Randevúk Leonard Cohennel

Berlin, Budapest és Gent után szombat este Bécsben negyedszer láttam Leonard Cohent fellépni, és úgy érzem, még akárhány városba szívesen elutaznék érte.

Leonard Cohennel a történet még 1988-ra nyúlik vissza, amikor közgázosként sikerült megcsípni egy nyári szakmai gyakorlatot Olaszországban. Egy hatalmas vegyipari cég különböző telephelyein töltöttem néhány hetet, és a hétvégeken szorgosan fedeztem fel az ország szépségeit. Így jutottam el Ravennába is, ahol az ifjúsági szállón éjszakáztam. Az ebédlőben este rajtam kívül csak egy vendég volt, egy német (akkor még NSZK-s) fiú, aki épp a horvát tengerpart (akkor még Jugoszlávia) felé átutazóban szállt meg ott. Szóba elegyedtünk, beszélgettünk néhány órát, majd elváltak útjaink. Nem volt még email, se mobiltelefon, nem is cseréltünk semmi elérhetőséget – elköszöntünk és ki-ki ment a maga útjára.

Vasárnap este visszautaztam Mantovába, és bizony nem tudtam kiverni a fejemből a fiút. Eltelt három nap, és szerda este megcsörrent a szállodai telefon: valaki vár lent rám a recepción. El nem tudtam képzelni, ki lehet - bizony a német fiú volt. Elindult ugyan a jugó tenger felé, de visszafordult. Csak annyit tudott, hogy egy Éva nevű magyar lányt kell megtalálni egy mantovai szállodában, de szerencsére ez egy kisváros, hamar meglettem. A következő heteket már együtt töltöttük, és tőle kaptam egy Leonard Cohen kazettát, amelyet rongyossá hallgattam.

Húsz évvel később

Ha valaki megkérdezett volna a 90-es években, milyen koncertre szeretnék elmenni, ha csak egyre tehetném, habozás nélkül rávágtam volna: Leonard Cohenére. Ez meglehetősen esélytelen volt, hiszen akkoriban ő visszavonult a koncertezéstől, sőt öt évig a világtól teljesen elzárkózva élt egy zen központban.

2008-ban aztán felröppent a hír, hogy Cohen világkörüli turnéra indul. Minden követ megmozgatva sikerült is jegyet szereznünk két barátommal az októberi berlini koncertre, és én már akkor elpityeredtem a meghatottságtól, amikor a jegyek megérkeztek.

A költségek optimalizálása érdekében autóval mentünk, és bár előtte soha nem vezettem egyben mintegy 900 kilométert, hajtott a lelkesedés. Az O2 Aréna zsúfolásig megtelt nézőterén olcsó jegyeinkkel a kakasülőn ültünk. Bár nem igazán szeretem a nagy koncerttermeket, Cohent meg aztán végképp inkább egy két-háromszáz fős kis színházban lenne jó hallgatni, csodálkozva tapasztaltam, hogy ő egy többezres stadionban is képes megteremteni a dalaihoz passzoló intim, meghitt hangulatot.

Leonard Cohen a berlini színpad kivetítőjén Forrás: Kisgyörgy Éva

Bevallom, a koncert során többször is elpityeredtem – nem csak a szívbe markoló zene, de az előtóduló, húsz évvel korábbi olaszországi emlékek hatására is. Zenei kritikát, ha akarnék, se tudnék írni az estéről, csak rajongó mondatokat a végtelenül szeretetreméltó, alázatos, ugyanakkor időnként pajkosan kacsintó, táncoló idős zenészről.

Természetesen ha már ott jártunk, keresztül-kasul bebarangoltunk Berlint, amit előtte még csak az NDK-s időkben láttam, középiskolás osztálykirándulás keretében. Világörökség-vadászként nem maradt ki néhány környékbeli világörökség sem: Potsdam kastélya, Wittenberg Luther emlékei, Dessau bauhaus épületei és hazafelé a lengyel határhoz közeli Muskauer Park.

2009 augusztusában aztán Budapestre is eljutott a mester. Addigra az összes ismerősömnek lelkendeztem, mekkora élmény volt a berlini koncert, így egy tucat jó baráttal foglaltunk el a földszinti nézőtéren egy fél sort. Míg a berlini koncerten azért nyeltem a könnyeimet, hogy végre megvalósult a régi álmom, és élőben hallom Cohent, Budapest ezt két új aspektussal bővült: egyrészt sokkal közelebb ülve még inkább beszippantott a varázs, másrészt a legkedvesebb barátokkal közösen éltük meg ezt az élményt.

A budapesti koncerten visszatért a varázslat Forrás: Kisgyörgy Éva

Genti koncert világörökségekkel megspékelve

2012-ben ismét Európa felé vette az irányt az idős művész, és akkor már olyan szemmel böngésztem a koncertturné állomásait, melyikhez tudnék egy jó kis körutat illeszteni. Belgiumra esett a választás, ahol korábban ugyan jártam már, de számos világörökség kimaradt a környéken.

A koncert ismét adott új élményt, ezúttal ugyanis Gent középkori városmagjában, a főtéren volt az előadás, egy csodálatos, langyos nyári estén, szabad ég alatt. A színpad mögött a Szent Péter-katedrális tornyai magasodtak, és a tér ódon épületei mintha a díszlet részei lettek volna. A szünetben szóba elegyedtem a mellettem ülőkkel, és hamar kiderült, hogy nem csak én repülők el egy koncert kedvéért egy másik országba: a mellettem ülő szimpatikus idős házaspár Svájcból érkezett, az előttünk ülő vidám társaság pedig Ausztriából.

Gentben a díszlet egy templom volt Forrás: Kisgyörgy Éva

Belgium nagy részét (Brüsszel, Brügge, Gent, Leuven, Tournai) már láttam korábban, így húztam képzeletben egy kört Brüsszel köré úgy, hogy milyen világörökségeket vagy egyéb érdekes látnivalókat lehet vonattal vagy autóval maximum két órán belül elérni, melyeket még nem láttam. Az országhatárok nem zavartak, hiszen ezek már csak térképen léteznek, határátkelőkkel nem kell bajlódni.

Elég változatos program állt össze így, melynek során átugrottam Hollandiába, Franciaországba és Németországba is, persze ezek Belgiumhoz közeli részeibe. Hollandiában az Utrecht külvárosában található a Rietveld Schröder-ház a világörökség része, valamint a Kinderdijk környéki malomsor. Déli irányban Mons kovakőbányája, Grand Hornu régi gyárépületei, illetve a francia határ túloldalán Arras erődje kapott UNESCO státuszt. Végül nyugat felé vettem az irányt: Aachen egy német kisváros a belga határ mellett, amely csodálatos templommal büszkélkedhet. A történelmi-építészeti látnivalókkal tűzdelt körút és Cohen koncertje együtt igazán kerek élményt eredményezett, úgyhogy meg is fogadtam magamban, több ilyet fogok még szervezni.

Újabb út, de csak a szomszédba

Még egy év sem telt el, de szombat este ismét egy Cohen-koncertre utaztam – ezúttal csak Bécsig. Bevallom, a koncert első pillanataiban szíven ütött, hogy egy röpke év elteltével mennyivel idősebbnek tűnt az énekes, de szerencsére a vitalitásából még mindig nem vesztett. A közönség már akkor állva tapsolt neki, amikor kijött zenésztársaival a színpadra, és a szeretet továbbra is elképesztő módon áradt oda-vissza az együttes és a rajongótábor közt.

Egy rövid szünettel megtörve három és fél órás koncertet adott, immáron 78 évesen. Akárcsak a korábbi koncertek során, ismét megállapítottam, hogy nem csak kivételes kisugárzása van Cohennek, de egészen példamutató az az alázat, ahogy zenésztársai felé fordul. Többször, részletesen bemutatja őket, teret hagy egyéni szólóknak, és amíg a virtuóz zenészek vagy épp a vokálozó hölgyek vannak előtérben, ő a kalapját levéve, tiszteletteljesen feléjük fordulva kihúzódik a reflektorfényből.

A bécsi koncerten a zenészeknek is jutott a figyelemből Forrás: Kisgyörgy Éva

Mint ahogy az már hagyománnyá vált, a koncert utolsó néhány száma alatt megengedték, hogy a közönség ugrálósabb, lelkesebb része a színpad elé tóduljon, és együtt énekeljen a zenészekkel. A morózus biztonságiak egy darabig igyekeztek a kamerákat eltakarni, sőt a mellettem álló lánynak egyenesen kicsavarták a kezéből, de aztán tehetetlennek bizonyultak a több száz fős túlerővel szemben. A főnökük egy darabig vörös fejjel kiabált, aztán egyszer csak megadóan megvonta a vállát, és a szemével jelezte a többieknek, hagyják csak, hogy kedvünkre fotózzunk.

Ilyen közelről még inkább lehetett látni az apró rezdüléseket: ahogy a kis dobszóló végén a latin-amerikai dobos magasra dobva, majd elkapva a dobverőt összekacsintott a vidáman vigyorgó Cohennel. Ők legalább olyan jól érezték magukat, mint mi, úgyhogy igazi örömzenélés zajlott a sorjázó ráadásszámok alatt.

Örömzene Forrás: Kisgyörgy Éva

Mint eddig is, Cohen sok szám során térdre borult – mi meg magunkban, jelképesen előtte ereszkedtünk térde, és akárcsak ő a koncert végén, magunkban mi is megemeltük a kalapunkat e kimagasló zenész előtt.

Bécset persze már nem kellett felfedeznem, ezúttal egy ismerős miatt választottam ezt a koncerthelyszínt. Az azonban biztos, hogy minden utazásba érdemes valami kiemelkedő kulturális programot belecsempészni, vagy eleve egy régóta vágyott koncert, opera, kiállítás köré szervezni a vakációt, mert a két élmény felerősíti egymást. Ha tehát úgy hozza a sors, hogy Cohen ismét felkerekedik Európába, én megint vele tartok.

Leonard Cohen 2009-es budapesti koncertjéről az Origo beszámolója itt olvasható.