szerencsém volt, mert nem látszott sehol erőszakra utaló jelet, de nem hiszem, hogy valaha elmegyek szórakozni külföldön."
Billy is megtanulta a leckéjét, a The Tabnak mesélt thaiföldi kalandjáról, ahol a helyiekkel való biliárdozása ment félre. "Poénból kihívtuk pénzért az addig veretlen helyi arcot, véletlen nyertünk, amikor kértük a pénzt, ideges lett, végül a földre dobta az aprókat.
Amikor lehajoltam összegyűjteni azokat, fejbevágott egy biliárddákóval,
a segítségemre siető haverom fején pedig egy hamutartót tört össze. Másnap visszamentünk az ott felejtett sapkánkért, a csávó is ott volt, fegyvert lóbált felénk, sose futottunk olyan gyorsan."
Sok történet kering párokról, elfuserálódott nászutakról, útközepi szakításokról is, de a kedvencemet egy francia lány, Marie mesélte egy barcelonai hosztelben. "A férjemmel a nászutunk utolsó napját töltöttük Guatemalában. Az este egy hülye ivós játék során az volt a mersz vagy felelsz, hogy el kellett rejteni a férjem házassági gyűrűjét egy félig megevett hamburgerben, és otthagyni egy asztalon mellettünk. Csak egy percre nem figyeltünk, és egy arra járó ittas német srác egyszerűen beleharapott, későn szóltunk rá.
Két napot kellett várnunk, mire áment rajta az ékszer.
Lekéstük a gépünket, egy vagyon volt újat foglalni. Ráadásul még új gyűrűt is kellett vennünk, mert nem volt gusztusunk a régihez."
A legtöbb horrorsztori utólag viccesebb, mint ott helyben, és sokszor kerül sok pénzbe a bakik helyrehozása. A legidegesítőbb, amikor saját hibánkon kívül kell ráfizetni. Ilyenkor jól jön a biztosítás, de sajnos az elvesztegetett szabadnapokat már nem kaphatjuk vissza.
Vannak olyan helyzetek, amikor egy kis derűvel és pozitív hozzáállással nem rontja el az utat egy-egy rosszabb kaland,
például idegeskedés helyett elköltözünk egy másik szállásra a csótányoktól hemzsegő szobából, vagy veszünk egy pár új ruhadarabot egy turiban, ha elhagyják a csomagunkat.
Engem hat óra szenvedés után szerencsére meglátott egy egyedül ülő srác, aki felajánlotta, hogy üljek mellé a buszon, így a maradék majd egy napot már kényelmesebben ültem végig. Időnként viszont tényleg nincs jó megoldás a helyzetekre. Ilyenkor maximum az vigasztalhat, hogy lett egy vicces sztorink. Na meg az, hogy mindig van, aki nálunk rosszabbul járt.